Ismét hazudoznak a Farkasokról – Nyílt levél az Indexnek és a Political Capitalnak

május 3, 2017 a Hírmondó

Az Index nevű szélsőliberális és nemzetellenes portálon jelent meg a Political Capital elemzése, amiben segédkezett az a Dezső András is, aki a titkosszolgálati kapcsolatairól híresült el. Összeállítottak egy szép kis csúsztatás- és hazugsághalmazt a hazafias szervezetekről. Például, az is oroszbarátságra utal a tanulmány szerint, aki Kárpátalja magyarságáért kiáll. A közéleti kérdésekben állást nem foglaló, fiatalok képzésével foglalkozó Farkasokat is mindenféle jelzőkkel illették, ezért a szervezet közleményben reagált.

KÖZLEMÉNY ALÁBB:


Ismét hazudoznak a Farkasokról – Nyílt levél az Indexnek és a Political Capitalnak

A magát elemzőcégnek előadó és titkosszolgálati forrásokból dolgozó Dezső András (Index) és a Political Capital valótlanságokat állít a szervezetünkről mind a szakmainak bemutatott “elemzésükben”, mind az Index cikkében.

Többször leszögeztük, hogy szervezetünk nem végez politikai tevékenységet és pártpolitikával nem foglalkozik.

A semmi konkrétummal alá nem támasztatott állítások a teljesség igénye nélkül:
félkatonai és oroszbarát szervezet, roma-ellenesség, migráció-ellenesség, antiszemitizmus.

Várjuk az “elemzők” és Dezső András dokumentumait, konkrétumait, hogy a fenti megállapításokat mi alapján tették a Farkasokról! Véleményünk szerint csak arról van szó, hogy minél több szervezetet fel kellett vonultatni a ki tudja honnan finanszírozott és milyen célból íródott “elemzésükben” és jól néz ki benne egy “félkatonai” “szélsőséges” csoport…

Az egyetlen konkrétumnak tűnő, hozzánk köthető megállapításuk Dér Zsoltról szól, ám ez is teljes csúsztatás és hazugság. Bár megvédése nem a mi tisztünk, de kénytelenek vagyunk rávilágítani az “elemzés” hiteltelenségére ezáltal: a hivatkozott interjúból kiderül, hogy pont azért nem csatlakozott az ukrajnai harcokhoz, mert a Jobbik alkalmazásában állt ekkor. A Political Capital szerint viszont azért csatlakozott volna, mert jobbikos volt. Egyébiránt a Betyárseregnek nem tagja, szervezetünknek nem az “egyik vezetője”, hanem tiszteletbeli tagja és nem a “jugoszláv háborúban”, hanem a horvát honvédő háborúban vett részt.

Sem az Index, sem személyesen Dezső, sem a Political Capital nem tudja alátámasztani állításaikat a szakmaiatlan, szenzációhajhász írásaikban, így várjuk a nyilvános bocsánatkérésüket!

Farkasok (FB oldal – katt)

Az Index cikke ITT, a Political Capital “elemzése” pedig itt olvasható.


(Szent Korona Rádió)

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Komment