“Mindig tiszteljük elöljáróinkat, a rangban feljebb lévőket”

március 25, 2013 a Szellemiség

A harcművészet mindig udvariassággal kezdődik és udvariassággal végződik, ezért a harcművész mindig udvarias. Folytatjuk a Kyokushin karatét bemutató sorozatunkat.

A negyedik pont egy olyan dologról szól, mely egyre jobban háttérbe kerül a sportvilágban de harcművészet egyik jellemzője: Megtartjuk az udvariasság szabályait, mindig tiszteljük elöljáróinkat és a rangban feljebb lévőket. Tartózkodunk az erőszaktól.

Shinden - jelképes szentély az alapító képével

Shinden – jelképes szentély az alapító
képével

Nem véletlen, hogy a tizenegy alapelv ezzel a gondolattal kezdődik:

A harcművészet mindig udvariassággal kezdődik és udvariassággal végződik, ezért a harcművész mindig udvarias.

A Kyokushin karate övvizsga rendszerében a technikai követelmények mellett mindig van elméleti követelmény. A legelső fokozat elméleti követelményei között szerepel: a karate gi (edzőruha) hordása hajtása, az öv megkötése. Dojo etikett. Üdvözlési formák. A Kyokushinban – mint minden harcművészetben – nagyon fontos az udvariasság és a tisztelet valamint az alá- és fölérendeltségi viszony, a hierarchia.

Az a legelső, hogy mindig tiszta karate ruhában jelenjünk meg edzésen. A dojo-ba be- és kilépéskor a terem közepe felé meghajlunk és hangos Osu (ossz) – szal köszöntjük a termet amely a hagyomány szerint egy szentély, majd a teremben lévők felé fordulva ismételt Osu-val köszöntjük őket.

Az edzés megkezdésekor seiza-ba (térdelő ülésben) köszöntjük a szentélyt, az alapítót. Ezután a legmagasabb övfokozatú tanítvány köszönti a mestert majd a többi tanítványt.

Csak ezután kezdődik az edzés. Ezek mind olyan hétköznapi dolgok amelyeket igazából nem kell tanulni (max. az idegen szavakat). A laikusok azt mondják ez egy szertartás. Igaz is meg nem is. Mivel az eredeti dojok – a Zen-buddhizmus révén – szentélyek voltak, ezért ha egy sima tornateremben edzünk is megadjuk ezt a tiszteletet, mert az edzés idejére szentéllyé válik. Ezt általában egy Kyokushin zászlóval vagy egy – Sosai Oyamáról készült – képpel szimbolizáljuk.

Az alapítónak megköszönjük, hogy létrehozta a Kyokushint. Ez a része szertartás. Az hogy köszönünk a mesternek és egymásnak azt gondolom teljesen hétköznapi és természetes dolog. Azoknál a fiataloknál, akik rendszeresen járnak karate edzésre ez a fajta udvariasság a mindennapi élet része lesz. Pedig nem számít különlegességnek, ha mindig mindenhol köszönünk. Ha az edzőtársunktól szeretnénk valamit, felé fordulva és enyhén meghajolva Osu-val szólítjuk meg. Ez a hétköznapi életben „legyen szíves” vagy „kérem” ami szintén természetes a karatésoknál.

Ha edzésen egy magasabb övfokozatú hozzánk szól –még ha megrovás miatt is- Osu-val válaszolunk. Így köszönjük meg, hogy foglalkozik velünk, hiszen a fejlődésünket akarja. Manapság ha valakit (főleg fiatalokat) esetleg megszidnak felháborodott, sőt gyakran szemtelen reakciókkal reagál. Egy karatés a hétköznapi életben is udvariasan reagál ilyen esetben.

Az udvariasságnak nagy szerepe van a küzdelmekben. Pl. az első csoportba tartozó embereknél akkor érhető el nagy változás, ha megtanítjuk nekik mennyire fontos ez. Náluk a leggyakoribb, hogy ha egy keményebb vagy ügyesebb technika miatt találatot kapnak „elborul” az agyuk és mindenáron megpróbálnak revansot venni. Ha megtanulta az udvariasságot, akkor gratulál az ellenfélnek és majd küzdelem után elgondolkodik mikor és hogyan hibázott és a legközelebbi alkalommal megpróbálja nem elkövetni.

A magasabb övfokozatúak tisztelete az edzőteremben életkortól független. Természetesen hozzátartozik az udvariassághoz, hogy a fiatalabb tiszteli az edzőtársa életkorát, még ha alacsonyabb fokozattal rendelkezik is. Aki belekóstol az edzésekbe és túlvan az első övvizsgán az elkezdi becsülni azokat akik előtte járnak.

A valaki elkezd edzésekre járni az első kérdése, hogy mikor lesz fekete öves. A modern karate kialakulása óta vannak bevezetve a különböző övfokozatok. Ez két dolog miatt történt. Egyrészt így jobban nyomon lehet követni a tanítvány jártasságát a karatéban, másrészt ösztönzőleg hat a következő fokozat, színű öv megszerzése. Korábban csak fehér és fekete övet használtak. Gondoljunk bele, hogy egy európai ember mit szólna, ha 6-8 évig fehér övbe kellene edzenie, utána feláll övvizsgára, fekete övre. És nem sikerül….

Ahogy az ember fejlődik a Kyokushinban, megtanulja, hogy nincs jelentősége az öv színének. De mire ezt megtanulja sok idő telik el és addig is van, ami ösztönzi… Tartózkodunk az erőszaktól… a laikusok számára ez a mondat visszásnak tűnhet a Kyokushinról korábban leírtak (erő karate, teljes erejű technikák) alapján. Pedig ez pont a Kyokushin módszer mindennapi életben való használatának egyik legfontosabb megnyilvánulása.

Az az ember, aki nap, mint nap keményen edz és figyeli saját fejlődését, felismeri, hogy az ő tudása és ereje olyan mértékű, hogy edzőtermen kívüli használata nagyon veszélyes. És megtanulja azt, hogy ezt az erőt és technikai tudást saját maga legyőzésére kell használnia és ezért eszébe sem fog jutni, hogy edzőtermen kívül használja. A harcművészetet gyakorló karatés a tudása birtokában olyan magabiztossággal és ezáltal türelemmel rendelkezik, hogy nem lehet belekötni sőt kerüli az olyan helyzeteket ahol ez megtörténhetne.

„ A karate lényege az, hogy a szellem legyőzi a testet. Ezért a karatét nem szabad rossz irányba vagy erőszakra használni. A karate művészetén keresztül valami mélyebb dolgot keresünk mint csak a fizikai fejlődés.” /Sosai Oyama/

A jó mester megtanítja, hogy a tudás birtokában a karatés elszalad a dojon kívüli verekedés elöl.

(Betyársereg)

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Komment