11.8 C
Budapest

Betyárok 2019-ben is az Attila-védvonal emléktúrán

Egyre népszerűbb szabadidős tevékenység Hazánkban a túrázás és annak egy speciális válfaja, a teljesítménytúrázás. Ennek lényege, hogy a résztvevők egy előre kijelölt útvonalon, meghatározott időn (szintidő) belül teljesítik az adott távot. Az útvonalon ellenőrzőpontok vannak, amik érintését pecséttel kell igazolni. A múlt hétvégén, testvérszervezetünk a HVIM által szervezett Attila-védvonal emléktúrán vettünk részt. Alább kanizsai harcosunk részletes beszámolója.

Az Attila védvonalat az 1944-es román árulás és átállás után kezdték el kiépíteni. Három részből állt. Az első és a harmadik harckocsi árokrendszer volt.

A második gyalogsági állásrendszer. Ez a többlépcsős védelmi vonal Dunakeszitől Maglódig húzódott. Ez a két helység adta a túra induló és végpontját. Harcosaink (kanizsai, esztergomi, csepeli, pesti és szolnoki klánokból) a hosszabb 44 km-es távon indultak. Az egész út jó hangulatban telt. Az emlékezés mellett jutott idő eszmecserére is.

Az ellenőrző pontokon hazafias szervezetek tagjai voltak, akik bőséges ellátmánnyal várták a túrázókat. A Betyársereg minden harcosa szintidőn belül teljesítette a távot, leggyorsabb szolnoki tagunk volt, 8:45-ös idővel.

Szervezői gondolatok:


“…A modern ember fél szembenézni a múltjával, mert az véres, fájdalmas és kézzel tapintható az elmúlás. Mi viszont szembenézünk a múlttal: a hőseinket nem feledjük, akik életüket adták a Hazáért! Emlékezünk és emlékeztetünk is….“


Dicsőség a Hősöknek!

(Betyársereg)

spot_img
spot_img

Kapcsolódó cikkeink

Friss cikkeink