10.6 C
Budapest

A hatalom hadjáratot indított Toroczkai László ellen

A 2012 március 15-ei Bank Centerben történteket húzta újra elő a Fidesz által vezérelt „igazságszolgáltatás”. Az egyszer már lezárt ügy úgy látszik az önkormányzati választások kampányfogásaként újra terítékre került.

6771202_94f8023878c01ac63ab4581c3fbf5e2e_x

Kényszerítés bűntettének kísérlete miatt vádat emeltek azzal a férfival szemben, aki 2012. március 15-én a Budapest belvárosában található Bank Center épületénél összegyűlt tömeg vezetőjeként, az MTV-székház közismert ostromára utaló fenyegetésekkel próbált meg a követelésének érvényt szerezni – közölte Ibolya Tibor fővárosi főügyész.

Bár Ibolya közleményében még nem nevezi néven a férfit, Toroczkai Lászlóról van szó. Toroczkai ismert szélsőjobboldali figura, aki korábban a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom alapítója, jelenleg pedig Ásotthalom polgármestere, a Jobbik egyik szövetségese.

2012. március 15-én Toroczkai László – több mint száz társával együtt – behatolt a budapesti belvárosban található Bank Center épületébe, hogy egy petíciót adjon át a Nemzetközi Valutaalap képviselőjének. Az IMF-nek  a Bank Centerben van a budapesti irodája, de Toroczkaiék a portásokon kívül mással nem találkoztak. Velük azonban összetűzésbe kerültek, végül egy pirotechnikai eszközt (a focimeccseken is használatos fáklyát) gyújtottak meg, az épület belső tere füstbe borult. Az incidensről több videofelvétel is készült.

 „A rezsim immáron nem is titkoltan irányítja kézi vezérléssel az erőszakszervezeteket…”

Az ügyben természetesen a Betyársereg és a HVIM alapítója is nyilatkozott Facebook oldalán.

„Az a szép ebben az egészben, hogy a rezsim immáron nem is titkoltan irányítja kézi vezérléssel az erőszakszervezeteket és az ügyészséget. Kampány van. Két évvel ezelőtt lezárták a nyomozást ebben a lassan 3 évvel ezelőtti ügyben, és éppen ma, amikor hivatalosan ismét polgármesterjelölt lettem, ráadásul felvállalom a Jobbik támogatását, a sajtónak jelenti be Ibolya úr, hogy vádat emelnek ellenem. Én persze erről még semmilyen értesítést nem kaptam, az Index oldaláról tudtam meg. Ha eddig Abszurdisztán voltunk, akkor ez most valamelyik afrikai banánköztársaság.”

A Betyársereg természetesen továbbra is mindenben Toroczkai mellett áll, a hatalom pedig félhet, hiszen Ásotthalom polgármestere kihívó nélkül indul az őszi önkormányzati választásokon. Facebook bejegyzésében erről így ír a település vezetője:

„Az ásotthalmiak megtisztelő bizalmának köszönhetően ismét polgármester-jelölt lettem, ezúttal ráadásul egyedüliként. A tavalyi ellenzékemtől a munkám alapján kapott elismerésként értékelem azt a tényt, hogy bár a kormánypárt nagy erőkkel kereste a kihívómat, a korábbi választásokkal ellentétben mégsem indul más a polgármesteri posztért, így esély van arra, hogy a tavalyi 71,5 %-os támogatottságom 100 % közelébe kerüljön. Ez a tény a hatalmas megtiszteltetés mellett nagy felelősséget is jelent. Továbbra is azon dolgozom minden erőmmel, tisztességgel, hogy Ásotthalmot Magyarország egyik első számú mintatelepülésévé építsem, fejlesszem. „

Hajrá Laci!

(Index nyomán Betyársereg)

spot_img
spot_img

Kapcsolódó cikkeink

Friss cikkeink