Hiába a pengés drót, hiába a kerítés, a katonák, rendőrök – az új honfoglalók továbbra sem adják fel Európa meghódítását. Hol többen, hol kevesebben, de még mindig jönnek. Eddig is tudtuk, hogy nem menekültekkel állunk szembe, de most bizonyítékokat is mutatunk erre. A Betyársereg helyszínen tartózkodó tagjai több telefont is találtak, amin olyan véres jelenetek láthatóak, hogy maguk is megdöbbentek. Élve elégetés, lefejezés, szétroncsolódott emberi testek. Ez csak pár olyan példa, amit a több ezer kép és videó felvétel közül tagjaink megtekintettek. Ezek közül csak párat mutatnánk be, hogy lássuk a fenevad valódi arcát. A felvételeket csak erős idegzetűeknek ajánljuk megtekinteni!
Jönnek. Hol többen, hol kevesebben, de még mindig jönnek.
Most hogy nyugodtabbá váltak az éjszakák, van pár pillanat arra, hogy összefoglaljam az eltelt időszak eseményeit. Kijelenthetem, hogy valamikor egy-másfél évvel ezelőtt robbanásszerűen megnövekedett a betolakodók száma, és azok, akik tisztán látták a helyzetet, már akkor húzták a harangot, hogy itt nagy baj lesz. Lett is. Mindent, amit most a rendszer cselekedni próbál, jó irányba mutat, csak másfél évvel a baj megjelenése után tettük meg a szükséges intézkedéseket. Eleinte a gyér őrizet mellett tömegesen jutottak be Európa új parazitái, és szinte csak azok kerültek elfogásra, akik valóban menekültek, és keresték a rendőrséget. Őket nem kellett még kergetni, magukat adták fel, és örültek, ha a hosszú gyaloglás után végre járőrrel találkoztak. Az akkoriban regisztráltak nagy többsége még koszovói illetőségű volt.
Eljött az idei év tavasza, és az emberek csak ámultak. Sok idős a faluban akkor látott először négert vagy arabot. Reggel a buszra váró munkások mellett sokszor harminc-negyven fős csoportok várakoztak velük együtt egy járatra. Akkoriban, ha nem volt kapacitása a rendőrségnek, a busz felvette a jöttmenteket, és egyenesen a HRK-ig ment velük, ahol a rendőrök leszedték őket.
Nyár elejére a helyzet olyan szinten eldurvult, hogy az emberek félni kezdtek. Éjszaka csoportosan bolyongtak a faluban az új honfoglalók, a lakók pedig nem tehettek mást, zárták a kapukat, és figyeltek. Ha gyanúsat észleltek, akkor riasztották a hatóságot. A jelenséggel egy időben a csempészek is akcióba lendültek, és lassan úgy nézett ki a falu, mint valami nagyváros bűnözőktől hemzsegő kerülete. Kis idő múlva az utcán fényes nappal köttettek az üzletek. Olyan is előfordult, hogy a templomban átöltöző sáskák a falu főterén szálltak be a nyugatra tartó magánfuvarozók járműveibe.
Ebben a helyzetben törvényszerű volt, hogy a település immunrendszere működésbe lépett, és kisebb magánakciókkal a falu bátrabb fiataljai besegítettek a hatóság munkájába. Nem veszélytelen feladat volt ez, még ha eleinte jámbornak is tűntek ezek a liberális média által gyámoltalannak bemutatott jövevények. Később kiderült, hogy amint erőfölénybe kerülnek, nem restek kést rántani, és azzal fenyegetőzni. Ez az eset konkrétan velem történt meg, és nem sokon múlt az életem.
Olyan eset is történt a faluban, hogy előkerült a karikás ostor. Itt faluhelyen azért akadnak még páran, akik készségszinten használják ezt a nagyon praktikus eszközt. Egy baráti társaság elindult rendet tenni a Tiszára, ahol köztudottan problémás volt a helyzet. De nem kellett sokat menni, mert a probléma házhoz jött. Az úton egyszer csak egy nagyjából nyolcvan fős csoport körvonalai jelentek meg. A fiatalok bevárták a csoportot, és amikor harminc-negyven méterre lehettek, egyikük eléjük állt az úton, és jókorát csattintott az ostorral. Majd még egyet, és angolul elkiáltotta magát: itt a rendőrség, mindenki üljön le. Abban a pillanatban mindenki leült, ott ahol éppen tartózkodott. Szerencsére a helyzet további kezelését már a hatóságok végezték, mert pár perc múlva nagy erőkkel érkeztek a helyszínre. A kis önkéntes alakulat az egyik vendéglő szakácsával kiegészülve további keresésbe kezdett, és mire minden embert buszra tettek az úton ülők közül, a környező kertekből további hét beszivárgót sikerült előhozni. Megnyugtató a tudat, hogy ha kevesen is, de akadnak még olyanok, akik ha helyzet van, képesek cselekedni és megvédeni saját lakókörnyezetüket.
Még nem tudni, a jövő mit tartogat falu számára. Minden este vannak elfogások. Hol többen, hol kevesebben, de még mindig jönnek. Hiába a pengés drót, hiába a kerítés, a katonák, rendőrök – az új honfoglalók továbbra sem adják fel Európa meghódítását. A tél beálltával nem javulnak a dolgok, az egyszer biztos. A hidegben csak az edzettek, a harcosok jönnek, és ha fázni fognak, ha éhesek lesznek, ösztöneikből adódóan nem fognak visszariadni semmitől. A környék hatalmas tanyavilágában szükség lesz a bátor hazafiakra, akik megvédelmezik a magányosan élő idősebb embereket.
Egy dolgot biztosan tudok: itt a faluban sokan lesznek azok, akik nem riadnak meg attól, hogy megvédjék szülőhelyüket, családjukat. Akár bármi áron, ha valamilyen okból a rendszer erre nem lesz képes.
A Horgos2 határátkelő ostroma után már a naivabbak is látták a probléma igazi arcát
Az elfogáskor segítő civilek sorra számoltak be olyan csoportokról, melyek alakzatban közlekedtek, és még aludni is úgy tértek, ahogyan a hadseregben oktatták. Zárt alakzatban, egymásnak támaszkodva, a szakaszvezetőt, parancsnokot középen védelmezve. Ezek a fiatalok rutinosan mozogtak, és logikusan viselkedtek, sokszor nem is sikerült elkapni őket, mert az elfogás előtt elhagyták a nagyobb csoportokat. Az erdőkben bujkáltak, egy nap után Szegeden bukkantak fel újra. Ha csomag átvizsgálására került a sor, akkor legtöbbször nagy tápértékű élelmiszer, és a túlélés elengedhetetlen eszközei voltak a táskában. Semmi felesleges teher, aki egy kicsit is ért a katonaélethez, az azonnal észreveszi a különbséget. Ezek a fiatalok jól képzett harcosok, akik nem lesznek bátortalanok, ha elegen lesznek terveik végrehajtásához. Az elhagyott telefonokon, amiket itt a falu környékén találtak, rendre vallási és terrorszervezetekkel kapcsolatos képek, videók voltak. A csoportok, amelyek sikerrel járnak, és átjutnak az ellenőrzésen, értesítik az újonnan érkezőket, hogy merre biztonságos az út. Ha fennakadnak a rostán, azonnal előveszik a telefonokat, és már megy is az üzenetküldés. Számtalanszor rájuk kellett szólni, amikor a rendőrségi buszra vártak, hogy ne használják a készülékeket. Ami döbbenetes volt a számomra, hogy olyan útvonalakat találtak Szeged felé, amit még én, helyi, rendszeresen túrázó lakos sem használtam, nem is ismertem. Az erdők rejtekében, szinte zavartalanul tették meg a tizenkét kilométert a városig. Sokszor a katonakönyveket is itt dobálták szét, lehetett ilyesmit találni az erdőkben, bármerre is járt az ember. Ha mégis fennakadtak a rostán, akkor megváltak a problémásabb eszközöktől. Most, mielőtt nekiláttam megosztani a gondolataimat, sétáltam egyet a volt Röszkei gyűjtőpont körül, és kapásból találtam bicskát, tapétavágót, de még egy bárdot is. Ezen utóbbin még én is meglepődtem, mert ilyesmit ritkán hord magánál az ember, főleg akkor, ha elvileg békés szándékkal indul valahová. Bár lehet, csak disznóvágásra sietett a szegény menekült, de úgy gondolom, hogy muzulmán mivoltukból adódóan ennek kicsi az esélye, és nem is ismerek senkit a faluban, akinek muzulmán böllérje lenne.
„Élve elégetés, lefejezés, szétroncsolódott emberi testek…”
Napjainkban a digitális eszközök olyan szinten az életünk részévé váltak, hogy a fontos, számunkra értékes pillanatokat ezeken az eszközökön tároljuk magunknak és az utókornak. Pontosan tudható, mi érdekel minket.
Az egyik ilyen eszköz, egy telefon, mely a házamtól ötszáz méterre egy kukoricásból került elő, még az én képzeleteimet is felülmúlta. Erős idegzetű ember vagyok, de bizonyos tartalmak engem is sokkoltak. Van rajta élve elégetés, lefejezés, szétroncsolódott emberi testek, mozgalmi videók. Ha arra gondolok, hogy ennek a telefonnak a tulajdonosa itt járkált a házam előtt, akkor nyugtalanná válok.
Az egyik felvétel, a több mint ezer videó közül, amelyet az egyik telefonon találtunk. A készülékeken, a személyes felvételek mellett, még több hasonló, és sokkal brutálisabb kivégzés, rakétatámadások is láthatóak.
Mi magyar emberek szeretjük és tiszteljük az életet. Most már biztosan tudom, hogy a beáramló, ellenőrzés nélkül tovább haladó, vagy éppen az országban bujkáló több ezres muzulmán harcos horda nem így tekint az életre. Az ellenségére főleg nem, de még a sajátjukra sem. Európa most lépett bele egy véres háborúba, ami csak idő kérdése, hogy bekövetkezzen. A legszörnyűbb az egészben az, hogy újonnan érkezett, most még pátyolgatott ellenségeinknek egy ember megölése annyi, mint nekünk a reggeli kávé. Amint eljön az idő, nem fognak erkölcsi aggályokat támasztani, ha nőt vagy gyereket kell ölni.
Több tucat ilyen videót néztem meg az elmúlt órában, amit itt inkább nem szeretnék megosztani, de pár képet összeválogattam, kifejezetten erős idegzetűeknek.
Köszönet jár honvédjeinknek, rendőreinknek, akik védeni próbáljak hazánkat. Veszélyes feladat ez. Most jártam kint a határon, pár órája. Az ellenőrzés folyamatos, nem tudok úgy elmenni a kerítés közelében, hogy ne kérjenek számon, hogy ne kérdezzék, ki vagyok, mit akarok? Örülök, mert annak ellenére, hogy most kisebb a nyomás itt Röszkénél, a figyelem nem lankad, és mindenkit el akarnak kapni, aki csak megkísérli az illegális bejutást.
Lélekben jobb, ha felkészülünk egy kemény és embertelen harcra. Ne legyen igazam, de a szellem már kiszabadult a palackból, és elképzelni sem lehet, hogy összesen mennyien jutottak át ellenőrizetlenül úgy, hogy a rendszer nem tud róluk. Ezek pedig szabadon szervezhetik az új hadszínteret, mely Európa nagy részét lángba boríthatja.
(Betyársereg)
