16.8 C
Budapest

A Betyársereg üzenete az ATV-nek: menjetek a kurva anyátokba!

Az ATV ismét elővette egy ismereterjesztő előadásunk anyagát, hogy aztán azt, szokásuk szerint egy ferdítésektől és hazugságoktól hemzsegő cikké formálják.

Az ATV-től már megszokhattuk, hogy különböző időközönként előveszik a terrorista kártyát a hazafias szervezetek ellen. A Betyársereg állandó célpontja ennek a mocskos társaságnak. Most a vármegyés bajtársainkról állítottak össze egy ferdítésekkel és mocskos hazugságokkal teli írást. Természetesen a két évvel ezelőtti pécsi előadásunkat is elővették.

A „Közélettől a terrorizmusig” című előadásban, a jobb, illetve baloldali terrorista szervezeteket mutattuk be. Gyakorlati példáik alapján ismertettük a tevékenységüket és ehhez kapcsolódva illusztráltuk egy dokumentumfilmmel az aszimmetrikus hadviselés aktuális példáját, ami az iraki ellenállás.

Ez egy történelmi ismereterjesztő előadás volt. Terroristaképzésként bemutatni, nem csak ostobaság, hanem iszonyatos nagyarányú szemétség is. Az pedig, hogy ezt párhuzamba állították Beke István székely nemzettestvérünk, koncepciós elvek alapján történt bebörtönzésének ok és okozatával, az az ember alatti lét tökéletes megnyilvánulását testesíti meg.

Na, ezek vagytok ti!

Mi csak annyit üzennénk az ATV-seknek, hogy: menjetek a kurva anyátokba!

IMG_20150801_204406
ALTERNATÍV TERMÉKAJÁNLÓNK AZ ATV ÚJSÁGÍRÓINAK

(Betyársereg)

spot_img
spot_img

Kapcsolódó cikkeink

Friss cikkeink