16.8 C
Budapest

A polgárőrség a Betyársereggel erősített Kunszentmártonban (interjú)

Mint arról már beszámoltunk a kunsági klán sem tétlenkedik. Megalakulása óta folyamatosan dolgoznak és most, civilként a helyi polgárőröknek is segítenek. Hogy pontosan mi a feladatuk és mik a terveik azt most megtudhatjuk a helyi klán vezetőjétől.

oooooooooooo-057.jpgkicsi

Mi a helyzet a Kunságban? Mennyire kell a Betyársereg erre a vidékre?

– A Kunság erősen fertőzött terület, gondolunk itt a bűnözésre és a kisebbség jelenlétére! Bűnöző cigány maffiózó családok és kisstílű, ám de mindre hajlandó bűnözők uralják a környéket. Viszont istennek hála sok a konok és harcos kun ember is, akik jelenléte elkél mostanság a térségben! A Betyársereg jelenléte, az aktív klánok fejlődése és újak megalakítása szerintünk elengedhetetlen, muszáj valakinek vigyázni a rendet, elrettenteni a renitenseket, mivel a rendőrség nem tud és nem is akar rendet rakni a térségben, fő feladatuknak az autósok és kerékpárosok vegzálását tekintik.

Mikor alakult a helyi klán és kik alkotják a tagságot?

– A helyi klán a 2010 év elején alakult, akkor még másik vezetővel, aki nem éppen megfelelő és méltó volt a feladatra, nem is fejlődött sehová a tagságunk, stagnálás volt a jellemző állapot. Tavalyi évben klán vezér váltásunk volt és utána felpezsdült az élet, folyamatosan fejlődünk, bővülünk , 9 tagunk van most már , nem mindenki kunszentmártoni, van, aki a környező városokból jött, de közel vagyunk egymáshoz, ami azt is jelenti, hogy bárkinek bármi baja van fél óra alatt mindenki odaér! Nagyon összetartó testvéri kapcsolat van köztünk nagyon sokszor összejárunk, akár egy főzés erejéig akár közös edzésekre! Sikerült a szolnoki klánnal is nagyon jó kapcsolatot kialakítani, velük is sokszor találkozunk, nem csak sereges megmozdulásokon, hanem baráti összejöveteleken! Tagjaink különböző harcművészetekben jártasak, van aki Shotokan karatét tanult, van KIck Boxol, legtöbbünk MMA harcos, egy társunk Késharcot is tanul és oktat nekünk! Együtt edzünk, tanítjuk egymást a különféle harcmodorokra.

Friss hír, hogy a kunszentmártoni polgárőrség szervezete is igényt tart a tapasztalatotokra. Pontosan hogyan kerültetek a polgárőrséghez és milyen feladatokat láttok majd el?

– Így van szükség van ránk, büszkén mondhatjuk ismernek minket városunkban és puszta jelenlétünk elrettentő erővel bír a bűnözőkre! A kapcsolatot mi vettük fel a polgárőrséggel és fejeztük ki szándékunkat a tenni akarásunkról, ennek a fő oka a kriminális közbiztonsági helyzet Kunszentmártonban volt. Feladataink lesznek rendezvény biztosítás, járőrözés mind gyalog, mind autóval!

Volt már esetleg tettenérés is a településen? Vannak már tapasztalataitok?

– Tettenérésünk még nem volt, mivel a belépési papírok még nem kerültek leadásra, ennek annyi oka van, hogy szerettük volna, ha rajtunk kívül is csatlakoznak keménykötésű férfiak a polgárőrséghez és együtt akartunk belépni, de úgy néz ki, hogy a kezdeti lelkesedés alábbhagyott és csak Mi Sereg tagok fogunk belépni.

11056686_820353481365911_1847096032_n

A Betyársereg tagság miatt ért már titeket támadás? Nem jelentek meg még a hivatalos rettegők?

Természetesen a rendőrök kiemelt figyelmet szentelnek nekünk, de más atrocitás nem ért senkit, de ha ért is volna, nem érdekel minket, mi vállaljuk nyíltan tagságunk, büszkén viseljük a halálfejes pólót, mert ez a családunk!

Mik a jövőbeni terveitek?

– Terveink a jövőre nézve, felkutatni a térségben mindenkit, aki érdemes és képes arra, hogy közénk tartozzon, természetesen a bővítésnél nem mehet a minőség rovására a mennyiség, ez mindenképpen fő elv a válogatásnál, ezért nagyon körültekintően fogunk eljárni. Minden megmozduláson, amin csak tudunk tevékenyen részt fogunk venni! Célunk egy ifjúsági ház kialakítása városunkban, ahol rendezett körülmények között edzeni tudunk. Mivel a fizikai képzés mellett fontos szerepet szánunk a szellemi fejlesztésnek, ezért ugyanide szeretnék előadásokat, képzéseket szervezni. Szeretnék ebből a mai fiatal generációból, – persze csak azt, aki hajlandó is erre – igaz, becsületes magyarságtudattal rendelkező felnőttet kinevelni. Ha már megvan a létesítmény szeretnék akusztikus nemzeti koncerteket is szervezni.

A legnagyobb célunk egy hagyományőrző nap megszervezése városunkba, természetesen a Betyársereg minden tagjával, ahol megismertetnék az embereket dicső múltunkkal, őseink szokásaival. Természetesen Betyár ételekkel, italokkal és nemzeti rock zenével fűszerezve!

(Betyársereg)

spot_img
spot_img

Kapcsolódó cikkeink

Friss cikkeink