12.5 C
Budapest

„Elég volt!” – a Deák téri késelés margójára

Talán már mindenki hallott a héten elkövetett brutális Deák téri gyilkosságról, amelyben két fiatal magyar hazafi vesztette életét. A Betyársereg egy oszlopos tagja, aki már 10 éve erősíti közösségünket és személyesen is érintett a tragédiában, a magyar társadalomhoz címzett üzenetét most változtatás nélkül közöljük, és mi is hozzátesszük, hogy ELÉG VOLT!


Nehéz bárhogy is belekezdeni, de megpróbálom. 10 éve vagyok a Betyársereg tagja, de történetesen Újpest szurkolói csoporttag is voltam.

10 éve a testvéreimmel együtt küzdünk egy jelenség ellen, ami mindennapos napjaink Magyarországában.

10 év alatt ott voltam mindenhol, legutóbb Törökszentmiklóson és Sályon. Ez a jelenség gyilkolt a Deák téren is, kioltotta két fiatal életét. Egyikőjük Újpest szurkoló volt, ahogy én is. Ez a jelenség nem most kezdődött és nem is 10 éve, itt van velünk és gyilkol, megnyomorít, mérgez. Minden nap találkozhatunk vele az utcán, a tereken, a falvakban, a vonaton, a buszon.

Valaki tagadja, valaki elbagatellizálja valaki rasszizmust kiállt, valaki a homokba dugja a fejét.

Valaki azzal jön a Magyarok is követnek el bűnt, nem törődve az arányokkal. Megy a boszorkányüldözés ezzel kapcsolatban.

De itt van létezik, és gyilkol.

És itt lesz velünk, ha nem teszünk ellene életeket szed, lehet holnap az Én, vagy a Te egyik hozzátartozód vagy barátod lesz a következő. 

És, hogy mi is ez?

A CIGÁNYBŰNÖZÉS így nagy betűvel! Ez nem azt jelenti, hogy minden cigány bűnöző, hanem azt, hogy a cigányságnak egy nagy része, aki nem tud együtt élni a többségi társadalommal a mai napig egyfajta bűnözői romantikában él.

Boxolós, késes pózolás, hangoskodás kötekedés az utcán a tömegközlekedésen, a szórakozóhelyeken. Folyamatos bizonygatása annak, hogy ki mekkora bűnöző. Büszkeség arra ki mennyit ült, vagy ki mennyire él az illegális dologból. Öregezés, unokázós csalás és így tovább.

Ez a kulturális sajátosság, nagyon sokszor ütközik a többségi társadalommal, ami, ahogy pár napja is magyar emberek halálához vezet.

VISZONT EBBŐL ITT ÉS MOST ELÉG VOLT!!!

A Betyársereg 10 éve harcol a jelenség ellen, és bármennyire is megismerték a nevét, leszámítva egy pártot és pár szervezetet, egyedül szélmalomharcot vív. Mint mondtam ott voltam mindenhol, halottam beszédeket, felvonultam, járőröztem, segítettem. Azt leszámítva, hogy a nevünk hallatán összeszorul a cigányok gyomra, mindig csak ideiglenesen tudtuk megoldani a dolgokat

Itt az ideje, hogy a társadalom magához térjen és tegyen végre valamit. Mi utat, példát mutattunk, 10 éve tesszük a dolgunkat, amíg a társadalom homokba dugja a fejét. Ennyien nem tudjuk a problémát végleg megoldani vagy kezelni, hiába várjátok ezt. Ehhez az egész társadalom kell, hogy azt mondja elég volt, nyomásgyakorlás a kormányra és a cigányságra, hogy változtassanak!

Itt a lehetőség végre kiállni és azt mondani elég volt! Nem szabad várni a következő, meg az azt követő ilyen esetekre, ELÉG AZ APÁTIÁBÓL. Az utcára kell vonulni, sokan és kimondani igenis van CIGÁNYBŰNÖZÉS és tenni kell ellene, mert mindennapos probléma! Erről nyíltan beszélni kell!

Te is és mindenki más tudja, hogy ez egy valós probléma! Mindenkinek van egy kellemetlen története, de nem nézünk vele szembe, mindig csak ugyanazok az emberek.

Itt az idő, mire várunk még? Mikor lesz elég?

És van egy üzenetünk a cigányságnak és a cigány vezetőknek! Vessétek ki magatok közül azokat, akik így viselkednek, és ne vállaljatok velük közösséget. Ne rasszizmust kiáltsatok, nézzetek magatokba! Ha pedig ezeket véditek ne csodálkozzatok, ha azt mondjuk. Minden cigány bűnöző, az is bűnt követ el, aki ezekkel közösséget vállal, aki ezeket védi, aki inkább rasszizmust meg nácikat kiállt.

Egyszer a Magyar társadalom be fog sokkolni!

Találkozunk az utcán! Ha eleged van, mond ki te is! IGENIS VAN CIGÁNYBŰNÖZÉS!!!

És tarts velünk, jelmondatunk alatt:

NE BÁNTSD A MAGYART, MERT PÓRUL JÁRSZ!!

 


(Betyársereg)

spot_img
spot_img

Kapcsolódó cikkeink

Friss cikkeink