7.1 C
Budapest

Budapesten is tarol az Erő és Elszántság

2017. november 9-én a mozgalom őszi országjárása keretében a fővárosban is megtartotta lakossági fórumát az Erő és Elszántság mozgalma. A mozgalom budapesti alapszervezete által szervezett rendezvényen a megjelent érdeklődő sokaság előtt felszólalt Tyirityán Zsolt, elnök; László Balázs, alelnök; Lantos János, elnökségi tag; valamint Imrik Csaba, budapesti alapszervezeti elnök.

6-1-800x445

A lakossági fórum a meghatározott felosztása szerint a megjelent felszólalók bemutatkozásával kezdődött, amelyet – mintegy a rendezvény központi része – a mozgalom alapelveinek és politikai célkitűzéseinek bemutatása követett az alelnök előadásában, az elnök és a megjelent elnökségi tagok meglátásainak hozzáfűzésével egyetemben. Ezt követően a színtér a megjelent sokaságot illette, akik kérdéseikkel és különböző véleményeikkel gazdagították a lakossági fórumot – amely kérdésekre a megjelent elnökségi tagok részletgazdag válaszokat nyújtottak a mozgalom képviseletében.

Újfent kézzel fogható, hogy az Erő és Elszántság támogatottsága hétről hétre növekszik: egyre többen döntenek úgy, hogy a radikalizmus visszatérése és egy új jobboldali politikai egység megszervezése mellett foglalnak állást!

Folytatjuk a munkát!

További képek a rendezvényről IDE KATTINTVA érhetők el.

eroeselszantsag.net

spot_img
spot_img

Kapcsolódó cikkeink

Friss cikkeink