Dallasban, ami ugyebár közismerten egy békés hely, éppen most jutott el a makulátlan amerikai demokrácia az emberi fajok (etnikumok, származási csoportok, különböző bőrszínűek) közötti barátságos együttélés csúcspontjára. A Dallasban történt mészárlás margójára.
(A motozás végeredménye egy átlagos amerikai középiskola szalagavatója előtt. A nagyobb fegyverek egy másik asztalon vannak. A gépágyú előtt. )
Dallasban, ami ugyebár közismerten egy békés hely, éppen most jutott el a makulátlan amerikai demokrácia az emberi fajok (etnikumok, származási csoportok, különböző bőrszínűek) közötti barátságos együttélés csúcspontjára. Ezt természetesen, a helyi szokásoknak megfelelően lövöldözés útján fejezik ki. A dolog szokás szerint úgy kezdődött, hogy kétszer egymás után fehér rendőrök fekete lakosokat lőttek agyon igazoltatás (ártatlan helyzetnek látszó rendőri intézkedés) során. A felháborodott feketék közül néhányan, a szintén békés tüntetés közben, az előző estéről véletlenül náluk maradt sorozatlövő fegyverekkel lemészároltak egy csomó rendőrt.
Az amerikai hétköznapok már csak ilyenek.
Óvnák azonban attól mindenkit, hogy hirtelen felindulásból ítélje meg az eseményeket. Az események mögött ugyanis a sztochasztikus összefüggések véletlen komponensei rejlenek. A világ legfejlettebb demokráciájában ugyanis minden nap lelőnek a rendőrök 3-4 embert ügyintézés, letartóztatás, üldözés közben. Vagy véletlenül. Ez a napi ügymenet része, csak a helyi hírekbe kerül be általában. Ez alól egy kivétel van, amikor fehér rendőr lő le fekete polgárt. Az ugyanis valamiért kiveri a biztosítékot. Ha afroamerikai lő le fehéret, vagy hispánót, vagy kínai japánt, akkor értelemszerűen fel sem merül, hogy esetleg, urambocsá a csúnya rasszizmus lenne a háttérben.
Ha a rohadt Univerzum úgy intézi, hogy „véletlenül” két ilyen eset van egymás után, akkor a lakosoknál (fekete közösség plusz jogvédők) elgurul a dizájnerdrog tabletta és zavargások tüntetések lesznek. És néhány jogvédő, nyilván jogos felháborodásában azzal akar bekerülni az országos hírekbe, hogy a halott rendőrök számát feltornássza a tömegmészárlási szintre. Ugyanis Amerika nagy, rendőrt is ölnek minden nap, de az nem éri el az országos médiumok ingerküszöbét. De négy öt halott rendőr (Akiknek természetesen a bőrszíne mellékes, ha van fekete közöttük, esetleg kínai az is csak azt bizonyítja, hogy ellentétben a fehérekkel, a fekete orvlövészek nem rasszisták.) már vezető hír. Nyári szünet van, úgyhogy a szokásos iskolai tömegmészárlás sem szoríthatja ki.
Itt tartunk most.
Mostanában mindenről van videó természetesen, ami tovább erősíti azt az illúziót, hogy megtudható, mi történt az adott esetben. Az amerikai média pedig, minden hír és tényhamisítás doktor Főgöbbelsze a rendőrök rasszizmusára vezeti vissza az eseményeket.
Természetesen eszembe sem jut azt feltételezni, hogy az amerikai rendőrök nem rasszisták. Persze hogy azok. Egy olyan világban él jelentős részük, ami olyan, mint egy izgalmasabb számítógépes játék, de csak egy életük van. Minden sarok mögött lehet egy fekete, egy hispánó, aki egy nagy kaliberű ismétlőfegyverrel kíván elszámolni a rasszista rendőrökkel. A hülye rendőrök meg nem értik, hiszen ők a hispánókat, meg a fehér elmebetegeket is (meg bárkit) pontosan ugyanazzal a lelkesedéssel lövik agyon, hogy pont a feketét miért nem szabad?
Az amerikai körülményeket ismerve engem inkább az lep meg, hogy milyen visszafogott az amerikai rendőr, még a fegyveres gyanúsítottak is rendszeresen túlélik az elfogásukat.
Van egy kedves listám arról, hogy az ilyen „fehér rasszista rendőr lelő békés fekete polgárt” témában milyen körülményeket hallgat el a liberális hazugsággyár. Például azt, hogy a lelőtt emberek közt azért több a fekete, mert a fekete férfiak közt sokkal az erőszakos, fegyveres bűnöző. Ja kérem, Amerikában nem kellemes, konkrétan rohadt nagy kitolás feketének lenni 150 évvel a rabszolga felszabadulás után? Sikertelen az integráció? Ki hitte volna! Pedig olyan eltökéltséggel erőltetik ránk a baromságaikat.
Aztán ugye azt is mindig elhallgatják, hogy az áldozat nem éppen makulátlan. Emlékeztek még arra az „ártatlan” úriemberre, aki 19 éves korára tizennyolcszor volt letartóztatva erőszakos bűncselekményért? Emlékműve van, mint rendőrségi túlkapás áldozatának, mert a 19. alkalommal a rendőröknek is rossz napjuk volt, nem csak neki.
A liberális ostobaság iskolapéldája, hogy mindig emberfeletti tökéletességet várnak el az erőszakszervezetektől. A politikusok, a bírák, az ügyészek, az ügyvédek az újságírók tévedhetnek, de a „real time-ban” intézkedő rendőrök, folyamatos életveszélyben, nem reagálhatnak túl egy rossz mozdulatot. A statisztika szerint 97 százaléknyi gyanúsított ellen végül vádat sem emeltek az eljárás során foganatosított lelövésért.
Amilyen ergya az amerikai igazságszolgáltatás biztos nem azért, mert jó okuk volt lőni…
(FlagMagazin, kiettemeg.pestisracok.hu)
