17.4 C
Budapest

Bajban ismerszik meg a barát! Segíts Te is a Székely hazafiakon!

„Minden szimpatizánsunkat arra kérjük, hogy lehetőségeikhez mérten támogassák a székely vármegyéseket. Az ő harcuk egy nemzet harca, nem hagyhatjuk őket magukra éppen akkor, amikor nehéz idők jönnek.” A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom közleménye. Segítsünk, ahogy tudunk Székely bajtársainknak!

bajban-borítókép-kicsi

Több hónap előzetes letartóztatás után végre lehullt a bilincs. Szőcs Zoltán és Beke István vármegyés vezetők hazatérhettek családjukhoz, de a koncepciós eljárás tovább folyik ellenük.

Mozgalmunk mindenkinek nagyon hálás, aki az elmúlt nehéz időszakban bármilyen formában kiállt két székely bajtársunk mellett. A segítségetek nélkül nem érhettük volna el ezt a hatalmas sikert sem, mely szerint végre hazatérhettek családjaikhoz.

13599858_1056782071034400_7935873424332514328_n

De az ügyük sajnos még távolról sem ért véget. Az eljárás továbbra is zajlik ellenük, így pedig ügyvédi és szakértői költségeket kell fizetnünk. A két család helyzetét az csak nehezíti, hogy mind Zoltán, mind István házi őrizetben várják az ügy fejleményeit, tehát dolgozni egyikük sem tud. A román hatóságok pedig Mozgalmunk számos székelyföldi tagját horribilis pénzbírságokkal sújtják, amiért aktivista tevékenységükkel elősegítik a székelyföldi autonómia törekvéseket.

13516492_901251686651078_4731553514712895605_n

Minden szimpatizánsunkat arra kérjük, hogy lehetőségeikhez mérten támogassák a székely vármegyéseket. Az ő harcuk egy nemzet harca, nem hagyhatjuk őket magukra éppen akkor, amikor nehéz idők jönnek.

Anyagi támogatást az alábbi számlaszámokra lehet küldeni:

Név: Szőcs Melinda

SWIFT KÓD: BTRLRO22

BANCA TRANSILVANIA S.A.

Cím: Sediul Central, Str. G. Baritiu nr.8, Cluj-Napoca 400027

  • RO10BTRLEURCRT0240034001 – EURO
  • RO65BTRLGBPCRT0240034001 – GBP
  • RO23BTRLHUFCRT0240034001 – HUF
  • RO60BTRLRONCRT0240034001 – RON

Illetve a magyarellenesseg.com paypal címére ([email protected]), megjegyzésnek írják oda, hogy “Támogatás Beke Istvánnak és Szőcs Zoltánnak”.  Akik anyagi helyzetük okán nem tudnak támogatni, őket arra kérjük, hogy osszák meg a felhívásunkat minél több helyen, küldjék el ismerőseiknek, barátaiknak, mutassuk meg, hogy képes összefogni a magyarság!

Pest megyei HVIM

(Betyársereg)

spot_img
spot_img

Kapcsolódó cikkeink

Friss cikkeink