10.6 C
Budapest

Nógrádi György: a háború Európában folytatódhat

Nógrádi György szerint rendkívüli hibákat követ el az európai titkosszolgálat, és ha nem semmisítik meg mihamarabb az Iszlám Államot szárazföldi hadműveletekkel, a háború Európában fog folytatódni.

1977100_801930589844276_8927914789752346073_n

Taxival érkeztek a csomagjaikkal a repülőtérre és poggyászaikba rejtették a robbanószerkezeteket a brüsszeli nemzetközi repülőtéren kedden végrehajtott terrortámadások elkövetői.

Belgiumban kis létszámú titkosrendőrség van, jelenleg is embereket keresnek, az egyébként jól működő belga csendőrséget anyagi okok miatt korábban feloszlatták, a rendőrség pedig nem ura a helyzetnek, ugyanakkor most már itt az ideje, hogy az európai titkosszolgálatok közötti adatcserere elkezdődjék – magyarázta a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő.

Nógrádi György azt mondta, hogy ma hajnalban lezárták a német-belga határt, az autópályán minden kocsit ellenőriznek – ugyanakkor a nem sokkal emellett található országúton nincs ellenőrzés. A biztonságpolitikai szakértő ezt úgy összegezte, hogy szerinte rendkívüli hibákat követ el az európai titkosszolgálat.

Szeptember 11. után a világnak döntenie kellett, a biztonságot vagy emberi jogokat választja, Európa ez utóbbit választotta, míg az Egyesült Államok a biztonságot – jelentette ki. Nógrádi György azt is mondta, hogy a brüsszeli terrorakció abból a szempontból nem volt teljesen sikeres, hogy nem robbant fel minden bomba. Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra a tényre, hogy míg a világsajtó az elmúlt napokban Salah Abdeslam elfogásával foglalkozott, ma már az Iszlám Állam sikereiről írnak.

EPA/Christophe Petit Tesson

Nógrádi György szerint vagy azért siettethették a merényletet, hogy Abdeslam ne tudjon beszámolni részletekről, vagy pedig a sajtóba akartak bekerülni – ezek azonban mind feltételezések. Nógrádi György felfoghatatlannak tartja, hogy az Egyesült Államok és Oroszország képtelen megsemmisíteni az IÁ-t. Amíg bombáznak, csak részsikereket fognak elérni – emelte ki.

A nyugat-európai országokban közzé tett statisztikák szerint a bűncselekmények zömét ezek a szubkultúrák követik el, de ha nem lenne Iszlám Állam, akkor a leszámolás és az ellenük való fellépés könnyebb lenne – vélte Nógrádi György. Hozzátette ugyanakkor, hogy ha ez nem történik meg, akkor a háború Európában fog folytatódni.

„Olyan városrészek lesznek hamarosan Nyugat-Európa nagyvárosaiban, ahol törökül és meghatározott arab nyelveken fognak beszélni. Bár 7-8 évvel ezelőtt David Cameronék, Angela Merkel és Nicolas Sarkozy is azt nyilatkozták, a multikulturalizmus megbukott, most senki nem meri kimondani, hogy az integráció nem sikeres és a párhuzamos struktúrák hosszú távon Európa létét és biztonságát fenyegetik” – fejtette ki a biztonságpolitikai szakértő.

A német sajtó közzétette, hogy napi 500 bűncselekményt követnek el migránsok, a svéd adatok szerint pedig 55 svéd város vagy városrész van, ahova már svéd nem mer bemenni, ám a politika ezt nem meri kimondani – fogalmazott a szakértő.

Véleménye szerint egy erőskezű vezető mögé beállnának Európa vezetői.

K_EPA201603131081

Példaként említette a migrációellenes AfD német pártot, akik Szász-Anhaltban 24 százalékot értek el a választásokon, Baden-Württemberg tartományban pedig 10 százalék feletti eredményt.

„Európa vágyik arra, hogy valaki megmentse” – jelentette ki Nógrádi György.

(Hirado.hu)

spot_img
spot_img

Kapcsolódó cikkeink

Friss cikkeink