10.6 C
Budapest

1113 éve született a legfényesebb magyar győzelem

A 907-ben történt sorsdöntő ütközet szilárdan biztosította helyünket Európa közepén, sőt a X. század legerősebb katonai hatalmává tette hazánkat a kontinensen. A győztes csata lehetővé tette a későbbi erős magyar királyság kialakulását, a kelet-európai hegemóniánk megteremtését, majd a virágzó Árpád-kor után, a magyar nagyhatalom megszületését. Ezt jelentette ez az ütközet, melyről iskoláinkban eddig nem nagyon beszéltek, elhallgatták, nem ismerték, nem törődtek vele.

907-ben ezekben a napokban (az adatok szerint július 4. és 7. között) zajlott le magyarság egyik legfontosabb katonai ütközete, a pozsonyi csata. Ebben a fényes győzelemben a keleti frank hadat semmisítette meg a magyar hadvezetés. A nyugati sereg nagy része megsemmisült (egy herceg, három püspök, tizenkilenc gróf is életét vesztette). A bajorok által vezetett egyesült sereg, a Kárpát-medencében új hazát alapított magyarok megsemmisítésére készült, miként annak idején az avarok elleni nagy frank hadjáratokban.

A pozsonyi csata alighanem a legfontosabb hadtörténelmi eseményünk. Kiváló vezetéssel elsöprő győzelmet arattak őseink a nagy túlerőben lévő ellenséges seregen.

Jellemző módon a beteges atmoszférájú (a szocializmusból itt ragadt szolgaszellemű) hivatalos történelemszemléletünk egyszerűen átsiklik a pozsonyi csata ténye felett. Helyette az általános iskolából kikerülő gyerekeink álmukból felébredve fújják a két sötét dátumot: 933 Merseburg, 955 Augsburg. Ezt mindenki tudja, a két vesztes csata dátuma beleivódott a mai nemzedékbe. A csaknem félszáz győztes honbiztosító hadjáratunkból (lekicsinylően sokan „kalandozásként” nevezik) pont a két vesztesnek titulált csata ment át a köztudatba. Pedig a korábbi merseburgi csatában még csak ütközet sem történt! A magyar csapatok összecsapás nélkül, egyszerűen visszavonultak. A 955-ös második augsburgi csata (az első csata természetesen győztes ütközet volt, de mily’ meglepő, ezt sem tanítják!) valóban, egy nagyobb ütközet volt, de csak annyi történt, hogy ez után már nem indultak nyugatra komolyabb hadjáratok.

Az egész népünk sorsát meghatározó – sőt kimondhatjuk, a magyarság létét biztosító – pozsonyi csatáról nem beszélnek. Miért nem ez a honvédelem napja? Miért nem nemzeti emléknap ez a nap? A rendszerváltás után  több mint negyed évszázaddal, ideje lenne átírni a dohos kipárolgású, szovjet mintájú történelemkönyveinket, a valós és felemelő győzelmeinkről megemlékezni, kultúránk alapjává (vissza)helyezni azokat. Reméljük ez most az új alaptanterv bevezetésével megtörténik.

Az nem járható út egy nemzet életében, hogy mindig a vesztes, sötét eseményekre emlékezzenek, mintegy önostorozásként. Ilyet csak beteg szellemiségű, zavart tudatú egyének és népek tehetnek. Mi magyarok nem! Vannak kiemelkedő, világra szóló teljesítményeink, amelyek ráadásul egész jövőnket befolyásolták.

Ezek az igazi ünnepeink, melyek fénylő csillagként ragyognak múltunk egén, mi magyar hagyományőrzők ezeket ünnepeljük. Ünneplünk, és emlékezünk a hagyományőrző rendezvényeken, az Ősök Napján, a Kurultájon, és szeretnénk, ha a kulturális életünket meghatározó vezető értelmiségiek (köztük történészek is!) észrevennék a fától az erdőt. Végre szakítanának a berögződött szocialista dogmával, a „merjünk kicsik lenni” gúzsba kötő gondolatbéklyójával. Rázzuk le magunkról az évtizedekig belénk nevelt “kicsi és bűnös nép” téves képzetét. Mert ez az út nem vezet sehová. A valós tényeken alapuló, felemelő és meghatározó győzelmeinket, dicsőségünket kell ünnepelnünk, hiszen így lehet fejlődni és a jövőbe lépni. Rázzuk le a múlt béklyóit!

Hunhír.info – Kurultaj

spot_img
spot_img

Kapcsolódó cikkeink

Friss cikkeink