13.7 C
Budapest

Kirabolták és rágyújtották az idős nénire a házat Kerepesen – vajon kik?

20130101_gyarutcaA Deres.tv újabb támadásról rántja le a leplet, amelyről persze a többségi média egy szót sem szól. Az erősen cigányfertőzött Kerepesen ismét idős emberre támadtak.

Szomorú hír, hogy december 31-ére virradó éjszaka egy egyedül élő idős hölgy Kerepesen a Szőlősoron bűncselekmény áldozata lett – a Szőlősor a helyi cigánytelep, tehát az elkövetők valószínűleg cigányok lehettek.
A hatóságok szerint idegenkezűség gyanúja merült fel. A 79 éves K. Marika néni feltehetőleg rablógyilkosság áldozata lett. A házat felgyújtották, több tűzoltóautó érkezett a lángok megfékezésére a helyszínre. Az áldozat aránylag rendezett anyagi körülmények között élt, az elmondások szerint az elmúlt évben újíttatta fel a ház külső homlokzatát.
Németkér, Felnémet és most Kerepes, de sorolhatnánk még azokat a településeket, ahol mindennaposak a kisebbség általi zaklatások. A kérdés, hogy 2014-ben is mindennaposak lesznek-e ezek a hírek vagy végre észbe kap a magyarság és megvédi életterét a betolakodóktól.
 
A Deres.TV egyik olvasójának beszámolója a kerepesi cigányok elszemtelenedéséről, a megfékezésükről…
 

Jelentés Kerepesi cigányhelyzetről: Már az orvos se szent nektek?

 

A helyszín Kerepes. Kerepes, ahol szilveszter éjjelén egy idős asszony vált az elharapódzó bűnözési hullám áldozatává… de akár történhetett volna bárhol az országban. Az eset még februárban történt és igen jól rámutat a most hajnalban történt tragédia arra, hogy merre megy a társadalmunk.

Egy középkorú magyar férfi egy hetes tüdőgyulladás után ment vissza kontrollra a gyerekkora óta választott körzeti orvosához.

25 éves ismeretség alatt a gyerekből férfi lett, a fiatal orvosból pedig a falu köztiszteletben álló Doktora. Hosszú idő, sok segítség rokonokon, barátokon, ismerősökön… egy település egységes tisztelete.

Egységes? Bár úgy lenne, mert vannak olyanok, akiknek az orvos csak alantas primitív vágyaik kielégítésének receptfelíró eszköze!

Amit a fiatal férfi tapasztalt, csak a szürke, többször hallott/ olvasott magyar realitás.
Türelmesen várakozott a váróban, egy idősebb hölgy volt előtte, amikor beviharzott két cigány. Feltépték a rendelő ajtaját és bementek a Doktor Úrhoz úgy, hogy páciens volt nála.
Őt keresztnevén szólítja a falu orvosa azon ritka alkalmakkor, amikor segítséget kért tőle, de még csak bekopogni sem mert volna a rendelésbe.

Döbbenet és méreg kezdte elönteni az amúgy sem túl nyugodt lelkületű személyiségét.
Az asszisztens hölgy a maga csöndes/ kedves módján tessékelte ki a két neveletlen cigányt. Egyik egy 16 év körüli kamasz volt, a másik nagyjából 20 lehetett.

Megálltak a rendelő bejáratánál és láthatóan természetesnek tartották, hogy a következő gong amivel az orvos jelezni fog, nekik fog szólni.
„Fiatalemberek! Mi is sorba állunk ám” szólalt meg a férfi (továbbiakban Pista) előtt lévő idős hölgy.
„Nekünk nem kell sorba állni, mert már voltunk itt” jött a flegma válasz!

No ekkor megfordult bornyú az amúgy közel 120 kilós férfiban. Tüdő Gyulát egy pillanat alatt feledve némi adrenalinnal felvértezve igen emelkedett hangnemben adta tudtára a két neveletlen cigánynak, hogy ez az ország Magyarország és „ha nem állsz sorba, kib@szlak a k…. a anyádba az ablakon keresztül”….
Érdekes módon a nagylegények gyorsan kimentek a rendelőből.
Amikor sorra került éppen visszajöttek és tisztába volt vele, hogy a mögötte lévő nők nem fognak tudni hatékonyan fellépni a pofátlan és erőszakos cigányokkal szemben és gyaníthatóan megint előre fognak tolakodni. Bent a falu orvosa remegett a méregtől. Nagyon erőszakosan rivotrilt akartak vele felíratni (tudjuk, hogy eme nyugtató egy kicsi itallal egyfajta drogként használható) és mint orvos, nem tehette meg azt, hogy elzavarja Őket.
Az ellátás után megfordult a férfi fejében, hogy segít!

– „Doktor Úr! Ismerem Önt gyerekkorom óta, sokat segített már nekem! Kérem engedje meg, hogy segítsek! Engedje meg, hogy itt álljak Ön mellett és megakadályozhassam, hogy úgy viselkedjenek Önnel….ahogy”
– ” Megoldom én Pista, nem lesz semmi baj”
– „Doktor Úr! Engedje meg, hogy segítsek!!!”
– ” Nem bánom! Maradjon bent Pista”

A következő beteg persze az egyik cigány volt. Nyoma sem volt a nyegle rajnak, csak pislogott rá meglepetten, hogy mit keres még bent.
Hála Istennek nem kellett semmit szólnia. A „páciens” most kényszeredetten elfogadta az orvos csöndes, de nagyon határozott kijelentését: nem ír föl neki rivotrilt!
A hatalmas fájdalmaira kapott ajándékba fájdalomcsillapítót. Ennyi…

Egy köszönés, egy kézfogás és már ment is Pista a váróba a cigány után, ahol csak nők voltak. Az ajtóban megállt a kemény fiú és mérgesen nézett rá.
„Na mondjad komám! Mi van?”
„Idegbetegség van” jött a mérges válasz, majd hátat fordított és elment!

Kicsi dolog, nem halt meg senki, nem törtek csontok, még csak egy pofon sem csattant el…. most! MOST!
Mert ilyen ebben a faluban nem volt régen! Az emberek, a betegek, az orvos ilyen szintű semmibe vétele, ez a presszió nagyon elkeserítő.
Az is, hogy csak az volt megoldás, amit Pista választott…. de mi van, ha nincs ott? Terrorizálják a falu orvosát és, ha elzavarja őket akkor persze rasszista és mennek a ombudsmanhoz! Az ilyen másból nem ért, csak a magyaros fellépésből! EZ KELL?

Ennyi a történet és most hajnalban megtörtént a tragédia. Hangsúlyozom: van olyan legális rendvédelmi lehetőség amely nincs megáldva történelmi tehertétellel, szakszerű, olcsó és egységet hoz létre. Nem néhány családapát, akik munka után 6-10-ig járőröznek. Egy egységet mely egy élő legális felügyeleti hálót eredményez…

Papica

(Deres.tv nyomán Betyársereg)

spot_img
spot_img

Kapcsolódó cikkeink

Friss cikkeink