17.4 C
Budapest

Spartan Beast: a legkeményebb akadályokkal is megbirkóztak harcosaink!

Hétvégén Miskolcon rendeztek meg a Spartan Race idei utolsó magyarországi futamát. Ez a verseny a 3 táv közül a leghosszabb, a Beast volt. Természetesen a Betyársereg tagjai is ott voltak az indulok között, akik a jászsági, bakonyi és a kanizsai klánból érkeztek. Alább kanizsai Testvérünk beszámolója a versenyről.


A pálya a festői szépségű Bükk-vidéken keresztül vezetett, ahol egykor Vidróczki Márton is a betyárok kalandos életét élte.

Harcosaink elmondása alapján ez volt az idei legnehezebb verseny. A táv 28 km hosszú volt, amit 36 akadály és 1.400 méter szintemelkedés tett izgalmassá. Minden induló tagunk sikeresen teljesítette a futamot, 5-6 óra körüli idővel.

Ezzel többen a Spartan Trifecta Klub tagjai lettek. A miskolci hétvégével a Spartan idei utolsó hazai futama lezajlott. Ám a Szervezők már ki is hirdették a 2019-és év első helyszínét, ami ismét Nagykanizsa lesz.

Nem kell sokat várni az akadályfutást kedvelőknek. November 27-én, a Bakony szívében, a Sobri Jóska kalandparkban rendezik az I. Betyár Race elnevezésű versenyt. December 3-án pedig Visegrád ad majd otthont a HunHarcos utolsó idei futamának.

Természetesen mindkét helyszínen ott leszünk és képes beszámolókkal is készülünk!


(Betyársereg)

spot_img
spot_img

Kapcsolódó cikkeink

Friss cikkeink