6.9 C
Budapest

A Betyársereg újabb akciója: „egy éjszakára Mezőberény lett az ország legbiztonságosabb városa.”

A Betyársereg két tagját is támadás érte és ezt a hazafias mozgalom nem hagyhatta szó nélkül. Mezőberény városa több mint 100 betyár és 200 rendőr érkezésével az ország legbiztonságosabb városa lett. Tyirityán Zsolttal beszélgettünk. 

Miért ment a Betyársereg Mezőberény városába?

A Betyársereg két tagját, támadás érte, miközben Mezőberényben egy ismert szórakozóhelyen tartózkodtak. A támadást egy 15 fős antiszociális elemekből álló banda követte el, a szórakozóhely ellen, ahol a Betyársereg tagjai is szabadidejüket töltötték. A srácoknak határozott fellépésükkel, sikerült meghiúsítani a támadást. A veszély elhárítása közben ők is elszenvedtek sérüléseket. A Betyársereg alaptörvénye az, hogy ha bármilyen tagunkat támadás éri, akkor azt minden egyes tagunk a saját személye ellen elkövetett sérelemként fogja fel. Alapelv az is, hogy bármilyen tagunkat ért támadás, az egész közösségünk ellen elkövetett cselekménynek számít. Ezen események következtében a Betyársereg egy gyors mozgósítás után közel 100 fővel jelent meg a településen.

iphone 2015 098

Mi volt a tervezett cél?

Szándékunkban állt ezeket az antiszociális lényeket megkeresni és felvilágosítani őket arról, hogy milyen általános magatartás szabályokat szegtek meg. Ezeknél a garázda elemeknél (akik egy bizonyos kissebséghez tartoznak) rendkívül dominál az erőszak központúság, ezért csak úgy tudtuk megfelelően elfogadtatni velük az általunk közölt viselkedési normákat, ha érvelésünket erős alapokra helyezzük. Ennek az erős alapnak a szerepét látta el a Betyársereg közel 100 tagja. Így érvelésünk rendkívül meggyőzően sikerült.

Olyan információim vannak, hogy a rendőrség is nagy számban képviseltette magát. Igaz ez?

Teljesen jók az információid. Amikor beérkeztünk a településre először azt hittem, Atya Úr Isten, talán robbantott az iszlám állam. Teljesen le voltam döbbenve, azon, hogy milyen komoly erőkkel szállt ki a helyszínre a rendvédelem. Utána megnyugodva vettem tudomásul, hogy hál istennek sem robbantás, sem pedig túszejtés nem történt, ugyanis miattunk érkeztek a városba körülbelül 200 fővel rendvédelem szervei. Tényleg mellbevágó volt ez az óriási jelenlét, de a dolgok jó oldalát néztük: Mezőberényt aznap estére az ország legbiztonságosabb településévé tettük.

iphone-2015-096
A távolban a rendőrautók fényei. A betyárok menete odáig ért

Mi történt ezen az estén?

Előzetes felderítésünk alapján tudomásunkra jutott, hogy aznap este hol fognak tartózkodni azok a személyek, akik megtámadták a testvéreinket. Szervezetten és rendkívül fegyelmezetten, erőt demonstrálva, átvonultunk a törzshelyüknek számító discóhoz. Természetesen mire odaértünk a várost rettegésben tartó, két család tagjai elmenekültek. Komikus volt a helyzet, hiszen Betyársereg vonulását, közvetlenül a rendőrség hosszúra nyúlt konvoja kísérte. A helyszínre való érkezésünk után bementünk az épületbe, ahol párbeszédet folytattunk a disco tulajdonosával. Tisztázni akartuk, azokat a vádakat, amik a személyével kapcsolatban felmerültek, ugyanis többen őt nevezték meg a támadás értelmi szerzőjének. Úgy gondoltuk, valószínűleg financiális okok, illetve a konkurencia rombolása és gyengítése motiválhatta. Ő tagadta ezeket a vádakat. A beszélgetés végére kiderült, hogy ezek az állítások elvileg alaptalanok. Ő is átlátta azt, hogy a kompromisszum és a tolerancia elve kihangsúlyozott fontossággal bír a szórakoztató, illetve a vendéglátóipar világában.

Végül visszavonultunk a városon keresztül a kiindulási ponthoz és ott értékeltem a végrehajtott akciót. Sajnáltuk, hogy nem sikerült a találkozás az ösztönlényekkel (gyáván elmenekültek), de magával a demonstrációval komoly és fegyelmezett kiállást mutattunk bajtársaink mellett. Az erődemonstráció kiválóan sikerült.

iphone 2015 101
A Betyársereg megtöltötte a szórakozóhelyet

Mivel nem propagandarendezvénynek szántuk, ezért nem tudunk róla komolyabb képanyaggal szolgálni.

Mi motiválja ezt az összetartást és bajtársi kiállást?

A vér szava.

(Betyársereg)

KÖZÖSSÉGI PARTNERÜNK A HARCOS MAGYAR NEMZET FACEBOOK OLDAL (LÁJKOLJÁTOK!)

spot_img
spot_img

Kapcsolódó cikkeink

Friss cikkeink