15.1 C
Budapest

Koncertezni vagy nem koncertezni: Az itt a kérdés!

Koncertezni vagy nem koncertezni? Ezt a kérdést taglalja Petrás János. A Kárpátia zenekar frontemberének gondolatai a COVID második hulláma miatti további „koncertstopról”.

A Kárpátia zenekar, az elmúlt másfél évtized legtöbbet koncertező zenekara volt. Erre készültünk idén is, a Trianoni békediktátum századik évfordulóján, de a járvány március elején az évet keresztbe vágta.

Bíztunk benne, hogy lesz könnyítés, de ahogy a világ minden pontján, így nálunk is beindult a második hullám. Az elmúlt héten hatalmasat ugrott a fertőzöttek száma országszerte.

Ha most azzal szolgáljuk a közösséget, hogy nem sodorjuk veszélybe sem a koncertre látogatókat, sem azokat, akiknek esetleg hazavihetik a rendezvényről a vírust, akkor most így szolgálunk.

Ezzel a döntésünkkel nem vagyunk egyedül, hiszen több zenekar hasonlóan nyilatkozott. Persze akadnak szép számmal olyanok is, akik vállalnak fellépéseket, de az már legyen az Ő felelősségük, vagy (felelőtlenségük). Ahogy az alkoholmentes sör nem sör, és a guminő nem nő, úgy az online koncert, illetve a másfél méter védőtávolságra álló maszkos embereknek adott koncert sem koncert.

Lehet, hogy a szabályokat sokan nem tartatják be a rendezvényeiken, de ha ezt a Kárpátia csinálná, azonnal pellengérre állítanák. Tisztában vagyunk vele, hogy más, és más rendelkezések vonatkoznak a koncertekre,  az oktatási intézményekre, a sporteseményekre, a strandokra, a munkahelyekre, vagy a politikai rendezvényekre.

Szóval mindenki számára akad bőven kihívás, s majd kiderül, hogy jól cselekedtünk, vagy sem.

De nem tétlenkedünk, vannak új ötletek, születnek a dalok, és készülünk arra a napra, amikor ismét élőben találkozhatunk.

Vigyázzatok egymásra!

Üdv. Kárpátia

spot_img
spot_img

Kapcsolódó cikkeink

Friss cikkeink