Mi Hazánk Ifjai: “Kommunista nem lehet hős!”

november 5, 2019 a Hírmondó

Kommunista a mi szemünkben nem lehet hős – jelentette ki a Mi Hazánk Ifjainak budapesti vezetője vasárnap a fővárosban, az V. kerületi Szabadság téren álló szovjet hősi emlékműnél tartott sajtótájékoztatóján.

Vékony Csongor elmondta, hogy a kommunizmus több mint százmillió áldozatot követelt világszerte, rájuk emlékeznek. A valódi hősök az 1956-os bátor pesti srácok, nem pedig azok a szovjet katonák, akik kirabolták Magyarországot, gyermekeket öltek és nőket erőszakoltak meg – hangoztatta.

Felidézte, hogy a téren 1920 után irredenta szoborcsoport állt, közepén országzászlóval. Később, az úgynevezett felszabadító szovjetek 1945-ös érkezését követően emelték a most is látható emlékművet.

Az 1956-os szabadságharc október 23-ai kitörése után Budapesten a Sztálin-szobrot ledöntötték, és biztosan a Szabadság téri alkotás lett volna a következő, annak megsemmisítésére azonban nem került sor, mert sajnos nem sikerült kiűzni a szovjet hadsereget, a szabadságharcot november 4-én leverték – mondta Vékony Csongor.

Kiemelte, hogy a Mi Hazánk Ifjai szerint nem csupán Sztálin vagy Rákosi nem lehet hős, de még Nelson Mandela néhai Nobel-békedíjas dél-afrikai elnök sem.

Ő is kötődött a kommunizmushoz, felesége ráadásul egy katonai csoport vezetőjeként többek között gyermekek meggyilkolásáért volt felelős: 14-15 évesek nyakába gumi nyakláncot tettek – petróleumba vagy gázolajba mártott gumiabroncsot –, amelyet aztán meggyújtottak.

Vékony Csongor azt hangoztatta, hogy bár 1990 körül lehullott a vasfüggöny Európában, a Szabadság tér felszabadítása máig elmaradt. Az állítólagos nemzeti kormány 2010 óta nem tett semmit az ügyben – mutatott rá.

A Mi Hazánk Ifjai kötelességüknek érzik, hogy elvégezzék ezt a munkát. Dinamitot nem hoztak, mindössze annyit kérnek, hogy helyezzék át a kommunista emlékparkba a Szabadság téri szovjet hősi szobrot – fogalmazott Vékony Csongor.

A Mi Hazánk Ifjainak aktivistái a sajtótájékoztató alatt egy Kommunizmus áldozatai: 100 millió fő feliratú molinót feszítettek ki.

A beszéd után a Mi Hazánk Mozgalom ifjúsági szervezetének képviselői rendhagyó koszorúzást tartottak, szögesdróttal átkötött autógumi-abroncsot helyeztek a Szabadság téri alkotás elé.

Üzenetünk: kapja mindenki azt, amit megérdemel, a valódi hősök tiszteletben, a gyilkosok örök szégyenben, az elmúlt harminc év kormányai pedig legalább lelkiismeret-furdalásban részesüljenek – mondta Vékony Csongor.

MTI

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Komment