8.1 C
Budapest

A Szent Korona Rádió zászlója újra a magasban! – interjú Barcsa-Turner Gáborral

Interjú Barcsa-Turner Gáborral, a Szent Korona Rádió alapítójával a médiafelület megújulásának kapcsán. Az SZKR nemcsak egy egyszerű portál szeretne lenni, hanem valódi, hagyományos értékek közvetítőjévé akar válni, és az életben maradását pedig gerillamédia-mozgalomként képzeli el. Támogatókat, facebook-oldal  üzemeltetőket is keresnek. Interjúnkban szóba kerül a pártpolitika, a bevándorlókérdés és a harcos értékrend is a Szent Korona Rádió küldetése mellett.

1330767532

A Szent Korona Rádiót 2006-ban alapították lelkes hazafiak, Barcsa-Turner Gábor vezetésével. A médiafelület azóta sok változáson keresztülment, az utóbbi hónapokban pedig már úgy tűnt,  esetlegesen meg is szűnik. Most már tudjuk, hogy a tetszhalott állapot oka a háttérben zajló komoly szervezőmunka volt.

-BS.: Az  SZKR  külföldi szerverekről üzemel, és a mai szerkesztők kiléte sem ismert. Mi a te szereped most?

-BTG.: Igaz , a szerkesztők kiléte valóban nem ismert, és  az üzemeltetőké sem. Jómagam  átadtam már régen a jogokat, „pusztán” pár rovatnak a szerkesztője vagyok, illetve kapcsolati hálómmal hozzájárulok a portálhoz. A Szent Korona Rádió nagyon kedves számomra, mondhatni, hogy a gyermekem, így nem hagyhattam veszni. Segítettem mindenben újjászervezni, ahogy a  koncepció kidolgozásában is, valamint a tényleges megjelenésben.

-BS.: A Szent Korona Rádiót  mint hírportált ismerhettük meg. Most viszont  azt írjátok, változtak az idők. Milyen célt/célokat tűztetek most ki magatok elé? Mi a rádió küldetése?

-BTG.: Van ma már jó néhány  olyan hazafias hírportál, ahol el lehet olvasni az aktualitásokat. Olyan viszont egy sincs, ami értékeket akar úgy közvetíteni, hogy minden hírét egyazon eszmeiség mentén tálalja. Ezalatt azt értem, hogy a hírek magyarázata, a fogalmak használata sokszor sajnos a modern behatásokat tükrözik vissza. A modern, balliberális politológia koordinátarendszere alapján kívánunk elboldogulni? Ez teljes kudarcra ítélt vállalkozás. Például a pártokrácia magyarázatánál teljesen hibásan használják sokszor a jobb és baloldali fogalompárost. És itt nemcsak arról van szó, hogy lényege szerint, létrehozásának pillanatában minden párt baloldali, mert a demokrácia, a demokratikus rendszerek mindig baloldaliak, hanem arról is, hogy nem sorolják például a liberális pártokat a baloldali pártok közé. Másik példa a vallásokhoz való hozzáállás. Mindegyik hírportálon láttam már proletár, vallásellenes, primitív megnyilatkozásokat a kereszténység állítólagos védelmében, miközben az igazi kereszténység lényegének megragadása hiányzik.  Az pedig már mindennek a legalja, hogy az anarchista, kommunista, modern életre vágyó bevándorlókat egy az egyben azonosítják az iszlámmal mint  vallással. Persze, lehetnek köztük szektás fanatikusok, de az egész jelenséget azonosítani egy másik vallással, majd ezt a vallást megtenni ellenségképpé eléggé aggályos. A saját szegénységi bizonyítványunk kiállításán túl rossz lenne a célmegjelölés is, azaz nem a valódi ellenségre tüzelnénk. Ez a kérdés elsősorban rasszkérdés (faji kérdés, ami nemcsak bőrszínt jelent!), másodsorban kulturális, harmadrészt eszmei (modernséget képviselők jönnek, aminek örülnek az itteni balosok), és csak legutolsó szempontok között merül fel a vallási kérdés. Természetesen a keresztény Európát meg kell védelmezni, de a megvédelmezést először azon  európaiak megregulázásával kellene kezdeni, akik a devianciát, a liberalizmust, az ateizmust terjesztik, akiknek valójában  kulcsszerepük volt a kereszténység legyengítésében. Sajnos Európa már csak nyomokban keresztény. Az iszlámmal meg ne az legyen már a bajunk , hogy nem hagyják, hogy miniszoknyában járjanak a tinédzser  lányok. Keresztény, 15 éves lányként mutogathatja testét egy európai? Ezekkel a témákkal is fogunk foglalkozni a megújuló rádióban.

bb_l6242_kicsi

Nem könnyű egyébként a feladatunk, mármint azt a célt megvalósítani, hogy vegytisztán hagyományalapú és értékközpontú médiafelületet hozzunk létre. Egyrészről egy olyan szerkesztői gárdát kell toborozni, akik eligazodnak a főbb, lényeges kérdésekben, és olyan egységes világnézetet képviselnek, amit aztán megfelelő módon tudnak artikulálni, másrészről hiába nem vagyunk szenzációhajhászók és lájkvadászok, de azért törekszünk arra, hogy színvonalas időtöltést tudjunk nyújtani könnyedebb témákban is. A rádió résznél  pedig felmerül az a probléma, hogy milyen zenéket sugározzunk.  Van több tucat hazafias zenekar, de egyre kevesebb album jelenik meg, illetve nem biztos az sem, hogy hazafiasnak és értékesnek tekinthető egy adott zenekar összes száma csak azért, mert egyszer írt Trianonról is zeneszámot, és hitet tett a haza mellett egy interjúban. A nemzeti rockban előfordul, hogy minden gond nélkül közvetít olyan szubkulturális elemeket a zenekar, ami nem kívánatos a közösségünk számára. Ilyen például a mértéktelen, minden hétvégén történő alkoholizálás, az értékek nélküli bulizás, a testi vágyak fék nélküli kiélése, vagy például a vallási kérdés hibás feldolgozása (ősmagyar és keresztény ellentét szítása). Én sem vagyok tökéletes és nekem is vannak hibáim, de azt elhatároztam, hogy ahogy magamban is küzdök a saját gyengeségeimmel szemben, úgy a nemzeti oldal közösségéért is felelősséget érezve, ezen a fronton is küzdök az értékekért.

-BS.: Interjúnkat a megújuló Szent Korona Rádió kapcsán kezdtük el, de nem állhatom meg a fenti válaszod tükrében, hogy meg ne kérdezzem,  mi a helyzet Jobbikkal? Az is baloldali lenne?

-BTG.: Igen és nem is egyszerre. Én úgy látom, hogy azért képvisel pozitívumot a Jobbik összességében, és ezért is tartom érdemesnek támogatni minden erőnkkel, mert az igazságot képviseli, ezért harcol továbbra is. Ha nem így lenne, akkor vége lenne, mert ez lesz mindig is a megtartó ereje. Az igazságért való kiállás pedig eleve jobboldali érték, ugyanis nem relativizál, nem azt mondja, hogy neked is és nekem is igazam van, tehát gyakorlatilag mindegy, mit képviselünk, hanem markánsan megjelenít sorskérdésekben igazságokat. Sajnos struktúrája azonban baloldali: szükségszerűen, mint minden párt esetén, működése demokratikus alapú. Én ezt a működési rendszert annyira érvénytelennek tartom, hogy az ilyen helyzeteket kerülöm a magam részéről. Én nem szavazok, nem gyűjtök szavazatokat, nem furkálódom, nem járom a támogatók kegyeit. Én egyenesen és őszintén kívánok harcolni, a pártpolitika nem az én utam, hozzátéve, hogy amiben tudom, segítem  a pártot. Karakteremből kifolyólag sem vagyok alkalmas a pártokráciára útját járni. Sokkal szívesebben vagyok a tábortűz körül a harcosaimmal, mint bármilyen pártkonferencián, ahol szavazgatások folynak. Ez a forma, bár nekem nem tetszik, de szükséges rossz, hiszen kell pártpolitikai képviselete is a nemzeti oldalnak. A Jobbik képezi most a zászlóshajónkat, érdekképviseletünket. Sok sikert kívánok azoknak, akik ezt az utat választották, és tisztelem is azokat, akik ilyen körülmények között eredményeket tudnak elérni. Sokan érzik és tudják a párt soraiban is, hogy a pártpolitika miről szól, tudom, hogy sokaknak kényelmetlen, mégis vállalták a harcot. Kicsit paradox a helyzetük, ami nem hétköznapi embereket kíván. Ez is egy bátor kiállás, csak más fronton. Óriási a feladat és a felelősség. Kívánom, hogy ne alkudjanak meg soha, mi segíteni fogjuk őket!

harcmuveszete

-BS.: A megújuló Szent Korona Rádión mit várhatnak tőletek a hallgatók, olvasók?

-BTG.: Mint említettem,  a magazinosabb, értékekre koncentráló jelleg lesz a meghatározó. Óránként változó esetlegességekkel, aktualitásokkal csak annyiban kíván foglalkozni a portál, amennyiben valamilyen magasabbrendű szempont alapján mégis fontos, érdemes róla beszélni. A vitatott kérdésekben is igyekszünk állást foglalni továbbra is az örökérvényű igazságok fényében. Számtalan konfliktust felvállaltunk már olyanokból kifolyólag, hogy mi megírtuk a véleményünket akkor is, amikor tudtuk, hogy a nemzeti oldal, de a szűkebben vett közönségünk egy részének sem fog tetszeni. Leszögezem újra: mi nem a lájkokra megyünk rá, nem kipuhatoljuk a közönség igényeit, majd kiszolgáljuk azokat, hanem próbálunk útjelzőként szolgálni.  Tehát ugyanazt a kérlelhetetlen, harcias kiállást várhatják olvasóink, hallgatóink, amit 2006-tól képviselünk.

Igyekszünk a hallgatható rádióadásban is megújulni. Tervben vannak új műsorok, illetve a zenei repertoár frissítése is folyamatban van.

-BS.: Mi volt a fő szempont a rovatok kiválasztásánál?

-BTG.: Egyrészről próbáltuk felölelni azokat a témákat, amik a hazafias, nemzeti oldalt jellemzik, amikkel valamilyen szempont alapján érdemes foglalkozni. Igen erőteljes a harcos eszmeiség a felhozatalban: A harc művészete (harcművészet), Militarizált Övezet (modern harcászat), Ősök szelleme (hagyományőrzés), Puskaporos szaru (harci virtus), Jogos önvédelem (önvédelmi rovat). Foglalkozunk továbbra is ideológiával, vallással is (Trón és Oltár, Napvágás), ahogy a nemzeti oldal szubkultúrájával is a maga keretei között (Underground), de sok egyéb olyan témával is, amelyek mindegyike érdekes a maga területén. Nem kívánom az összes rovatot felsorolni, de címszavakban ezek a további témák: önellátó gazdálkodás, rendteremtés és Érpataki Modell, kettős mérce a jogban, természetszeretet és túlélés, bevándorlókérdés, a média górcső alá vétele, a HVIM harca. A teljes rovat lista itt érhető el.

betyarsereg_slideshow

-BS.: Külön öröm számunkra, hogy a Betyársereg is helyet kapott a rovatok között. Miért tartottátok fontosnak, hogy mozgalmunk is szerepeljen az SZKR-en?

-BTG.: A Betyársereg a harcos vonalat képviseli a nemzeti oldalon, így az eszmeiségére a Szent Korona Rádión is szükségünk van. Nekünk megtiszteltetés, hogy Betyársereg gondolatai itt is megjelenhetnek. A harcos kasztnak össze kell fognia,  és egy sereggé kell tömörülnie, és ennek az összefogásnak a jegyében fontosnak éreztük a szerkesztőséggel, hogy jelen legyetek. A Betyársereg is sokat változott az évek során, és megfigyelhető, hogy egyre komolyabban a minőség és értékek felé forduló közösségről van szó, ami valójában nem jelent irányváltást, mert az igazi karakter megmaradt, és ezáltal még inkább erősödött a szervezet.

BS_Tyirityannal
Barcsa-Turner Gábor, mozgalmunk vezetőjével, Tyirityán Zsolttal

-BS.: Mik a jövőbeni terveitek?

-BTG.: Rövidtávon megszilárdítani  és bejáratni a mostani rendszert, mind a portálon található rovatokat élővé tenni, mind pedig a rádióadást megújítani. Harcolunk továbbra is a Facebookkal,  de a Jobbra át! című Facebook-oldal vállalta, hogy megosztja a híreinket. Apropó: ha van még olyan, minimum 3000 kedvelővel rendelkező hazafias Facebook-oldal, ami segítene terjeszteni a Szent Korona Rádió tartalmát, akkor az, kérjük, hogy  jelentkezzen a radio_kukac_szentkoronaradio.com-n!

Össze kell még szoknia a szerkesztőségnek, és nehéz úgy, hogy az igazi főszerkesztő és tulajdonosi kör a háttérben marad, nem is ebben az országban található (emigráns magyarok), jómagam pedig csak néhány rovatot viszek, illetve tanácsaimmal látom el a szerkesztőséget. Középtávon szeretnénk pedig újra felnőni a régi (2006-2009) Szent Korona Rádió híréhez. Szeretnénk komolyan hozzájárulni a nemzeti oldal épüléséhez, és nagymértékű  vérveszteségeket okozni a balliberális oldalnak. Hosszabb távra  (5 évnél tovább) nem tudok mit mondani, mert folyamatosan változik a környezet, változik a nemzeti oldal is. Nem tudjuk, mit hoz a jövő. A Szent Korona Rádió pedig annyira organikusan kapcsolódik a közösségünkhöz, hogy a sorsa összefonódott vele.

szkr_slideshow

-BS.: Mit üzennétek a hallgatóknak? Miért olvassák, hallgassák a Szent Korona Rádiót?

-BTG.: Nem adjuk fel soha az elveinket, és ugyanazon rendezőelv mentén dolgozunk, csak lehet, hogy a formán változtatunk . Mindig lesznek olyanok, akik a Szent Korona Rádió gerillamédia zászlaját a magasba emelik! Mi nem szeretnénk, ha csak olvasnának, lájkolnának minket, hanem azt szeretnénk, ha követnének minket! A szó eredeti értelmében lennének követőink, és kis sejtek által lenne szerkesztve a portál és a zenei rész is. Mondhatjuk, hogy egy gerillamédia-mozgalmat akarunk  létrehozni, ami már sikerült is azzal, hogy egyes rovatok teljesen különálló módon szerkesztődnek, a struktúra elrejtésével pedig még inkább nőtt a sebezhetetlenségünk. Aki kedvet érez bármilyen rovathoz, van témája, írna hozzánk, műsort vállalna, az írjon a radio_KUKAC_szentkoronaradio.com-ra! A Szent Korona Rádió nem az enyém, nem a szerkesztőké, hanem azoké, akik életben tartják, akik hozzátesznek bármivel!

(Betyársereg)

spot_img
spot_img

Kapcsolódó cikkeink

Friss cikkeink