6.4 C
Budapest

Kedvező fordulat Budaházyék ügyében?

Ma folytatódott Budaházy György és társainak ügye (Hunnia-per) a Fővárosi  Ítélőtáblán. Döntés ugyan nem született az ügyben, de minden hazafi kényszerintézkedésén enyhítettek egy fokozatot: a háziőrizetesek lakhelyelhagyási tilalom alá kerültek, a lakhelyelhagyási tilalommal sújtottak pedig szabadlábon védekezhetnek.

budahazygyorgy-753x366

Ezen a napon Budaházy György, az ügy I. rendű vádlottja folytatta az elsőfokú ítélet pontatlanságainak, iratellenes megállapításainak és teljesen légből kapott megállapításainak felsorolását, az ítélet darabokra szedését jogi és logikai érvekkel. Egyrészről könnyű volt a dolga, hiszen szinte minden állítást meg lehet cáfolni, másrészről ez hatalmas munkát jelent, hiszen a cáfolatokat is alá kell valamivel támasztani és hatalmas mennyiségű irat, adat született az elmúlt években. Ezen a tárgyaláson nem is tudta befejezni az észrevételezést, így a következő tárgyalási napon folytatja.

A mai nap váratlan meglepetése az volt, hogy a bírói tanács önmagától, tehát külön indítvány nélkül elrendelte a hazafiakkal szembeni kényszerintézkedések feloldását, illetve enyhítését, így Budaházy György és sokan mások háziőrizete megszűnt, a lakókörnyezetükben szabadon mozoghatnak, míg sokak teljes mértékben szabadlábon várhatják az ügy remélhetőleg pozitív befejezését. Ez a nem várt döntés kedvező előjel lehet.

Eredetileg február 27-ére tűzték ki a másodfokú eljárás ítélethirdetését, de az elsőfokú eljárás során és magában az ítéletben is annyi visszaélés volt, hogy ezek észrevételezése miatt jócskán húzódik a másodfokú eljárás. Ezen a napon újabb három tárgyalási napot tűztek ki: március 20., március 27. és április 17.

Az eljárást nyomonkövetheti a Budahazy.org weboldalon.

Patrióta.info

spot_img
spot_img

Kapcsolódó cikkeink

Friss cikkeink