14.2 C
Budapest

A funkcionális analfabéták: az illegális migráció nem növeli a terrorveszélyt

Az Index rendre megpróbálja fényesre suvickolni az afgán valagakat, szorgalmasan tolták eddig is a magfizikus-agykutató kontentet, ma az illegális bevándorlás nemzetbiztonsági kockázatainak lekicsinylése van a soron. A Flag Magazin írása.

z apropóját mindennek egy TEK-es tanulmány adta, mely egy 2006-os előadás 2014-es feltámasztása volt néhány példával színesítve. A tanulmány elkövetője, dr. Böröcz Miklós rendőr alezredes önmagában egy intő jel a rendvédelmi szerveink felkészültségére nézve, de a 2014 és az 2015 között még egy indexszes újságírónak is észre kell vennie az egy év eltérést.

Ugyanis ez volt az az egy év, amikor az illegális migráció jelentéktelen kis ügyleteiből (500 főről beszélünk mindössze – Fodor Gabriella) korunk Európájának legsúlyosabb kihívása lett.

Illegális bevándorlás - Könnygázt és vízágyút is bevete

No, de vissza a funkcionális analfabetizmusra, korunk újságíró-pestisére.

Az Index szívesen és nagyvonalúan idéz a tanulmány első harmadából, ami tulajdonképpen egy 2006-os, egy német hírszerzőtiszt által megtartott előadás húzott változata. Tökéletesen leírja azt, hogy milyen típusú terrorizmussal találkozhattunk a kétezres évek közepén, pontosabban, 2006-ban. De ebből mi következik 2015-re nézve? Pontosan a semmi.

Ahogy a tanulmány záróakkordjában írja is Böröcz elvtárs:

„Álláspontom szerint először is a Nyugat országaiba történő bejutás nehézségeit tartják szem előtt a különböző terrorszervezetek. A Nyugat komoly költségvetési forrásokat különít el az országaik védelmét szolgáló hírszerzésre, aminek köszönhetően már a terroristákat exportáló országok hírszerző szerveivel közeli együttműködést folytatnak. Így egy terrorkiképző táborban részt vevő személy, a helyi hírszerző szervek figyelmébe kerülhet, amelyek időben jelzést tudnának adni a célország hírszerző szolgálatainak.

Továbbá, ha egy személyt egy meghatározott feladattal egy idegen országba küldenek, számos olyan probléma merülhet fel a végrehajtásig, ami kommunikációt igényelhet a küldő régióban maradó, a feladatot kitervelő és kiadó személlyel. Az ilyen kommunikációk azonban magas dekonspirációs jegyeket hordoznak magukban.

Az illegális módon történő bejutás Európába, az USA-ba, vagy Kanadába komoly anyagi terhet jelenthet, hiszen ezek az akciók általában szervezett bűnözői körök segítségével kivitelezhetők, amely „szolgáltatások” azonban senki számára sem ingyenesek. A terrorakciók nagy részéről megállapítható, hogy rendkívül alacsony költségvetést igényelnek. Adott esetben, ha egy sejtet kívánnának meg bejuttatni, az egy akció többszörösét is kitehetné, ami költséghatékonysági szempontból nem tekinthető ideálisnak.”

Ebben a fejezetben van a kulcs. 2006-ban, de még 2014-ben is az illegális migráció költséges, bonyolult művelet volt, mindenképpen igénybe kellett venni embercsempészeti szakemberek segítségét. 2015 második felétől ez már egyáltalán nem érvényes. Az egyszeri terrorista fogja a hátizsákját, benne két zoknival, alsógatyával meg az ideggázt tartalmazó kapszulával,

ÉS SIMÁN ÁTSÉTÁL ÖT HATÁRON!

Az illegális migráció nemzetbiztonsági vetületével foglalkozó “szakértők” (nem megúszós kis dolgozatokat író doktoranduszok) rendre arra hívják fel a figyelmet, hogy a schengeni határokon és azon belül zajló ellenőrizetlen és ellenőrizhetetlen folyamatok megkönnyítik a terrorista szervezetek dolgát, mivel:

  • a, nem legális vagy másod- és harmadgenerációs muszlimokat kell radikalizálniuk, hanem tömegével állnak rendelkezésre alapvetően radikális és sok esetben harcedzett fiatalok.
  • b, mivel senki és semmi nem gátolja Európába való bejutásukat és Európán belüli szabad mozgásukat, azt és úgy csempésznek be, amit csak akarnak. Fegyvert, bombát, ideggázt, tevés pornót.

És érdemes a migszolos propaganda helyett a valóság nagybácsit is figyelembe venni. Vagy legalább elolvasni azokat a híreket, ahol a kibocsájtó államok szolgálatai hívják fel a figyelmet arra, hogy a terrorista szervezetek tömegpusztító fegyvereket csempésznek Európába. Vagy azokat, melyek arról számolnak be, hogy az olasz és német hatóságok hol és mennyi hard core dzsihádistát fogtak a menekültek között.

(flagmagazin.hu)

spot_img
spot_img

Kapcsolódó cikkeink

Friss cikkeink