Vármegyés bajtársaimnak ajánlva, akikkel már több mint tíz éve küzdünk a barikádokon. Barcsa-Turner Gábor a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom társelnökének gondolatai.
A 2006-tól kezdődő időszakra jellemző volt a reakció és az események sodrásában való élés, és az óriási tömegek lelkesedése nyomán fellépő aktivista réteg. Nem győztük a sok jelentkezőt mind a mozgalomhoz, mind a különböző intézményeinkhez. Szerencsére a pénzügyi adományok is jelentősek voltak (sok kicsi sokra megy alapon), de ennek az időszaknak vége. Most mutatkozik meg az eszme szilárdsága, a szellemi erő nagysága, amikor újjá kell teremtenünk a valódi nemzeti radikalizmust.
A teljesen tehetségtelenek nagy erőforrások mellett sem tudnak nagyot alkotni. A középszer, a minimálisan tehetségesek tudnak nagy dolgokat alkotni, de csak is meglévő erőforrások birtokában. A valós szellemi erővel bírók, az igazán tehetségesek viszont anyagiak és emberek nélkül is képesek óriási teljesítményekre. Pontosabban fogalmazva a kiinduláskor hiányzó erőforrások nem gátolják meg az úton való elindulásban.
A légpróba kiállása ebben áll. Meg kell teremteni a szükséges eszközöket. Ha van hit, elszántság és szellemi erő, akkor nem számít, hogy nincs pénz, ember és hogy a körülmények sem ideálisak. Meg kell tudni ezeket teremteni! Ha ez a szint megvalósul, akkor minden helyzetben képesek leszünk táplálni a magyar ellenállás lángját, a zászlónkat magasra tartani.
Tegyük fel a kérdést és őszintén válaszoljunk magunknak, hogy képesek vagyunk-e folytatni a harcot anyagi források nélkül? És bajtársak nélkül? Tudjuk-e, hogy miért küzdünk, ha nincsen látható, jól behatárolt ellenség, eltűnik a közös ellenségkép? Tudunk-e embereket toborozni az ügyünk érdekében? Tegyük fel, hogy mindenki feladja körülöttünk, akkor mi képesek vagyunk-e folytatni az utat? Egy lakatlan szigeten is képesek lennénk kiállni az elveink mellett? Ha bebörtönöznek, megvernek és elzárnak hosszú ideig a külvilágtól, akkor is elég szilárdak tudunk maradni a harcunk mellett? Ha ezekre a kérdésekre valóban igen a válasz, akkor a benső erőnk van olyan hatalmas, hogy kiálljuk ezt a próbát, és minden körülmények között önmagunk maradjunk.
Miért is fontos ez a kérdés? A nemzeti oldal mozgalmi, aktivista jellege azért is csökkent, mert a közös ellenségkép eltűnésével eltűnt az összekovácsoló erő is. Sajnos nem vette át a helyét egy szilárd eszmeiség. Tragikus módon nem tudott kiforrni egy koherens irányvonal sem. Egy ilyen összetartó erő kialakulásának – véleményem szerint-, jelenleg csak egyéni szinteken, legfeljebb kisebb közösségeken belül van meg a lehetősége. Ezen a vonalon viszont mindent el kell követni, hogy kimunkáljuk magunkban az eszmeiséget! Mindig tudjuk, hogy miért küzdünk, mit, miért teszünk, tehát legyenek világos céljaink! A motivációt is tudnunk kell megteremteni.
A célok jellegének kettősnek kell lennie: benső és külső. Miután bizonyos benső célokat elérünk, sikerült az önnemesítés, akkor térhetünk csak át a külső célok teljesítésére. Azonban az egyensúly fenntartása nélkülözhetetlen. Ha csak belső céljaink vannak, akkor gyakorlatilag a nem cselekvés általi utat választjuk, a puszta szemlélődést, ha pedig csak külső céljaink vannak, akkor könnyen vakvágányra futhatunk és a lelkünk kárt szenvedhet a küzdelemben.
A benső célok elengedhetetlenek a szilárdság kimunkálásában, a külsők pedig a tettek irányát és jellegét határozzák meg. Egy harcos, lovagi úton mindenképpen eljön az a pillanat, amikor ki kell a várból lovagolni és csatába kell indulni. A pillanat felismerése persze korántsem könnyű, hiszen az elhamarkodottság ugyanolyan végzetes lehet, mint a várakozás, halogatás és teljes erővesztés, ami valójában a kényelemnek való megfelelés megideológizálása.
Pusztán erős elhatározás kérdése az egész: megfogadtam, hogyha egyedül is maradok, akkor is végig megyek az úton.
Persze, ha ennek a fogadalomnak a szellemében cselekszem, akkor lesznek követőim és bajtársaim, de ha tegyük fel nem lesznek, akkor sem tántoríthat el semmi. Elszántságot kell sugároznia minden tettnek, különben az csak üres színészkedés, kelletlen kötelességteljesítés. Az út követésének szempontjából nem érdekelhet a média támadása, az aktuális politikai helyzet, a bajtársak száma és ereje, csak és kizárólag a saját hitem és erőm a mérvadó.
„Nem a nagy sereg hoz győzelmet a királynak,
nem roppant ereje védi meg a hőst.
Csalódik, aki lovától vár segítséget,
bármilyen erős az, nem biztos menedék.
Az Úr szeme ügyel az istenfélőkre,
akik az ő irgalmában bíznak.
Megmenti lelküket a haláltól,
és táplálja őket éhínség idején.”
Megfogadtam, hogy fújhat szél, eshet hó, potyoghatnak migránsok is az égből, fenyegetőzhet a hatalom, én akkor is a valódi jobboldaliságot képviselem, mégha egyesek még a fogalomnak a létét is tagadják. A normalitást, az értékelvű hazafiságot, a legionárius szellemiséget, a vármegyés minőséget mutatom fel mindenkoron! Nem nosztalgiázom, nem élek a múlt árnyékában és elmúlt csaták dicsőségében. A jelenre kell koncentrálni, az „itt és a most”, ahol helyt kell állnom, mert a jelen megmérettetéseiben való helytállás, és nem a régi ütközetek dicsősége számít. Nem az anekdótázás szintjén kell harcosnak lenni, hanem a mostban, a jelenben!
Kell valakinek lennie, aki magasan tartja az eredeti zászlót, aki nem szégyelli a múltját, akiről leperegnek a címkék, aki felvállalja, hogy lehet kárt szenved az igazság mellett kiállva, de többet ér számára hűség és a becsület, mint a pillanatnyi látszatsiker. Az én életemben nincsen álruháskodás, nincsen komplett ruhatáram, hogy éppen a körülményeknek megfelelőt vegyem fel. Egy ruházatom van, az pedig a vármegyés vértem.
A minket körülvevő környezet lehet változik, de a benső minőségünknek öröknek kell lennie! Az állandóságra kell törekednünk! Ha meghalok, a síromon csak ennyi álljon: „Itt nyugszik egy vármegyés”.
(Barcsa-Turner Gábor – Egy harcos gondolatai – Szent Korona Rádió)
