6.3 C
Budapest

Antidogma: Amerikai hajtóvadászat fehérekre

Amikor az Egyesült Államokban zajló társadalmi felforgatás jellemzésére az „afrobolsevizmus” fogalmat használom, egyesek azt gondolhatják, hogy ez csak egy üres szófordulat, egy propagandisztikus szólam a részemről, bármiféle tartalom nélkül. Egyébként is érdektelen számunkra, hogy mi folyik Amerikában, mert az minket úgysem érint.

Ezzel kapcsolatban arra emlékeztetnék, hogy az utóbbi száz évben az amerikai kulturális, társadalmi vagy politikai divathóbortok (dzsessz, galeribűnözés, hippi pszichedelizmus, karizmatikus kereszténység, rap, twerking, antirasszizmus, deviánsszex-büszkeség, transzveszticizmus stb.) gyakorlatilag elárasztották az egész világot, előbb-utóbb begyűrűzve hozzánk is. Ugyanez fog történni az afrobolsevizmussal és inherens kísérőjelenségeivel is, mint amilyen a feketék pozitív diszkriminálása, az interszekcionalitás, a kritikai fajelmélet, a fehér bűntudat, a woke-izmus, a fehérellenes véleményterror (SJW-inkvizíció, deplatforming, cancel culture, online shaming) stb. Ehhez fizikailag feketékre sincs szükség. Elég lesz a virtuális jelenlétük is.

Az afrobolsevizmus ideológiája egyáltalán nem bonyolult, hogy könnyedén felfoghassák a kedvezményezettjei is, akiknek a kifinomult gondolkodás enyhén szólva nem az erősségük. (A klasszikust parafrazeálva: A Jóisten egyszerűnek / Alkotta az eszüket / Nem tett bele túl sok IQ-t / Csak amennyit lehetett.) Mindössze három szóból áll, és így hangzik: Black Lives Matter. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az USA-ban immár kizárólag a feketék élete számít.

Amikor egy fekete veszíti életét egy fehér (pláne egy fehér rendőr) keze által, abból rendszerint országos médiahisztéria lesz, inkvizíciós kirakatpereket eredményezve, míg a fordított (sokkal gyakoribb) esetek legfeljebb mínuszos hírt érnek a helyi lapokban. A rasszizmus elleni ördögűzés általános légkörében ugyanis eleve azt feltételezik, hogy a fehér tettét (még ha önvédelem volt is, mint legtöbbször) törvényszerűen a fajgyűlölet motiválja, a négerét ellenben az őt (a fehérek részéről) sújtó tűrhetetlen társadalmi igazságtalanság vagy nyomós gazdasági kényszer (értsd: kellett a pénz drogra).

Napjaink Weimerikájában a fehérek kollektíve kulákok és burzsujok, vagyis reakciós és retrográd elemek, a társadalmi haladással azonosított multikulturalizmus és általános rasszkeveredés (melting pot) született ellenségei és zsigeri akadályai. Az a néhány intézmény, amelyre mindeddig a szabadságuk, méltóságuk és fizikai biztonságuk védelmében támaszkodtak, az afrobolsevik kulturális forradalom és a tavaly nyári BLM-terrorkampány nyomán kapitulált, majd átállt a néger-antifa-anarchista szélsőségesek oldalára, köztük a Republikánus Párt, az egyházak, sőt a rendvédelmi szervek is. Így az amerikai fehérek háromfrontos háborúra kényszerülnek az utcai (főleg fekete) bűnözők, az egész állam­apparátus és a transznacionális plutokrácia ellen. Részükről de facto gondolatvétségnek számít nyilvánosan ellentmondani a „rendszerszintű rasszizmus” állampárti narratívájának.

Magát Orwellt is megdöbbentené, hogy manapság milyen abszurd ürügyekkel hurcolnak meg fehéreket naponta a demokrácia önjelölt világítótornyában.

Egy ápolónő például azért veszítette el kórházi állását, mert a fosztogató és lincselő BLM-es banditákat tényszerűen banditáknak titulálta a Facebookon. Egy ismert talk show műsorvezetőjét azért rúgták ki 32 év után, mert képes volt azt állítani, hogy „minden élet számít”. Egy neves közösségimédia-szereplőt, aki családellenességet és erőszakosságot rótt a BLM terhére, megfosztottak az egyik katolikus főiskolán betöltött teológiatanári állásától, és az sem segített rajta, amikor gyáván meakulpázva kijelentette, hogy „az új amerikai jobboldalon nincs helye rasszizmusnak”. Egy déli baptista személyiségnek azért mondott fel a munkáltatója, mert az általa készített videóban biblikus szempontból bírálta a szélsőbaloldali szélsőségeseket. Az amerikai városokat felégető söpredéket kárhoztató videója miatt került ugyanilyen helyzetbe egy egyszerű vasgyári munkás, egy kétéves rákbeteg kislány apja.

Manapság egészen banális interraciális (feketék kontra fehérek) incidenseket is szisztematikusan gyűlölet-bűncselekménynek minősítenek a fehérek kárára. Két tízéves fehér kislány ellen ilyen jogcímen indult büntetőeljárás, mert az iskolabuszon összeakaszkodtak egy néger kortársukkal, aki a perpatvarban monoklit kapott a szemére. Egy fehér tinédzser fiúra szokás szerint hordában támadtak fekete suhancok, de mégis őt fogták perbe, mert a brutalizálásáról készült videófelvétel tanúsága szerint védekezés közben egy borotvapengével megvágta az egyik támadója térdét, ráadásul pedig lenégerezte őket. Egy 78 éves nagymama hasonló következményekkel kénytelen szembesülni, mert egy fekete kocavezetőnek, aki szabálytalanul átvágva előtte csaknem balesetet okozott, azt találta mondani, hogy „magának és a maga fajtájának viselniük kell a felelősséget a tettei­kért”. De már az illegálisan úttestre vagy házfalra mázolt BLM-graffitik és George Floyd-portrék eltávolítása is automatikusan gyűlölet-bűncselekménynek számít.

Jelenleg az amerikai népesség 60 százaléka fehér, 12 százaléka fekete. Ehhez képest a négerek évente kb. 550 ezer bűncselekményt követnek el fehérek ellen, ez utóbbiak átlagosan évi kb. 60 ezer néger­ellenes bűncselekményével szemben. Az össznépesség alig 2-3 százalékát kitevő fiatal fekete férfiak felelősek a gyilkosságok feléért. Ami a média által túllihegett „fehér szupremacista terrorfenyegetést” illeti, 2015 és 2019 között fehér radikálisok követték el az összes belföldi terrortámadás 29 százalékát, míg 32 százalékuk fekete szélsőségesek, 27 pedig muszlimok kontóját terheli. De még a rasszista indítékú gyűlölet-bűncselekmények kategóriájában is alaposan felülreprezentáltak a feketék, az összes ilyen eset 24 százalékának tetteseiként, szemben az 53 százaléknyi fehérrel, akiket pedig a hatóságok sokkal könnyebben titulálnak „gyűlölködőnek”.

Amerikában a feketéknek egyáltalán nincs okuk tartani a fehérektől, akik annyira kövérek, tunyák és öngyűlölők, hogy a világért sem kockáztatják a komfortjukat és a reputációjukat, erőszakhoz folyamodva ellenük, akár önvédelemből is. Ilyen körülmények között gyerekjáték az afrobolsevik hatalomátvétel.

Gazdag István – Demokrata

spot_img
spot_img

Kapcsolódó cikkeink

Friss cikkeink