Első kézből a Farkasokról – interjú Barcsa-Turner Gáborral

március 20, 2016 a Szellemiség

Barcsa-Turner Gáborral beszélgettünk, aki ezúttal Farkasok vezetőjeként került a szennymédiába célkeresztjébe. Kérdeztük a támadásokról, a jövőbeni célokról, az Atilla Király Akadémiáról, és a Farkasok képzéséről is.

A Betyársereg elismerését fejezi ki a Farkasok kitartó munkája és az általuk kifejtett tevékenység miatt, amit nyugodtan nevezhetünk akár honvédelmi előképzésnek is. Sok sikert kívánunk nekik!

Üzenetünk csak annyi, hogy nem rettegni kell, hanem támogatni! Alább interjúnk Barcsa-Turner Gáborral a Farkasok vezetőjével.

535086_1062947567081961_4585066175419718600_n

Miért támadják ennyire a Farkasokat? Valóban ennyire veszélyesek vagytok a társadalomra, hogy már majdnem terrorszervezetként lettetek bemutatva a köztévében, ami átakarja venni erőszakos úton a hatalmat?

Természetesen a Farkasok nem veszélyes a társadalomra semmilyen formában. Egy olyan ijfúságképzést folytatunk a honvédelmi alapismeretek átadásával, ami hiánypótló. De nemcsak maga a technikai-gyakorlati tudásban van hiány a mai fiatalok körében, és nemcsak arról van szó, hogy a mai oktatás olyan színvonaltalan, hogy gyakorlatilag írni, olvasni alig tanulnak meg, hanem arról is, hogy hiányoznak az érzelmi intelligencia feltételei, a közösségi viselkedés alapjai, és azok az élmények, amik később egészséges, a társadalom számára hasznos felnőttékké teszik őket. A mai fiatalok többsége a virtuális világban éli ki magát, képtelen valódi kapcsolatokat teremteni és nem tudja, hogy milyen egy igazi baráti és bajtársi közösség tagjának lenni.

A Farkasok egy harcművészeti kísérlet. Valódi szellemiséget kívánunk belevinni a modern harcászatba, és ezáltal egy olyan harci stílus létrehozására teszünk kísérletet, ahol az önismeretnek, az önfegyelemnek, önmagunk meghaladásának nyílnak meg a kapui. Erre eddig jellemzően csak a tradicionális harcművészetekben fektettek hangsúlyt. Azonban, a régi korok harcművészetei is először gyakorlati, önvédelmi célokkal jöttek létre, és a korukban korszerű harcászatnak számítottak. Tehát, miért ne lenne lehetséges a mai harcászatba adoptálni a tradicionális elveket? Persze a gépiesített, elszemélytelenedő hadviselés erre alkalmatlan, de mi nem is drónokat szándékozunk irányítani, hanem az egyéni teljesítőképességnek keressük a határait, és ezen határhelyzetek által jobb emberré válni. Ezt korábban is elmondtam már, és jellemző az aljas médiára, hogy a “valódi szellemiséget” “jobbikos szellemiségre”, a “határhelyzeteket” meg “határőr helyekre” cserélte és adta a számba. Ehhez és hasonlatos aljasságokkal volt tele az egész támadás, ezért nem is kívánom részletesen taglalni.

A fennálló államhatalomra pedig direkt módon nem jelentünk semmiféle fenyegetést. Vagy ki az a bolond, aki szerint mi airsoft és hatástalanított fegyverekkel akarjuk átvenni a hatalmat, egyáltalán mi értelme lenne egy ilyen eleve kudarcra ítélt vállalkozásnak, illetve ki az, aki a mai viszonyokban komolyan gondolna egy ilyesmit? Hatalomátvételre önmagukban törekszünk, és ez valóban veszélyes indirekt módon, hiszen a mindenkori államhatalom nem fog tudni minket megfélemlíteni, manipulálni. Ilyenformán lehet, hogy veszélyesek vagyunk, de talán még nem törvényellenes máshogy gondolkozni és önképzőköröket létrehozni, még akkor sem, ha ez a kör az érdemelvűségre, fegyelemre és hierarchiára épül.

Nyilvánvaló, hogy a főcélpont nem én, vagy az általam alapított és vezetett Farkasok volt. Egyértelműen a Jobbik, konkrétan Vona Gábor volt a célpont. Személyem, a Farkasok és az Atilla Király Akadémia, illetve annak (volt) vezetője, Baranyi Tibor Imre pedig eszközök voltunk ebben. A legrosszabbnak mindig azt élem meg, mikor eszközként próbálnak felhasználni valamiben, jelesül most abban, hogy ártsanak olyanoknak, akikkel egyébként jó a viszonyom, illetve nem akartam ártani.

A másik fontos célja a radikálisok betámadásának a hatalom részéről, hogy a Jobbikról leválasszon minket, régi nemzeti oldaliakat, ezzel pedig a pártot megfossza az eredetétől. Ez ezúttal sem sikerült, és reméljük a jövőben sem fog. Az ékverési kísérleteket együttesen kell visszavernünk!

BarcsaTGabor_60kmutan

A támadásokban felhozták, hogy az általad is említett Atilla Király Akadémia hallgatója vagy, hovatovább, csak az lehetett az Akadémia hallgatója, aki átesett a Farkasok képzésén, tehát az Akadémia és a Farkasok tulajdonképpen egyetlen szervezet, és az egész élén Baranyi Tibor Imre személye áll, aki a háttérből irányítja ezt a képzést…

Nem vagyok arra hivatott, hogy az Akadémiát, vagy akár Baranyi Tibor Imre személyét megvédjem, hiszen mind a kettő meg tudja magát védeni. A Farkasok vezetőjeként, az Akadémia volt hallgatójaként és Baranyi Tibor Imre barátjaként azt tudom elmondani, hogy rosszindulatú ez a mindent mindennel összemosó hazugság, sejtetés és nagy összeesküvést vizionáló rágalom. Egyébiránt miért lenne gond, ha mondjuk az Akadémia és a Farkasok képzése egy szinten összeért volna, vagy lett volna átfedés a képzésekben? Például, ha honvédelmi ismereteket tanultak volna az akadémisták a Farkasoknál? Ilyen nem volt, de ha lett is volna, én magam nem találtam volna semmi kivetnivalót ebben. Ahogy abban sem láttam volna semmi rosszat, ha Baranyi Tibor Imre, vagy akár Vona Gábor jött volna el megnézni, hogy milyen képzést is folytatunk. Nem törvényellenes, hanem véleményem szerint egy hiánypótló képzésről van szó a nemzeti oldalon mind az Akadémia, mind a Farkasok esetében. Nem azért tagadtuk az átfedésekről szóló vádakat, mert hogy szégyellenénk egymást, vagy mert bármi is törvénytelen lenne, hanem mert egyszerűen képtelenség és bulvármédiás szenzációhajhászás, aminek a célja, hogy misztifikáljon, ködösítsen és valami titkos társaságként mutasson be minket.

A Farkasokat teljesen különálló képzéssel, különálló szervezetként én hoztam létre, főleg a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom ifjúságképző csoportjaként (de bárki a tagja lehet, aki a feltételeknek megfelel), és ezen csoportosulásnak a pártpolitikához nincs semmi köze. Más síkon, más dimenzióban mozog. Egyszerűen nem az a célja, hogy mi bármi módon belefolyjunk a pártok csatározásaiba, vagy aktuálpolitikai tevékenységet folytassunk.

Az Akadémiára elsők között jelentkeztem és már elvégeztem a három éves képzését. Nagyon büszke vagyok arra, hogy ilyen kiváló intézményben tanulhattam, kimagasló, valódi tudású személyektől, és egy valódi felsőoktatásban részesülhettem. Életem legszebb pillanatai kötnek az intézményhez, amit eszem ágában sem lenne soha megtagadni. Megtiszteltetés, hogy Baranyi Tibor Imrét, a mára megszűnő intézmény rektorát személyesen ismerhetem, vele jó kapcsolatot ápolhatok.

BS_Tyirityannal

A Farkasok vezetője, Barcsa-Turner Gábor és Tyirityán Zsolt

Indítottatok egy Facebook-oldalt “Farkasok hagyományőrző és ifjúságképző csoport” néven, ahol tagokat toboroztok a képzésetekre. Összességében úgy látom, hogy ismertté tette a Farkasokat ez a támadás. Miben látod a pozitív hozadékát az ügynek? Sokan csatlakoznak hozzátok?

Alapvetésünk, hogy a támadások csak fokozzák a harci kedvünket. Mindig megnézzük, hogy az ellenünk irányuló támadásokat hogyan tudjuk saját hasznunkra fordítani. Ebben az esetben is ez történt. Hirtelen kaptunk egy nagy médiafigyelmet, aminek során az érdeklődés megnőtt a Farkasok iránt. Létrehoztunk egy Facebook-oldalt és meghirdettük a 2016-os nyári táborunkat. Ez mindenképpen a pozitív hozadék.

Mégsem jelentkeznek százasával a fiatalok. Jellemző, hogy Facebook-oldalunk gyorsan felpörgött 3000 követő felé, de a jelentkezők száma tucatnyi: egyrészt nem mindenki érez késztetést egy ilyen megmérettetésre, másrészt ez azért nem olyan könnyű. Fel kell készülni rá fizikailag, mentálisan, áldozni kell az időből és anyagilag is vállalni kell a terheket (tekintve, hogy sajnos nem kapunk anyagi támogatást). Általában a lustaság győzni szokott, és a kifogások felsorolása igen nagy mértékű. Azonban nem baj, hogy nem jelentkeznek százan, tekintve, hogy a színvonalban sem szeretnénk lejjebb adni.

Az ügy pozitív hozadéka, hogy nagyon sok gratuláló, támogató üzenetet kaptam. Mocskolódót – érthetetlen módon-, egyet sem. Talán már senki sem hisz a médiának? Bárcsak úgy lenne…  Azonban visszajutottak hozzám egyesektől elítélő vélemények, mondván, hogy csak ártok az ügynek, és minek kell ilyet szervezni egyáltalán. Amikor megtámadják az embert, akkor elválik, hogy ki az, aki segítőkezet nyújt felé, hiszen valóban bajtársa, vagy ki az, aki még inkább belerúgna egyet, hogy mentse a saját bőrét, hátha az ellenség egyelőre megkíméli őt. De az ellenség senkit sem kímél, ha hagyjuk levadászni magunkat egyesével, és ha nem állunk ki a másikért, akkor a közösségünk elvész rövid távon.

Az ilyen szituációkat az ember belül szilárdságpróbaként fogja fel. Folyamatos önvizsgálatot kell tartania, minden egyes felmerülő gondolatot vizsgálat alá vetve. Nem mintha megrendülten volna túlzottan, de azért nem egy szokványos dolog, amikor hat napig minden híradóban szerepel az ember reggel, délben és este nem éppen pozitív kommentárral, és utána felismerik az utcán.

SAMSUNG CAMERA PICTURES

Veled egy korábbi interjúnkban már érintettük a Farkasok egységet egy évvel ezelőtt. Mi történt azóta?

Mi folyamatosan tartjuk a képzéseinket, valóban nem sajtónyilvánosan, de nem is titkosan, mint állítják. Minden évben tartunk alapszintű és haladószintű képzést is vizsgákkal egybekötve. Így volt ez az elmúlt évben is, aminek hála folyamatosan gyarapszik azoknak a létszáma, akik valamilyen szintű képzésen átestek és ebből sikeres vizsgát tettek.

A képzési rendszerünk is csiszolódik folyamatosan, gyakorlatilag már rutinná vált megszervezni egy-egy oktatási hétvégét, vagy egy vizsganapot.

Egy kicsit betekintenénk a kulisszák mögé, persze csak amennyire lehet. Milyen kiképzést kap egy Farkasokhoz csatlakozó fiatal és milyen feltételekkel léphet be valaki közétek?

Egyrészt kap egy honvédelmi ismeretek átadó képzést, ami többrétű: alaki ismeretektől kezdve a túlélés, elsősegély ismeretek, tereptan és tájékozódás, lőkiképzés és harcászatig átölelően komplex a képzésünk. De ez még mindig csak a gyakorlati, technikai képzés. Mondhatni, hogy ez a forma, ami persze eleve keménnyé teszi a tartalmat is, hiszen nem tudok elképzelni egy katonai jellegű képzést fegyelem és hierarchia nélkül.

A legfontosabb, hogy igazi kalandra hívjuk a fiatalokat. Egy olyan élményre, ahol megismerheti önmaga korlátait, kiszakadhat a hétköznapi élet illúziójából. Olyan képzésre, aminek végén megtanulja szeretni a természetet, értékelni minden tál ételt és korty vizet, és valódi barátokra tehet szert, egy igazi közösség tagjává válhat.

A feltételek egyszerűek: teljesíteni kell a fizikai szintfelmérőt, be kell tudnia illeszkednie a közösségbe, végig kell tudnia csinálni az alapképzést. Az alapképzés sikeres elvégzésekor lesz valaki a Farkasok tagja, akkor viselheti a felvarrónkat és a barettsapkánkat. Először bizonyítani kell: a kötelességek teljesítése után jönnek csak a jogok. Fontos viszont, hogy idéntől tervezzük a “barettvédés” szintfelmérő vizsgák bevezetését mindenkire kötelezően, hogy a képzést régebben elvégzők is szinten tartsák a tudásukat és kondíciójukat.  Ha nem felelnek meg, és a következő vizsgán is elbuknak, akkor elvész a barettsapka, oda a becsület. Remélem senkivel sem fog előfordulni, hogy kétszer egymás után nem tudja teljesíteni a próbákat, úgyhogy azon még gondolkoztunk el, hogy mi történik ilyen esetben. Lehet, hogy a képzés egy részét újra kell ilyenkor csinálnia. A legfontosabb, hogy nálunk mindennek van következménye, és a felelősséget is vállalni kell!

Milyen tervei vannak a Farkasoknak a jövőben?

Olyan harcosképzőt szeretnénk létrehozni, ami a magyar ifjúsághoz nagymértékben hozzátesz, aminek falai közül értékes emberek kerülnek ki. Ehhez megvan a tapasztalatunk, megvan a szakmai hátterünk. Reméljük Isten is segít minket ezen az úton, és nem leszünk a politika áldozatai, bár erre is megvan minden esély. Előfordulhat az is, hogy holnap a TEK visz el és mutogatnak a tévében, mint terroristát, de én abban reménykedem, hogy végre békén hagynak minket és csinálhatjuk a képzéseinket nyugodtan. Ahogy emelt fővel álltuk a támadásokat, úgy emelt fővel vetjük alá magunkat bárminek. Fel a győzelemre!

A Farkasok nyári képzésének kiírása

A képzés célja:

-Alapvető honvédelmi ismeretek átadása (a törvények maximális betartásával);
-Önismereti képességek fejlesztése;
-Csapat összekovácsolás
-Fizikai testedzés;
-Harcos szellemiség megismerése, önmagunkban való felébresztése;
-Kaland és igazi próbatétel.

Ennek módja, hogy levelet kell írni a farkasok.tabor@gmail.com-ra, amiben szerepel:
-a teljes neve a jelentkezőnek;
-fénykép a jelentkezőről;
-miért akar résztvenni a képzésen (motiváció)?
-van-e előképzettsége? (nem szükséges feltétel, de előny)
-más szervezetnek tagja (volt)?

A képzés menete:
-Májusban (hétvégén) fizikai felmérés, személyes elbeszélgetés és kedvcsináló foglalkozások.
-Júniusban 5 napos tábor.
-Augusztustól havi egy hétvége. Összesen 6 hétvége, amiből az egyik vizsga.

Fizikai felmérő:
-4 km terepfutás sportruházatban 25 perc alatt,
-100 guggolás, 100 fekvőtámasz, 100 rövid felülés egyben 8 perc alatt,
– 5 húzódzkodás külső fogásban, állig történő ismétléssel.

A tábor önköltséges, azon a szervezők nem keresnek, nem kapnak juttatást. Körülbelül 10-12eFT az 5 nap, ami tartalmazza az élelmet és a helyszínt is!

Részletek e-mailben, a jelentkezőknek!

Aki csak támogatná a Farkasokat, akár anyagilag, akár felszereléssel, az kérjük írjon a farkasok.tabor@gmail.com címre!

(Betyársereg)

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Komment