A Jobbik szakpolitikusa, első nőként honlapunkon, beszél a valódi önmegvalósításról, a feminizmus elleni harcról, a gyermeknevelésről és nemzetünk jövőjéről.
Eddig a Betyársereg.hu nem szólaltatott meg női politikust, illetve honleányt az oldalon. Hogy érezted magad mikor megkeresett téged mozgalmunk?
Igen, a Betyársereg nem egy tipikus női közeg, érthető okokból. És ez így rendben is van. Éppen ezért meglepődtem és megtiszteltetésnek érzem a „kivételezést”, nem utolsó sorban ez a típusú nyitottság egy újabb jó benyomás a Mozgalomról. És persze örülök is neki nagyon, kicsit „otthon vagyok”érzés, mert bár a politika fontos része, hogy a politikust ismerjék, és lehetőleg elismerjék, de én elég erősen szakmai körökben, szakpolitikai téren mozgok, ha lehet mondani, munkaköri kötelességem a foglalkoztatáspolitika szervezetek, intézmények terén „nyomulni”, így a mindennapjaimból fájón hiányzik a nemzeti kemény mag.
Úgy tudom te a gárdában is szerepet vállaltál. Onnan indultál a Jobbik felé. Milyen hatással volt rád a hazafias szerveződés?
A Magyar Gárdának nem voltam tagja, de nagyon sok szervezési és egyéb háttérmunkában részt vettem. Bevallom, nem vagyok egy katonás jellem, parancsot csak akkor tudok teljesíteni, ha értem, mi az értelme és haszna, és általában mindig, mindenről van különvéleményem, amit kellő aktivitással képviselek is, amíg észérvekkel meg nem győznek…. Ez nagyon nem illik bele egy hierarchikus, gyors reagálású, parancsuralmi szervezetbe, sokkal inkább visszahúzza és bomlasztja, mint előreviszi. Gondoltam, hozzáteszem az egészhez, amivel segíteni tudok, de mindenki jobban jár, ha kellő távolságban maradok. Jó, ha az ember néha gyakorol egy kis önkritikát. Pedig nagyon szívesen viseltem volna az egyenruhát.
Természetesen nagyon nagy hatással volt rám a Gárda: az önzetlenség, erőn felüli áldozatok, amit nagyon sokan vállaltak, a régóta hiányzó összefogás, és az erő, amit sugárzott mindezek révén, a remény, amit az emberek szívében keltett. Én is azt éreztem meg, mint sokan mások: végre elindult valami az emberek fejében, érdemes áldozni, dolgozni, kockáztatni, mert van esély a sikerre. Szerencsére, ez a megérzésem azóta is tart, kisebb-nagyobb hullámvölgyek ellenére. De, ahogy az előbb is mondtam, mivel nem vagyok egy alapvetően militáns jellem, inkább a kisebb, vagy talán más típusú fegyelmezettséget, és jóval nagyobb önállóságot biztosító szellemi csatatéren találtam meg az elsődleges „bevetési” helyem. Így ragadtam a Jobbiknál. Ettől függetlenül a mai napig folyamatosan járok a radikális megmozdulásokra, rendezvényekre, abban a közegben érzem lelkileg otthon magam. Ezért is éreztem magam nagyon jól tavaly is, a veszprémi Gladiátorok éjszakáján, ahol én adhattam át az első díjat.
A politikai tevékenységed és múltad valóban példamutató emberré tesz, de sokan talán nem is tudják, hogy te egy négy gyermekes édesanyja is vagy. Hogyan tudod összeegyeztetni a politikai munkát és a családi életet? Jut időd a gyermeknevelésre?
Hát, igen komoly szervezést igényel, és családi, baráti összefogást is. 12, 11, 6, illetve fél évesek a gyerekek. Nagyon önállóak, a két nagy már sok szempontból gondoskodik és vigyáz a kisebbre, ha a szükség úgy hozza. A legkisebb – aki idén január elsején született – természetesen még mindenhova jön velem, és a megbeszélések, a szavazások, a plenáris viták, bizottsági ülések, fórumok alatt valamelyik asszisztensemmel van, vagy az édesapjával. De már az is előfordult, hogy az egyik nagylányt vittem magammal segítőnek, vagy a plenáris vitám alatt néhány férfi képviselőtársam gyagyukázta a picit a frakcióirodán, vagy barátunk, OVB delegáltunk, Borbély Andi ugrott be 2-3 órára. Amit lehet, otthonról végzek el. A képviselői munka előnye, hogy az idő és a munka egy részét magamnak oszthatom be. Így tudok valamelyest alkalmazkodni a gyerekek igényeihez, szükségleteihez. Mondjuk, nem alszom túl sokat, mert éjszaka tudok igazán nyugodtan gondolkodni, dolgozni vagy tanulni.
Az igazsághoz két dolog hozzá tartozik:
Semmivel nem kapnak kevesebb törődést a gyerekek, mintha bármilyen más helyen dolgoznék főállásban. Sőt. A szabadabb munkaszervezés és időbeosztás miatt sokkal jobban járnak, mintha a szakmámban, klasszikus munkahelyen dolgoznék. Azt pedig, hogy a mai gazdasági bizonytalanságban egy család nem állhat egy lábon, és az anyáknak is dolgozni kell lehetőség szerint, a létbiztonság érdekében, tényként kezelem.
Négy kiskorú gyereknél csak segítséggel lehet megoldani, hogy az édesanya dolgozzon. Mert négy gyerekről gondoskodni fizikailag, lelkileg és szellemileg, ez önmagában másfél embert kíván, 24 órás munkarendben, vagy inkább készültségben. Ideális esetben van egy édesanya teljesen, és egy édesapa esténként és hétvégén. Tehát, a klasszikus családmodell.
Nálunk is van családi és baráti segítség is. Máshogy nem menne. És a megoldás része a baráti családokkal történő együttműködés a különórák, edzések, délutáni felügyeletek terén, ahogy az is, hogy a gyerekek nem liberális nevelés alatt állnak – bár erről időnként vannak családi vitáink apukával. Szerinte én túlságosan megengedő vagyok, szerintem ő kaszárnyát csinálna a családi házból. Azt hiszem, ez a klasszikus, szükségszerű vita anya és apa közt.
A család és a politika mellett még egy tényező volt, ami központi szerepet játszott az életedben. Úgy tudom sporttagozaton kezdted az általános iskolai tanulmányaidat. Milyen sportot űztél és milyen eredményeket értél el-e téren?
Hat évesen bekerültem az intenzív sport világába, ami azóta is tart. Kézilabdáztam, kosárlabdáztam, röplabdáztam, úsztam, jiu-jitsuztam is egy ideig, majd serdülő koromtól inkább a testépítés, fitnesz, erőemelés felé vettem az irányt. Hivatalos eredményekkel nem büszkélkedhetem sajnos, mert versenyszerűen 11 éves korom után semmit nem űzhettem. Akkor egy sportsérülés következtében kétszer műtötték a csípőm, ami miatt sportorvosi engedélyt többé nem kaptam leigazolt versenyzésre. Erőemelésben többször is csábítgattak, hogy kezdjek el versenyezni – hogy is mondjam, hm, ott kicsit lazábban vették a sportorvosi engedélyt… J . Azonban akkora ambíciók nem voltak bennem, hogy az egészségemet jobban kockáztassam, mint amennyire a határterületen történő edzéssel teszi az ember. Konkrétan: nem voltam hajlandó elkezdeni kokszolni, ami viszont a versenyeken elért sikerhez igen fontos lett volna.
Hogyan nézett ki abban az időben egy edzésidőszak számodra?
Nem tudom, pontosan mire vagy kíváncsi. Mindig edzettem, csak váltakozott, hogy éppen min van a hangsúly. Amikor erőt, vagy tömeget növeltem, akkor 3 napot edzettem, egyet pihentem. Első napon a fekvenyomás volt a központi gyakorlat, a másodikon a guggolás, a harmadikon a felhúzás. Növekvő súllyal csökkenő ismétlésszámban csináltam. Az első 5-6 héten addig, amíg elértem azt a súlyt, amivel 6 szabályos gyakorlatot tudtam végezni, ebből 4-5 sorozatot. Majd újabb 6-8 hétig akkora súlyra mentem fel, amivel 2-3-at tudtam elvégezni. Ideálisan az első, esetleg a második ment egyedül, a harmadik pedig segítséggel. Az edzésen a többi gyakorlat már csak kiegészítés volt, a stabilizáló és a versenygyakorlatok szempontjából fontos segéd izmok edzésére. Amikor úgy éreztem, hogy elértem a ciklus alatti erőnléti fejlődésem csúcsát, akkor pár hétre kisebb súlyokkal, 6-8×10-12-15-ös ismétléssel edzettem, és ilyenkor futottam, bicikliztem is mellette. Ez volt a pihenő szakasz. Persze, mire megtanultam, hogy hol az elég a határterületi edzésből, és mikor merült ki a szervezet, azért jó sokszor lesérültem. A legnagyobb teljesítményem guggolásban 105 kg, felhúzásban 100 kg, fekvenyomásban 65kg volt. Ma már 50-60 kg-nál többel nem igen dolgozom. 58 kiló vagyok.
A testnek, „mint a lélek templomának karbantartása”, ahogy önéletrajzodban is írtad minden korban fontos. Sportolsz-e még rendszeresen? Gyermekeidet próbálod-e bevonni ebbe az életmódba?
Persze, nagyon fontosnak tartom, hogy akármennyi idős is valaki, és akármilyen krónikus bajai, fájdalmai vannak, a magához képest kihívásnak számító fizikai megterhelés rendszeres legyen. Ezt nevezzük sportnak ma, és úgy csinálunk, mintha valami luxus, vagy elítélendő időkidobás lenne, pedig ahogy az alvás nem az, és az evés sem, így a fizikai megerőltetésnek is a mindennapok részének kellene lenni. Ma már nincs időm 3-4 órákat edzeni naponta, de az egészségem és állóképességem szempontjából a minden másnap egy órát továbbra is betartom. Inkább az intenzitásra megyek rá, szuperszettben edzek, szabad súlyokkal és saját testtel (húzódzkodás, fekvőtámasz), tehát az az egy óra azért kemény. Van, hogy csak éjjel jutok el odáig, hogy időm legyen rá, de ha máshogy nem megy, kettőkor is kimegyek a garázsba edzeni egyet.
A gyerekek is ezt látják, ebben nőttek fel, és igaz, hogy a legjobb nevelés a példamutatás. A legnagyobb lányom lovagol, és mellette otthon edz, ő kérte, hogy mutassak neki gyakorlatokat. A kisebbik nagy lányom balettozik és lovagol. A fiam karatézik, és otthon már erősít még mellette (6 éves…). Az öt hónapos Rozi még csak a pelenkával birkózik, de azt nagyon aktívan J.
Ha már a testről, mint a lélek templomáról beszéltünk. Talán te, mint anya vagy az egyik legjobb ellenpólusa a feminista mozgalmaknak. Mit gondolsz az egyre terjedő liberális eszmékről, amelyek tönkreteszik az anya és a nő szerepét a társadalomban?
Úgy gondolom, hogy a lusta és buta nőket eszközként és fegyverként használják a normális családfelépítés, és az abból, mint alapvető építő elemekből álló önálló, független nemzetek szétverésére. Egy központilag könnyebben uralható és kézben tartható világ létrehozása a cél, ahol nincsenek egységek, összetartás, csak egy nagy, magányos massza.
Minden normális nő arra vágyik, hogy megfelelő társ oldalán megbecsült feleség és anya legyen. Ennél jobban egy nő nem tud kiteljesedni, önmegvalósulni. Mondom ezt úgy, hogy idegen nyelveken beszélő, diplomás közgazdász vagyok, jelenleg másoddiplomás képzésre járok. De, én megéltem, megélem mindkét világot: a sok gyerekes anyáét, feleségét, és az önmegvalósító karrieristáét is. Összehasonlíthatatlanul több boldogságot és elégedettséget nyújt a család. Ebbe az egész politizálásba soha nem fogtam volna bele, ha nincsenek a gyerekeim, és nem érzem úgy, hogy valamit tennem kell, és ha miattuk nem állok neki keresni a helyem, hogy hol, hogyan tudok én, az én képességeimmel, tudásommal és adottságommal a legtöbbet hatni, alkotni a jövőjükért. Mert erős, összetartó nemzet, lehetőségeket nyújtó haza nélkül csak hontalan világpolgár „gyütt-ment” lét vár rájuk.
Azonban nem akarok álszent lenni, azt is elmondom: bizony mindig is igényem volt arra, hogy némi tartalmas szellemi munkát is végezzek a gyereknevelés és háziasszonykodás mellett. És ezzel nagyon sokan vannak így, nem csak a tanult, felsőfokú végzettségű nők! És a fakanál melletti más típusú önmegvalósításra a mai technikai fejlettségben, mikor mosógép, mosogatógép, autó, internetes és telefonos vásárlás és sorolhatnám, mennyi minden segíti az ember életét, igazán lehet módot találni. Tehát, ma aztán hatványozottan igaz, hogy attól, hogy valaki sok gyereket vállal, és elsődlegesen anya és feleség, nem kell eltemetkeznie. Van lehetősége a szellemi kibontakozásra, csak meg kell találni a megfelelő lehetőségeket, és kitartóan dolgozni érte.
Nemrégiben alakult meg a „Keresztény nők a Feminizmus ellen” mozgalom. A Lengyelországból indult kezdeményezés mellé rengeteg magyar is csatlakozott már, köztük a Jobbik IT lányai is. Sikeres lehet az egészséges női gondolkodás harca a feminizmus árnyával szemben?
Mindenképpen! Muszáj megmutatni azt, hogy nem az az egyetlen választható irányvonal, ha tetszik, trend, amit ez a feminista mű-mozgalom reklámoz, és hogy nem szégyen a hagyományos női szerepvállalást boldogan megélni. Sőt. Én továbbra is úgy érzem, hogy a nők, különösen a magyar nők döntően a hagyományos szerepben érzik boldognak magukat. Csak tudatni kell velük, hogy ez nem szégyen, sőt, ez a normális, és a másik oldal, különösen ilyen beteges szélsőségben az elvetendő, természetellenes.
Sajnos manapság az emberek agyáért folyik a harc, még ha ez durván is hangzik. Budaházy Eddával egyébként már lassan egy éve azon dolgozunk, hogy egy, a nemrég életre hívott lengyel KdN-hez (Nők a Nemzetért) hasonló mozgalmat az útjára indítsunk itthon, bár nálunk a gyermekvállalásra ösztönzés lesz a középpontban. A nemzet számára az egyetlen megmaradási esély, ha mi, magyar nők szülünk, szülünk! És ezen nagyon sok múlik, a már meglévő gyermekeink jövője! Hogy a már meglévő gyermekink itthon is és a világban is megtűrt kisebbségként szolgálnak-e majd, vagy a megszülető testvéreikkel együtt büszke többségben, erős nemzetként élnek itthon, a hazánkban, Magyarországon. Ez dől el ezekben az években, most.
Te, mint végzett közgazdász, hogy látod az Orbán-kormány adópolitikáját? Persze tudom ez hosszú téma, de röviden, mit gondolsz a 2014-es választásokig nem fog összeomlani a Matolcsy-féle gazdasági rendszer? A kormány kommunikációja szerint egyre jobbak vagyunk, a túlzott deficiteljárás alól is kikerülhet hazánk. De mi az igazság, és ennek mi lesz az ára?
Egy rendszer összeomlását remekül lehet késleltetni. Egy családon leképezve: ameddig van hova tologatni a pénzt a számlák közt, visszafogni az evésből, kölcsönkérni fűtől, fától, addig lehet húzni a szembesülést a helyzettel. Persze, összességében véve így sokkal nehezebb utána talpra állni. Ugyanez igaz az ország költségvetésére is. Nyilván az alapot még a 8 év szocialista vészkorszak tette le, Matolcsyék „csak” rúgtak még egyet az országon. Az adópolitikájuk kizárólag szavazatszerzésre irányul, nem pedig a társadalom és az ország hosszú távú működőképességét segíti. Az elsőre remek az egykulcsos adó, a másodikra a sávos, differenciált adózás lenne szükséges.
A kommunizmus óta tudjuk, hogy a propaganda mindent elbír. Amit meg kell nézni, az a valóság, a környezetünk, hogy miként élnek, milyen lehetőségeik vannak az embereknek, milyen jövőképük, reményeik, kilátásaik. Tragikus.
A túlzott deficit eljárás alól úgy tűnik, van esély kikerülnünk, így elvileg több EU-s pénzhez fér hozzá az ország. Ez akár jó is lehetne, de tekintettel, hogy ezek a pénzek 20-30%-os korrupciós visszaosztás után, legtöbbször szükségtelen beruházásokra és fejlesztésekre, zömében nem magyar kivitelező cégeknél landolnak….hát én nem várok csodát.
Gondolom, nem festettem túl reménykeltő képet… Kicsit félek, hogy a tündérmese horrorfilmmé fog változni előbb-utóbb. És persze megint jó kérdés, hogy azt ki, milyen áron fogja tudni helyretenni, és mennyire értik majd meg az emberek, hogy az áldozatokat nem azok miatt kell meghozni, akik helyre akarják hozni az országot, hanem azok miatt, akik az azt megelőző évtizedekben, években tönkretették.
Most, mint magánember a szubjektív, nem pártpolitikus véleményedet kérdezem. Mi fog történni 2014-ben? A Fidesz megtartja a 2/3-os hatalmát, a Jobbik tud-e javítani? Esetleg a múlt árnyai élükön Bajnaival és Gyurcsánnyal előrébb törhetnek?
Ha a mostani állapotokat nézzük, ami még egy hisztériától viszonylag mentes, politikai eredményekre alapozott becslés, akkor szerintem a Fidesz viszi a többséget, de nem fog tudni egyedül kormányozni. A Jobbik jelentősen erősödik, és megelőzi a baloldalt, meghatározó erő lesz az új Országgyűlésben. A baloldali összefogás lesz a harmadik erő, míg az LMP, és hozzá hasonló mikró szervezetek önállóan a közelébe sem kerülnek a törvényhozásnak.
Mindezt néhány tényező jelentősen befolyásolhatja: a média és a pénz. A Jobbinak egyikből sincs túl sok. A másik két „versenyzőnek”’ mindkettőből jócskán. Az emberek pedig még mindig nagyon manipulálhatóak, és ezt két eszköz együttes használatával lehet megvalósítani: pénzzel és a médiával.
Hogy milyen hazugságokkal, kreált botrányokkal, kiforgatott múltbeli tettekkel fognak a Jobbik lejáratására hadba szállni, nem lehet tudni. Azt igen, hogy sajnos az emberek mindent elhisznek, amit a tévé mond.
Hát, ezért nem lehet igazából előre megbecsülni a végeredményt. Én azért az első véleményemet tartom a legesélyesebbnek. Ugyanakkor az sem kizárt, hogy közben történik egy s más, és a Jobbik kormányesélyessé válik.
Hogy látod a Betyársereg szerepét a jövőben? A rendszer megpróbálja majd szétzúzni, ahogy azt a gárda esetében próbálta megtenni?
Minden nemzeti oldali szervezetbe megpróbál beépülni a „rendszer”, és belülről bomlasztani azt. Ezt már megtapasztaltuk, sőt, tapasztaljuk folyamatosan. Sokan megmérettetnek, és vannak, akik könnyűnek találtatnak. A tisztulás pedig mindig nagy „balhékkal” jár. Nyilván ezek alól a próbálkozások alól a Betyársereg sem lesz kivétel, bár talán pont zártsága és a komoly válogatás, a tagjai közt meglévő bajtársiasság miatt a legnagyobb kihívás lehet a világuralmi erők számára.
És pont ezért az egyik legerősebb, legbiztosabb támasza, oszlopa lehet a nemzeti oldalnak, egyfajta hiteles „belső ellenőre”.
Én személy szerint a nemzeti oldal sokszínűségében látom a reményt a jövőre, és mindent meg is fogok tenni azért, hogy a különböző szervezetek egymás közti kapcsolatait segítsem, legyen szó politikai, nőmozgalmi, önvédelmi, hagyományőrző, vagy bármilyen más csoportról, mozgalomról. Nem hiszek az egy a zászló, egy a tábor kijelentésben. A magyar csökönyös, büszke alkatánál fogva nem képes a nagyfokú önfeladásra, és a hosszú távú szigorú egységbe tömörülésre. Nevezhetjük ezt turáni átoknak, vagy aminek akarjuk. Egy biztos: a Kárpát-medencébe vonulás megkezdése előtt is hét törzsben élt a magyarság, és ez a hét törzs a nemzeti megmaradás szempontjából sorskérdésnek számító hazatérés céljából volt képes feladni függetlenségét, és egyesülni az egyetlen arra alkalmas ember, Árpád fejedelem vezetése alatt. Így történhetett meg a Honfoglalás, aminek eredményeképp most is itt vagyunk, létezünk. Szerintem továbbra is ez a vér dominál a magyarság fejében, ezért fontos, hogy mindenki megtalálja a saját „törzsét”, és ezek a törzsek a békés egymás mellett élésen túl szükséghelyzetekben képesek legyenek összefogni. Jelenleg ismét a magyar nemzet megmaradása a tét, itt az ideje, hogy minden magyar megtalálja a saját helyét a nemzeti szervezetekben, és a nemzeti szervezetek összefogjanak. Én ezt hirdetem, és ezen dolgozom, a legnagyobb meggyőződéssel.
A Betyársereget tehát, ha lehet élni a hasonlattal, az egyik törzsnek tartom, amely a hon és a nemzet fizikai és sok szempontból ideológiai védelmének letéteményese.
A másik nagyon fontos szerepét pedig a fiatalság számára történő példaállításban látom. Hogy a felnövekvő fiúcskák a betyárokban leljenek követhető ideálokra, másolható „macsókra”, olyan viselkedési mintákra, amikkel az energiájukat, tettvágyukat hasznosan, koruknak megfelelően lázadva, de építkezve, a hazáért, a nemzetért hasznosíthassák, ne pedig rombolásra, ne a saját magukkal, családjukkal, hagyományos értékekkel szembeni lázadásra pazarolják, és eltűnjenek a liberalizmus süllyesztőjében. Ennek az oldalnak évről évre nagyobb a jelentősége, ahogy egyre távolabb kerül az egykori sorkatonaság, egyre több fiatal nő fel úgy, hogy fogalma sincs, mi az a hadsereg, kiképzés, nem sportolnak, nincsenek valódi férfias álmaik, törekvéseik. De a gének dolgoznak, csak nem tudják kiélni magukat.
Ez, az utód generáció nevelése persze egyben nagyon komoly felelőssége is a Mozgalomnak.
Mit üzennél a mai fiatal hölgyeknek, akik választhatnak az ”önmegvalósítás, szinglilét” vagy a nemzet oltára felé vezető út között? Mit tegyenek, hogy ne vesszenek el az agymosott társadalom útvesztőjében. Merre induljanak?
Mit üzennék? Gyerek nélkül nem lehet nővé válni, a női kiteljesedés, önmegvalósítás legfontosabb része a gyermekvállalás. És a harmadiknál kezdi el az ember a felgyülemlett tapasztalatok miatt kellően lazán venni és felhőtlenül élvezni az anyaságot. Aki azt nem tapasztalja meg, nem is élt!
Persze, lehet mondani, hogy erre a világra minek, hova, miből?
Erre csak azt tudom válaszolni, amit a nagymamám is mondott: ő a háború alatt szülte a gyerekeket, egymás után, amikor csak nagyapámat hazaengedték a frontról, kilenc hónap múlva jött a következő gyerek. Egy pici szobakonyhába, teljes létbizonytalanságba, sokszor éhezésbe, úgy, hogy az apjuk talán soha nem is jön haza élve. A szülések után már hat héttel dolgoznia kellett. És eszébe sem jutott nagymamámnak, hogy ne szülje meg őket. Mi pedig azon nyavalygunk, hogy nem futja márkás cipőre, ezért inkább lemondunk emberi életekről? És, mert nem tudunk három évet otthon maradni. Mert, ha nem nőhet fel „Adidas” cipőben, ha nem kaphatja meg a legdrágább joghurtot minden nap, esetleg nem járhat drága egyetemre, és nem tudjuk neki a különórákat fizetni, vagy egy évesen már bölcsibe kell mennie, akkor inkább ne is nőjön fel? Lemondunk emberi életről, a gyermekeinkről azért, mert ESETLEG nem tudjuk azokat az anyagiakat megadni nekik, amik valójában egyáltalán nem is biztos, hogy annyira fontosak? És ha ma jól állunk, és vállalunk gyorsan 2-3-4 gyereket? Ki tudja, hogy 5 év múlva hol leszünk? Mikor lehetett 20 évre előre kiszámítani a jövőt, és biztonsággal tervezni?
Szóval, én azt üzenem: szüljenek gyereket!
Mindemellett, a nőknek is tanulni, magukat képezni és az életet nyitott füllel és szellemmel kell élni, mert felelős döntéseket kell hoznunk, gyermekeink jövőjéért. Ezért az, hogy tanuljanak, mindenképp fontos. A világ nyitottsága, a technika fejlettsége miatt mindenki megtalálhatja a lehetőséget a teljes önmegvalósításra, a család melletti karrierre – amennyiben ezen nem az egy életen át tartó napi 16 óra munkát értjük, és az általa megkeresett milliókat. Bár sosem értettem, ezt miért tekinti valaki karriernek.
Megígérhetem, hogy én, mint foglalkoztatási szakpolitikus, továbbra is dolgozni fogok rajta, hogy erre a megfelelő jogi és gazdasági lehetőségek is meglegyenek (távmunka, részmunkaidő, rugalmas munkarend, megfelelő felnőttképzések)!
Csak szüljetek!
(Betyársereg)
