Manapság elsöprő erejű elvárás a fiatalok felé a továbbtanulás, az érvényesülés, a nyelvek ismerete, a széles látókör és a jól fizető munkahely megszerzése. És nincs is ezzel semmi baj. Minél több a kiművelt emberfő, akik magabiztosan veszik az élet akadályait, annál nagyobb hasznára vannak önmaguknak és szűkebb és tágabb hazájuknak is.
A közbeszéd és a média felől érkező üzenetek legtöbbször a szép és sikeres fiatal képét igyekeznek elénk vetíteni, aki önálló, aki nem szorul másra, aki utazik, aki külön él, nyelveket beszél és még ha van is párkapcsolata, akkor is egy indivídum, akinek nem lehet beleszólni az életébe.
Sem abba, hogy alapít-e családot.
Hazai és Nyugat-Európai viszonylatban is sztereotípia a nők általában vett elnyomása, és az ez ellen végzett harc fontossága. Az Európai Unió Nőjogi Bizottságában szinte kizárólag ennek szellemében születnek dokumentumok és ajánlások. Hiszen meg kell szüntetni a nemek közti különbséget, lehetőleg abszolút értékben is, fizikailag, (tehát, hogy például egy férfi is lehessen hétfőről keddre nő, ha ahhoz szottyan kedve) és képletesen is.
Ugyancsak elharapózik a gondolat, még a nemzeti, konzervatív körökben is, hogy a megoldás a népesség gyarapodására nem lehet más, mint hogy a férfiak nagyobb számban menjenek az anya helyett GYES-re, míg a nő adott esetben átveheti a családfenntartás gondjait, pelenkázzanak, vállaljanak át sokkal több házimunkát, és egyáltalában véve csereberéljék fel a szerintük már egyébként sem létező nemi szerepeket.
Hamarosan Nemzeti Konzultáción kérdezik a magyar lakosságot a népesedési folyamatok, és az azokat befolyásoló intézkedések mibenlétéről. Az egyik kiemelt kérdéskör az anyák munkavállalásának ügye lesz. Gyanítom, sőt, tartok tőle, hogy itt is a szülés után még könnyebben, még hamarabb való munkába állás lesz az üdvös jövőkép, a még több bölcsődébe adott gyerekkel, amely majd sokak szerint meghozza a várva várt népszaporulatot.
Tehát: nőket a felső vezetésbe, a közéletbe, a gyárakba, a cégvezetők közé! Mert ki gondolná, hogy még ma is, felvilágosult korunkban, az önmegvalósító nő, aki nem arra született, hogy a konyhában álljon és a férjét és gyermekeit kiszolgálja, el van nyomva és meg van alázva!
Ezzel szemben a valóság véleményem szerint a következő:
Egész Európában a születések száma a nők általános munkába állásának idejétől, tehát a II. Világháborút követően drámaian csökken. Nehéz elhinni tehát, hogy a megoldás ez lenne.
A női és férfi szerepek sokkal jobban be vannak betonozva a természet rendje szerint, minthogy ezeket csak úgy fel lehessen cserélni.
A mai liberális demokráciákban, vagyis például az európai államokban, aki valójában a legkomolyabban diszkriminálva van, tehát, akinek szinte lehetetlen, hogy a vágyai, álmai, elképzelései teljesüljenek, az az a nő, aki otthon szeretne maradni, mint családanya, és 4-6-8 vagy akár 10 gyermeket is szülne. És boldogan vezetné a háztartást.
Miért mondom ezt?
Mert ezt például Magyarországon is, szinte lehetetlen megvalósítani a kétkeresős családmodell kényszere miatt, hiszen ki az a férfi, aki el tud tartani 8-10 gyermeket? Ember legyen a talpán! Minden törekvés a család és a karrier összeegyeztetésének lehetőségeit kutatja, de lássuk be, ezt a két dolgot maximum 3 gyermekig lehet összeegyeztetni. És mi van azokkal akik többet szülnének?
Szinte hallom a kritikai hangokat: ugyan már, ki akar itt 6-8-10 gyereket?
Ki meri azt állítani, hogy nincsenek ilyen nők és nincsenek ilyen családok, akik erre vágynak? A Nagycsaládosok Országos Egyesületének mintegy 12.000 tagcsaládja van, és ezek jó részében 3-nál több gyermek nevelkedik. A KSH 2011-es népszámlálási adatai szerint mintegy 220.000 magyar családban volt három, vagy annál több gyermek, ezek közül 19.000-ben öt gyermeket neveltek! Az elszegényedés kockázatával is. Évszázadokon át ez volt az élet, a megmaradás záloga, miért gondoljuk, hogy erre már senki nem vágyik?
Manapság, a kormány családokat előtérbe helyező (szándékosan nem használom a „családtámogatás” szót, mivel ez azt sugallja, mintha a kormány támogatná a családokat, és nem fordítva) politikája ellenére is kijelenthetjük, hogy sok gyermeket vállalni egyenlő az állandó nélkülözéssel és a lassú de biztos elszegényedéssel, – már ami az anyagiakat illeti, mert lélekben a leggazdagabbak kétség kívül azok, akik sok kis életet gondozhatnak.
Lássuk a tényeket. Havi családi pórlék összege 2018-ban:
- egy gyermek után: 12.200 forint,
- egy gyermek után, ha egyedülálló neveli: 13.700 forint,
- kettő gyermek után: 13.300 forint gyermekenként,
- kettő gyermek után, ha a szülő egyedül neveli: 14.800 forint gyermekenként,
- három vagy több gyermek után: 16.000 forint gyermekenként,
- három vagy több gyermek esetén, ha egyedül neveli valamelyik szülő: 17.000 forint.
És itt érdemes ügyelni az egészségünkre, nehogy halálra röhögjük magunkat. 16.000 forint gyermekenként! Ez komoly. Talán egyszeri bevásárlás kijön belőle a hétvégére.
Menjünk tovább. A gyermeknevelési támogatás három vagy több gyermeket nevelőknek (főállású anyaság) 2018:
A GYET a legkisebb gyerek 3-tól 8. éves koráig jár továbbra is. Az összege a nyugdíj minimummal egyenlő, ami bruttó 28500 Ft gyermekenként és közel nyolc éve változatlan.
Még a 18 éves korhatárt megértem, de a 8 éves kor? Után megszűnnek a gyermekre fordítandó összegek? Utána már miden ingyen van?
Persze tudom én, hogy e mellé jön még az ingyenes étkeztetés az ingyenes tankönyv, az adókedvezmény, a Csok stb. És hitelt felvenni (eladósodni) is a nagycsaládoknak kedvezményes kamattal lehet! Én értem, hogy a kormány a munkaalapú juttatást és nem a családi pótlék emelését tartja kívánatosnak, megvan ennek is az oka. De ez nem hoz átütő eredményt.
Ezekből az adatokból valóban egy olyan társadalom képe rajzolódik ki elénk, ahol az egyes számú prioritás a gyermekvállalás ösztönzése? Ahol a népességfogyás megállítása minden más célnál előrébb való?
Aligha.
Mi tehát a megoldás?
Lássuk be, a mai Magyarország léte, vagy nemléte attól függ, hogy el tudjuk-e érni, hogy több magyar gyermek szülessen. Egyfelől úgy, hogy minden családban több, vagy pedig úgy, hogy kötelességünk kiaknázni azt a potenciált, ami a sok gyermeket vállalni szándékozó családokban rejlik, természetesen okosan. Nem kell félni ezt leírni, ugyan is a cigányságnak valóban sok mindenben fel kell zárkózni a többségi társadalom szintjére, de ez nem szülési hajlandóság, abból elég jól állnak, abból ők taníthatnának minket.
Ebben a demográfiai helyzetben a legjobban fizetett munka a gyermeknevelés kell hogy legyen, megelőzve minden mást: politikust, programozót, felső vezetőt.
Valótlanság azt állítani, hogy ma egy lány, ne tudna érvényesülni, ha akar. Elméletileg semmi nem akadályozza a továbbtanulást, a munkavállalást, az egyedül élést, a cégek, szakmák, egyetemek dugig vannak nőkkel, az Uniós képviselők között például nézzük meg, hány nő ücsörög a bizottságokban. A politika porondján lasszóval fogják az értelmes nőket, minden pártnak jól jön egy szép pofika, pláne, ha még meg is tud szólalni. A nők elnyomásának vízióját sulykoló erők célja pontosan az, nehogy rájöjjünk, hogy itt a jogfosztott valójában a karrierjét a gyermekvállalásban, az anyaságban, a családi életben elképzelő nő. Ők azok, akik ma nem tudnak érvényesülni, pedig rájuk lenne a legnagyobb “kereslet”. Láthatjuk, hogy aki ezért emel szót, mindjárt megkapja a legkeményebb támadásokat, lejárató kampányokat. Pedig nagy baj az, hogy ennek a szemléletnek nem engedünk teret. Lányok tömegei bolyonganak a magyar valóságban, nem bírván megfelelni a sikeres szingli képének, mert a szívük mélyén nagycsaládra, gyermekekre és egy erős, domináns párra vágynak. Baj, hogy ezekhez nem szólunk!
Nagy boldogság, de nagy törés is a nő életében kétség kívül, amikor anyává válik. Régen, egy leány gyermekkorában végig az anyaságra készült, otthon babázott, előbb rongybabával, később a kistestvéreivel, és amikor férjhez ment, már mindent tudott a csecsemőkről. Nem hozott akkora változást az életében az, amikor maga is családanya lett.
Mai világunkban egy fiatal lányt nem készítenek fel erre. Menj egyetemre, tanulj nyelveket, valósítsd meg önmagad, legyél szabad. És így is van. Szép időszak ez, amikor fiatal felnőttként kipróbáljuk magunkat, úgy érezzük semmi nem állhat az utunkba. Aztán férjhez megyünk, és egyszer csak még a wc-re sem tudunk kimenni a babától. Nagy váltás, és sokszor igen nehéz. Akkor valóban sokan vágynak vissza a munka világába, a közösségekbe, ahonnan kiszakadtak, az élet forgatagába.
Azonban később, mikor egy nő gyermekei óvodába, iskolába kerülnek, és dolgozni kezd, legtöbbször rájön, hogy ő nem is akarna annyit munkába járni, elég lenne neki a 4 óra, esetleg 2-3 nap a héten, boldogan menne haza előbb, érne oda időben az iskolába, utolérné magát az otthoni teendőkben. Bárcsak otthon lehetne néha! Megteheti?
Tehát fel kéne készülnünk jobban a családalapításra, hiszen önmegvalósítás ide vagy oda, ma is családban élni a legjobb. Ha a középiskolában megtanuljuk az élethez szükséges és fontos dolgokat, szegecselni, egyenletet megoldani, tanulunk verseket, gazdasági ismereteket, a kovalens kötést, Portugália földrajzát, akkor miért nem tanulunk a házasságról, várandósságról, a szülésről a szoptatásról és a csecsemőgondozásról? Nehogy véletlenül a lányok kedvet kapjanak hozzá?
A megoldás természetesen nagyon összetett, összeszedett és összehangolt intézkedések meghozatala lenne, amely magába foglalná a szülés körülményeinek felülvizsgálatától az abortuszkérdésen át, az oktatásban rejlő lehetőségeken keresztül a média világig sok mindent, De kiemelten szükség lenne a főállású anyaság versenyképes munkavégzéssé tételére a munkaerő piacon. Legalább tízszeresére emelni a juttatások összegét! Lehetetlen? Nem hinném. Ennél sokkal több pénzt elköltünk haszontalan dolgokra. Egyre több gondolkodó és szakértő állítja ezt és a kormány asztalán vannak az erre vonatkozó kidolgozott szakmai javaslatok. És nincs is más esélyünk.
Virágozzék tehát minden virág. Mi nők, lehessünk orvosok, ügyvédek, cégvezetők, politikusok, mozdonyvezetők és bányászok. De lehessünk minden hivatás legszebbikét választók is, ha kedvünk tartja: sokgyermekes családanyák.
Adatok:
csalad.hu, KSH
Budaházy Edda
