17.4 C
Budapest

„KÖSZÖNET!” – A Vadhajtások közleménye

A Vadhajtások.hu a nemzeti oldal legszókimondóbb portálja, ahol a munkatársak javadalmazás nélkül a nemzetük szolgálatában dolgoznak. A „Vadak” munkáját segítettük a hétvégén és ha kell természetesen máskor is segítünk. Alább a Vadhajtások.hu-n megjelent közlemény változtatás nélkül.


A hétvégi tüntetésen a Vadhajtások tudósítóira a Betyársereg vigyázott, és segítették munkánkat!

Köszönet!

Az elmúlt hét során lezajlott tüntetéseken, több alkalommal atrocitás érte a jobboldali sajtó munkatársait. Verbálisan rengeteg alkalommal, de több esetben súlyos, veszélyes fenyegetések is elhangoztak.

Természetesen minket, Vadhajtásokat szinte vadásztak, de ezekből kapott jócskán a Pestisrácok és az Echo TV is, csak hogy néhányat említsünk. A helyzet odáig fajult, hogy a vasárnapi tüntetésre már csak biztonsági kísérettel tudott kimenni tudósítani több jobboldali stáb.

Mi a Betyársereghez fordultunk segítségért, akik nagyon profin vigyáztak ránk, és biztosították nekünk azt, hogy zavartalanul tudósíthassunk a tüntetés helyszínéről. Négy alkalommal sikerült megakadályozniuk a tüntetők agresszív fellépéseit velünk szemben.

Szeretnénk ezúttal is megköszönni – amint azt Tyirityán Zsolt, a Betyársereg vezetője, a vele készült interjúban is hangsúlyozta – hogy a törvényesség keretein belül, mindent megtettek azért, hogy nekünk ne eshessen bántódásunk, és végezhessük a munkánkat.

Szóval, igen, ott volt a Betyársereg a tüntetéseken, csak nem éppen úgy, ahogyan azt ellendrukkerek és a szarkeverők képzelik!

Vadhajtások.hu


(Betyársereg)

spot_img
spot_img

Kapcsolódó cikkeink

Friss cikkeink