7.1 C
Budapest

Amikor az igazság visszatér az árnyékból

A nyugat-európai hedonista életmód végpontjához ért. A migránsok által elkövetett brutalitás és bestialitás felfogható egyfajta isteni büntetésként vagy akár próbatételként, amihez gyorsan hozzákapcsolhatunk néhány rövid kérdést, melyek így szólnak: Akartok-e továbbra is megtévesztve bolyongani a világban, elszakadva Istentől és a természettől? A NemzetiArcvonal.hu publicisztikája.

3714

Gyermekeitek, asszonyaitok olyan mértékben prostituálódtak, hogy a pokol sem képes elnyelni ennyi bűntől terhes fajzatot. Alámerültök a materialista, dögszagú ingoványában, s miközben az élvezeteket hajszoljátok, elpazaroljátok az életeteket? Milyen értékeket adtok át az utánatok jövőknek? Lesznek még értékek egyáltalán, és lesznek-e utódok, akik átveszik az örökséget? Hiszen gyermekeket sem vállaltatok, mert az nem fér bele a kényelmes életetekbe.

A nyugat gyors, eszelős fermentációja a fehér rassz életterébe csalta az iszlám tébolyodottságában szocializálódott janicsárokat, hogy Európa vérét vegyék, hogy a fehér ember koponyáiból emeljenek mecseteket, ahonnét a Korán tanítása betölti az egész világot. Asszonyok és lányok hosszú sorokban, rabszíjon várják, hogy elosszák őket az aberrált kalifák között. Európa gyermekei pedig vagy áttérnek az iszlám hitre vagy kínhalál lesz a jussuk.

018022172_30300
Ők nem hódoltak be idegeneknek

Az irányított erőszak tombolni kezd, de a sátán bömbölése csak a gyávákat fogja menekülésre késztetni. Primitív, analfabéta csürhe, aki még a szent könyveit sem ismeri. Minőségüket kiválóan szemléltei, hogy Európába érkezésük óta kiváló barátságban vannak a feminista, homoszexuális és kábítószeres antifasisztákkal. Igen, az antifa nevű torzszülött lényekkel, ahol szép számmal lelhetőek fel zsidó származásúak is. Úgy tűnik, az őket ért gyűlölet és szélsőséges kirekesztés miatt szépen egymásra találtak, közös ellenségeiknek pedig a fehér nacionalistákat jelölik meg. Azokat a hazafiakat, akik a liberális rendszereknek köszönhetően törvényen kívülieknek számítanak, akiket a judeó-demokrata rendszerek a társadalmak perifériájára szorítottak. Európa nemzetállamai száműzték a patriótákat, és minden nacionalista megnyilvánulást keményen megtorolnak. Nehéz időszak áll az európai nacionalisták mögött, de még élünk és elszántabbak vagyunk, mint valaha. Ellenségeink is jól tudják, hogy az igazságot félreállítani nem lehet. Lehet, hogy rövidebb-hosszabb ideig az árnyékban marad és vár. Csendben megvárja a pillanatot, amikor elérkezik az ideje akkor színre lép. Színre lépnek vele azok a hazafiak is, akik az igazságért egész életükben szenvedtek, megjárták a börtönt és a poklot. Az idő eljön és jaj lesz a hamisaknak.

Azokat a napokat éljük, amikor az Európára mosolygó napkorongot a félholdas zászlók háborgatják és eltakarják az éltető sugarakat, a fényt. Anarchia és káosz uralkodik el a nemzeteken, hogy számon kérjen és tetemre hívjon, hogy kérdőre vonjon bennünket: Te és te! Megtetted a kötelességed? A bestia dühöngése tengernyi vért korbácsol fel, a csontok ropogása pedig elborzaszt bennünket. Nemi erőszak, gyilkosság, pedofília, csonkítás és emberevés.

Syrian-rebel-Eat-Heart
Emberszívet evő arab kannibál még Szíriában… már Európában?

Ismerjük a folyamatot, ami idáig juttatta jobb sorsra érdemes népeinket. A belső ellenség, a nemzetközi paraziták okozta multikulturális téboly  az össz-európai nihilizmus előfutára volt. Olyan korszak köszöntött be, ahol a selejt, a rút, gonosz felmagasztalt, példára emelt, a minőség, a szép, a jó pedig üldözendő, elpusztítandó, anakronista és maradi, a modern világ ellensége. Nos, láthatjuk, hogy az úgynevezett modern világ, a kényelmes nyugati jólét, a hamisan tálalt és értelmezett szabadság. Bábel elrohadt tornya ezekben az órákban omlik le. A sokszínűség pokolra való mítosza pedig felfedi valós arcát. Ahol megjelenik elszabadul a borzalom és az emberek szíveit a rettegés lepi el.

Az igazság színre lépésének ideje is ekkor jön el, ami minden erejével azon lesz, hogy helyet szerezzen magának. Létjogosultsága nem kérdés, a nacionalisták ideje pedig ekkor érkezik el. Az északi mitológiából ismert Ragnarök ereszkedik a földjeinkre, hogy a titánok ereje megfékezze az inváziót.

Az igazság visszatérésének pedig megkerülhetetlen szereplői a nacionalista fiatalok, mint a természet akaratának, vagyis Isten akaratának végrehajtói, akiket egyedül az igazság szeretete fűt. Ez a hajtóerő, ami ennyi kegyetlen év után is itt van, bennünk van. A tűz még ég, lángjai nem hagytak alább. A jelek félreismerhetetlenek, a természet dühös, mindkét oldalon felsorakozik a sereg. Kezdődjön hát a mindent eldöntő Ragnarök!

(Balassa Viktor – NemzetiArcvonal.net)

spot_img
spot_img

Kapcsolódó cikkeink

Friss cikkeink