Címlap » Híres betyárok ma

Budaházy György

Budaházy György1969-ben született Budapesten, a barátai által csak Rettenthetetlennek nevezett Budaházy György. Apai ágon régi nemesi család sarja. Kelenföldön, egy lakótelepen nevelkedett, ott végezte általános iskolai tanulmányait is. Végzettsége okleveles gépészmérnök. A kilencvenes évek elején még a pártpolitikában is részt vett, de kiábrándult belőle, s igazi közéleti szerepe 2001-ben kezdődött, amikor néhány társával Magyar Revíziós Mozgalom néven irredenta szervezetet alapított, és utcai figyelemfelhívó demonstrációkat szerveztek a trianoni békeszerződés ellen. Még a kilencvenes évek végén ismerkedett meg azokkal az ifjú hazafiakkal, akik később a Jobbikot is megalapították, de ebben az időben kezdődött a barátsága Toroczkai Lászlóval is.

Budaházy lovonBudaházyt országosan ismertté a 2002-es „Erzsébet hídi blokád” tette, melynek szinte emblematikus figurájává vált. Ekkor tűnt ki bátorságával a többiek közül. Ő állt az élére a választási csalások miatt a szavazatok újraszámlálásáért indított civil mozgalomnak.

Innentől kezdve jellemzően a jelenkori politikai rendszer irányvonalával ellentétes oldalon találjuk, részt vett többek között a Magyarország európai uniós csatlakozását ellenző kampányban is. Ismert még a Szabadság téri bolsevik-szovjet emlékmű lebontásáért és a tér eredeti állapotának helyreállításáért folytatott harca is. Annak ellenére, hogy a 2006-os tévéostromban vezetőként, az 33 zsandár sem bír veleelső sorokban nem vett részt, a rezsim mégis üldözni kezdte, mert nem titkolta, hogy az ostrommal egy időben részt vett a Szabadság téri kommunista emlékműn lévő szovjet címer leverésében. Mivel önként nem volt hajlandó megadni magát, futóbetyárrá lett, vagyis bujdosásra adta a fejét, s egészen 2007. március 15-i elfogásáig illegalitásban tevékenykedett. Miközben a pandúrok az egész A 2002-es hídblokádkorországban teljes erővel őt keresték, Budaházy több alkalommal is szónokolt álruhában a kormányellenes tüntetéseken, a hatalom idióta kutyáinak szeme láttára. Még az illegalitásban vette fel a kapcsolatot a 2006. őszi felkelés másik vezéralakjával, Toroczkai Lászlóval, akivel 2007 januárjában meghirdették a párhuzamos Magyarország koncepcióját. 2007. április 21-én jelentették be a Gyurcsány-féle Új Magyarországgal szemben álló másik Magyarország, Hunnia születését. Budaházy és Toroczkai akcióban Hunnia zászlajával 2007-benA Hősök terére dobszóra, gázálarcban, katonazöld pólóban vonultak be a harcosok. Bár, ekkor Budaházy György házi őrizetben volt, s csak hangfelvételről szólhatott a több ezres tömeghez, állítólag a színpadon, Toroczkai mellett álló betyárruhás alak maga Budaházy volt. A Rettenthetetlennek egyébként 2007. május 2-a óta Budaházy címmel műsora fut a Szent Korona Rádióban.

Fogságban is büszke és rettenthetetlenBudaházyt 2002 óta számtalan alkalommal állították elő és többször őrizetbe vették. Volt házi őrizetben és lakhelyelhagyási tilalom alatt, amit egyébként megszegett, s 2007. október 22-én a Szabadság téri tüntetésen nyilvánosan közölte, hogy „köp a köztársaság törvényeire”.

2009. június 17-én a rendőrség egy tüntetés egyeztetésére hivatkozva becsalta a Teve utcai Gépfegyveresek őrzikrendőrpalotába, s ott kommandósok csaptak le rá, azóta előzetes letartóztatásban van. Ez az elfogás kísértetiesen hasonlít Rózsa Sándor 1869-es elfogásához, amikor Ráday Gedeon pandúrfőnök becsalta a betyárvezért a szegedi várba, s ott csaptak le rá a perzekútorok.

Budaházyt jelenleg terrorszervezet létrehozásával és irányításával, továbbá kétrendbeli – szocialista politikusok elleni - emberölés előkészületével, valamint robbantásos merényletek előkészületével és Gaz perzekútorok sanyargatjákelkövetésével vádolják, s ha beigazolódik a bűnössége, akár életfogytig tartó börtönbüntetéssel is sújthatják. A hatalom kisstílűségét mutatja, hogy fogva tartása alatt korábbi írásai alapján az elnyomó rezsim még az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatásának előkészülete vádjával is elítélte.

Budaházy György jelenleg a Váci Fegyházban raboskodik.

‹ Híres betyárok ma fel Toroczkai László ›
  • Kik vagyunk?
  • Kiáltvány
  • Híres betyárok egykor
  • Híres betyárok ma
    • Budaházy György
    • Toroczkai László
    • Tyirityán Zsolt
  • Betyáros cselekedetek egykor
  • Betyáros cselekedetek ma
  • Betyárversek, nóták, filmek
  • Letöltések

Kapcsolat

A Betyárseregnek nem lehet bárki tagja. Kizárólag életerős, lehetőleg valamilyen küzdősportban jártas, kisportolt, jó kiállású férfiemberek, igazi harcosok jelentkezzenek. Aki nem ilyen, az először sportoljon, képezze magát, és csak utána jelentkezzen. A büntetett előélet nem kizáró ok, hiszen a betyárok többségének van priusza. A felvételnél a Betyárbecsület-kódex alapján mindenkit egyénenként bírálunk el, valamint mindenkit leinformálunk. Figyelem! Betyárpóló és a Betyársereg jelképének viselésére kizárólag betyárok jogosultak. Ilyen tárgyak kereskedelmi forgalomba nem hozhatók! Illetéktelenektől a betyárok elkobozzák a hamisítványokat.
Theme provided by TextCo Media. under GPL license from Webdobe Drupal themes