Gyorshír: lincshangulatba süllyesztette Kisvejkét a helyi cigányság

november 14, 2017 a Hírmondó

Életveszélyes fenyegetések, lincshangulat, fokozódó erőszak: az elmúlt egy hét során teljesen megváltozott az élet a Tolna megyei Kisvejke településén. A

A végjáték kezdete – az Erő és Elszántság állásfoglalása az önálló cigány államról

szeptember 29, 2017 a Gondolatok

Viszonylag nagy port kavart az elmúlt másfél napban az Opre Roma – Cigány Demokrata Néppárt népszavazási kezdeményezése. Céljuk nem más,

Nincs új a nap alatt – Fordulat az érdi Molotov-koktélos támadás ügyében

szeptember 6, 2017 a Hírmondó

Illegális házfoglalás, önmerénylet, kirabolt lakhatatlan ház, ez maradt a horda után. Egy éve kísérjük figyelemmel az ügy alakulását. Egy Betyársereghez

Ismét villamosra szállt a Betyársereg – mert szükség volt rá…

augusztus 22, 2017 a Akcióink

A Betyársereg pár tagja, a múlt évben egy az 1-es villamoson történt zaklatásra reagálva, utazgatott egy kicsit a belvárosban. Akkor két beilleszkedésre

Ember az embertelenség ellen – harc egy élhetőbb Mezőkövesdért

június 20, 2017 a Szellemiség

Sokan talán nem értik, hogy mi az, ami miatt Mezőkövesdről írunk, de a címben szereplő település nevét be lehetne helyettesíteni,

Terrorvillamos Budapesten: A betyárok mostantól villamossal járnak

április 9, 2016 a Hírmondó

Az alábbi történetet egy elkeseredett fiatal lány osztotta meg Fb-oldalán. Az 1-es villamost sokan már „terrorvillamosként” is emlegetik. Nem véletlen a

A tisztánlátás végett Tiszavasváriból: Két út a cigánysoron (+videók)

március 6, 2016 a Hírmondó

Romos házak, szeméthegyek, kóbor kutyák, döglött patkányok, orrfacsaró bűz és a közút funkcióját betölteni hivatott sártenger – ez a már-már

Újabb K.O. – Zagyva is padlóra küldte a cigány jogvédő Szávát (+videó)

február 22, 2016 a Hírmondó

Tyirityán Zsolt után most a HVIM elnöke Zagyva Gy. Gyula is padlóra küldte az N1Tv K.O. című műsorában, Száva Vincét, a

TAPOSD A DROGOT! – Orosz Mihály Zoltán felvette a kesztyűt a drogkereskedelem ellen

december 10, 2015 a Hírmondó

Robogóján terjesztett új pszichoaktív anyagot és otthonában is fogadta vásárlóit egy nyíregyházi férfi, akit december 1-jén otthonában fogtak el a

Újabb összecsapás – Száva Vs. Tyirityán “Maguknak a többségi társadalom a fő ellensége!”

november 21, 2015 a Hírmondó

Az N1 (Nemzeti Televízió) K.O. című műsorának szorítójában ismét Tyirityán Zsolt, a Betyársereg vezetője és Száva Vince, a Magyarországi Nemzeti-

Romló közbiztonság, szeméthegyek – beilleszkedni képtelen elemek tombolása Budakalászon

november 18, 2015 a Szellemiség

Áldatlan állapotok, áramlopás, szeméthegyek és antiszociális emberek hada Budakalászon és a környező településeken. A térség egyre romló közbiztonsági és köztisztasági problémáiról

Alternatív állatvédelem – kutyát mentett a Betyársereg

november 4, 2015 a Akcióink

A Betyársereg harcosaitól, egy állatvédő honleány kért segítséget a minap. Az antiszociális elemek egy általuk örökbefogadott kutyát hanyagoltak el és

A Betyársereg Vajtán lépett fel a cigánybönőzés ellen

szeptember 14, 2015 a Akcióink

A Betyársereg egy segítségkérés után érkezett ki a Fejér megyei településre, ahol cigányok megtámadtak egy munkás csapatot. A helyzet végül

A Betyársereg üzenete a hazafiaknak: Védd a rasszod, a kultúrád, a földrészed!

augusztus 29, 2015 a Gondolatok

A Betyársereg üzenete világos. Napjain legnagyobb kérdése, hogy lesz-e magyarság, aki tovább viszi őseink harcos szellemét, vagy meghunyászkodva elvész a

A cigánybűnözés legújabb formája – az embercsempészet (videó)

augusztus 28, 2015 a Hírmondó

Nemcsak illegális fuvart, de 10 eurós vizet és prostituáltat is szolgáltatnak a migránsoknak az embercsempészek. Ez a bűnözési forma bár

A szúcsi igazság – a Betyársereg tényfeltáró riportfilmje

augusztus 18, 2015 a Akcióink

Valóban terrorizálja a Betyársereg a Szúcson élő cigányokat? A környékbeli betyárok maguk fedték fel az igazságot és saját eszközeikkel készítették elezt

Best of K.O. – a legkeményebb pofonok a Betyárseregtől (videó)

augusztus 16, 2015 a Szellemiség

Válogatás az N1 Tv K.O. című műsorának legfeszültebb pillanataiból, legizgalmasabb meccseiből. A kérdések még mindig aktuálisak. Van-e rasszizmus Magyarországon? Létezik-e

A teljes igazság a szúcsi cigánybűnözésről és válaszunk a TASZ-nak – nemsokára!

augusztus 2, 2015 a Akcióink

Pár hónapja a TASZ egy riportfilmben bizonygatta, hogy a Betyársereg terrorban tartja a szúcsi kisebbséget. Az akkori nyilvánvaló hazugságaikról most

Betyársereg vs. cigány fővajda – a II. menet és a kiütés!

július 27, 2015 a Szellemiség

A Betyársereg egyik alapítója, Szabó Attila az országos fővajdával és a vajdák szóvivőjével csapott össze, két menetben az N1TV ringjében.

Magyar érzelmű sportolóra támadtak az enyingi cigányok Siófokon (frissítve)

július 14, 2015 a Hírmondó

Egy remek sportemberre és segítségére siető bajtársára támadtak az enyingi cigányok. A Betyársereg kiemelten foglalkozik ezzel az üggyel és várjuk Száva

Kiütéssel győzött Tyirityán Zsolt Száva Vince ellen (videó)

július 12, 2015 a Szellemiség

Ütős mérkőzés! A ringben Tyirityán Zsolt a Betyársereg vezetője és Száva Vince a Magyarországi Nemzeti- Etnikai Kisebbségek Érdekvédelmi Egyesületének elnöke,

“ELÉG A DEVIÁNS BŰNÖZŐKBŐL!” – Lentiben járt a Betyársereg (+videó)

június 14, 2015 a Hírmondó

Az egyre szaporodó erőszakos bűncselekményekre hívta fel a figyelmet a tegnap, Lenti-Mumorban megtartott demonstráció. Az esemény közvetlen kiváltó oka a

Ismét támadás alatt a Betyársereg – most a TASZ terjeszti a hazugságait

május 13, 2015 a Akcióink

Nem meglepő, hogy a liberális jogvédők, ismét a Betyársereget vették elő, de most nagyon alá futottak a történetnek. Egy riporttal

Egy kisgyermekes édesanya levele a Betyárseregnek – ezért érdemes harcolni!

május 5, 2015 a Gondolatok

A legutóbbi akciónk során egy kisgyermekes édesanyához törtek be drogos cigányok. Persze a Betyársereg azonnal rendet tett és azóta nyugalom

Újabb fejlemények a tereskei ügyben, a Betyársereg közreműködésének hatására!

április 30, 2015 a Akcióink

A Betyársereg bár most nem csapott oda senkinek, mégis jelenlétünkkel már kiváltottuk a megfelelő hatásokat. A kistelepülés polgármestere és a

A hét videója – “Nem mondhatjátok, hogy a cigányok nem adóznak…”

március 19, 2015 a Hírmondó

Eme remek összeállításban megismerkedhetünk honfitársaink kulturált pénzszerzési szokásaival és azt is megtudhatjuk, hogy lényegében, mi magyarok, a cigányok pénzén élősködünk.

A liberálisok üdvöskéje Szekszárdon cigány prostikkal múlatja az időt (+videó)

március 11, 2015 a Hírmondó

A baloldali összefogás üdvöskéje, a hűséges családapa szerepében tündöklő Hadházy Ákos egy új oldalát mutatta meg a választóinak. A jelenleg LMP-s

Cigány kultúra: “leszopol a gyermekvédelemmel együtt…!”

március 10, 2015 a Hírmondó

“A vélemény nyilvánítás szabadságának szép példáját ismerhettem meg a napokban Kauzsay tanyán.” -írj Facebook oldalán Zagyva Gy. Gyula. Az alábbi

Átány a cigánybűnözés szorításában (videó)

február 22, 2015 a Hírmondó

Napi rendszerességűek a betörések, lopások a helyiek szerint. Az elhagyott házakat az alapokig hordják szét Átányban. A polgármester szerint nem

Célpontban a “kis Rikárdó” – mi továbbra sem vagyunk Rikárdók!

január 21, 2015 a Hírmondó

A HírTv Célpont című műsora egy kicsit a “Rikárdó-ügy” mélyére próbál ásni. Megszólal Novák Előd is és ellátogatunk a 2015-ös

Kik igazából Rikárdóék, és mi legyen velük?

január 7, 2015 a Hírmondó

“Nem vagyunk Rikárdók, tisztességes magyar emberek vagyunk, akik élhető, gyarapodó Magyarországot akarnak építeni, és akik élhető, gyarapodó Magyarországon akarnak élni!”

Nagykáta nem kér a cigánybűnözésből – a Betyársereg is az utcára vonul!

november 27, 2014 a Akcióink

A Tápió-vidék fővárosában, Nagykátán lassan nem telik el úgy nap, hogy ne érné inzultus a tisztességes magyar lakosságot. Most betelt

Modern Magyar Népmese – főszerepben a cigánybűnözők és egy székely asszony

november 10, 2014 a Hírmondó

A dóci tanyavilág továbbra is veszélyes hely. A Betyársereg újból készültsége lépett ugyanis most egy idős, birkáit védő székely-magyar asszonyt

Székelyföldön is tombol a cigánybűnözés (videó)

november 3, 2014 a Hírmondó

Székelyudvarhelyről kaptuk az alábbi videót, rengeteg panaszos levéllel együtt. Úgy látszik a degenerált, a civilizált magatartási szabályokat be nem tartó

Heves Megyében is segít a Betyársereg

október 31, 2014 a Akcióink

Heves megyében is helyre tette a viselkedni nem tudó egyéneket a Betyársereg. A dóci tanyavilág után most Észak-Magyarországon tettek rendet

“Újra a Betyársereg tette rendbe a cigányokat a dóci tanyavilágban!”

október 21, 2014 a Akcióink

A Betyársereg harcosai, élükön Tyirityán Zsolttal, ismét a dóci tanyavilágra mentek rendet tenni. Az utóbbi években már kétszer voltak kint

Egyedül szállt szembe a 15 éves harcos a cigányokkal Kozármislenyben

október 11, 2014 a Hírmondó

A fiatal srác egy idős, rokkant bácsin és fián segített. Az sem zavarta, hogy jöhetett volna 20 cigány is ellene,

Börtönben Daflics ezredes a “cigány gárda” feje (+videó)

szeptember 22, 2014 a Hírmondó

Sokan talán emlékeznek “Daflics Ezredesre”, aki a cigány gárda megalapításával vált hírhedtté. A saját magát is lejárató “úriember”, most visszakerült

“Bazi nagy roma lagzi” – avagy ismerjük meg a cigány kultúrát (videó)

augusztus 3, 2014 a Gondolatok

Az Irigy Hónaljmirigy később letiltott filmje, remekül bemutatja  cigányság bűnözői rétegét. Ezt a remek “tanulmányt” most közzétesszük, hogy okozzunk egy

“Öregezés” Mezőkövesden is – a cigány rablóturizmus (+videó)

július 31, 2014 a Hírmondó

Az év eleji rablógyilkosságot követően most a szomszédos településről, Bogácsról érkezett a 16 éves betörő. A romló közbiztonság miatt a hasonló estek

“Megbaszunk majd pár magyart! – megszólal a harcos, aki kiállt a cigánybűnözők ellen

július 30, 2014 a Szellemiség

A dóci falunapon történt eseményekről a média is beszámolt, azonban arról nem beszéltek, hogy cigányok balhéztak és volt, aki egymaga szembeszállt

Cigány gladiátorokat képeznek közpénzen – megvannak az első “eredmények”

június 24, 2014 a Hírmondó

A Fidesz felzárkóztatási politikájának első gyümölcsei már beértek. A többszörösen kitüntetett sportoló Völgyi Jenő Márió tehetségét cigánybűnözőként is remekül tudta kamatoztatni. 

Így lehet ingyen felszámolni a cigány gettókat – a számozott utcák Miskolcon (videó)

június 16, 2014 a Hírmondó

Az Érpataki Modell Országos Hálózata és a Jobbik helyi szervezete, ezúttal Miskolcon a méltán hírhedt “számozott utcáknál” tartott egy tanulságos terepgyakorlatot. 

Újabb iskolai terror – a tizenkilenc éves cigány megverte elsős osztálytársát

május 7, 2014 a Hírmondó

Zalaegerszegen sem fenékig tejfel iskolába járni. Az újabb fiatalokat érintő probléma a túlkoros cigányok térnyerése és erőszakossága az oktatási intézményeinkben.

Ha így folytatódik, a bűnözők átveszik a hatalmat (+videó)

május 6, 2014 a Hírmondó

Zagyva Gy. Gyula és Orosz Mihály Zoltán egy újabb cigányfertőzött településen járt, hogy fényt derítsen arra, hogy hogyan kell úgy

Dr. Mucsi Erika – egy bírónő, aki végre kimondta: van cigánybűnözés!

április 29, 2014 a Hírmondó

A Gyulai Törvényszéken úgy látszik bátor emberek dolgoznak. A Betyársereg egyik központjában valaki végre jogi alapokra helyezte, amit mi már régóta tudunk.

Demokratikus cirkusz – a jelszó: mindent a cigány szavazatokért (+videó)

április 22, 2014 a Hírmondó

A Célpont adásában arra keresték a választ, hogy a cigányok kikre és miért szavaztak. Szinte mindenki megpróbálta megvenni a kisebbséget.

A Fidesz győzelmének legnagyobb nyertesei: a naplopó cigányok (+videó)

április 16, 2014 a Hírmondó

Mielőtt bárki szélsőséges kijelentéssel vádolná oldalunk: ezek tények! A tények pedig makacs dolgok. Lentebb néhány bizonyítékot is tálalunk. A naplopó

“Magyarok! Meg fogtok dögleni!” – hazafiakra támadtak Hernádkakon (+videó)

március 23, 2014 a Hírmondó

Az Érpataki Modell Országos Hálózatának áramlekötési akciójának során Hernádkakon támadtak hazafiakra a felbőszült cigányok. A hírről a  HVIM közösségi oldala számolt be.

Cigányok támadtak meg egy Jobbik fórumot (+videók)

március 14, 2014 a Hírmondó

Fenyegetőző cigányok jelentek meg a Jobbik szentistváni lakossági fórumának helyt adó művelődési ház előtt – a hírről a Deres.tv számolt

Tiszanánán már rendőrt is ver a cigány – betyár rendfenntartó kellene oda is?

január 10, 2014 a Hírmondó

A Deres.tv kiderítette, hogy nem csak a polgárőröket, de a rendőröket is helyben hagyták a cigányok. A Betyársereg rendfenntartóit is

300 ezren a Betyársereg oldalán – a 2013-as év margójára

január 3, 2014 a Akcióink

Ez az év mérföldkő mozgalmunk életében, hiszen most már nemcsak hazánk utcáin, de az internet világába is berobbant a harcos

Kirabolták és rágyújtották az idős nénire a házat Kerepesen – vajon kik?

január 1, 2014 a Hírmondó

A Deres.tv újabb támadásról rántja le a leplet, amelyről persze a többségi média egy szót sem szól. Az erősen cigányfertőzött

“Öregezés” Poroszlón – valóban nincs etnikai probléma? (videó)

december 14, 2013 a Hírmondó

A rendőrség először megpróbálta eltitkolni a poroszlói öreg néni ellen elkövetett aljas támadást, azonban Zagyva Gyuláék tényfeltáró munkája révén fény

Cigányterror az iskolákban – a betyárok tanfelügyelőnek jelentkeznek!

december 4, 2013 a Akcióink

A Betyársereg felháborodottan látja, hogy kormányzati integráció címén, a beilleszkedni egyáltalán nem vágyó, felnőtt cigányok szétverik iskoláinkat, terrorizálják gyermekeinket. A

Emberi fekáliával szennyezik a Dunát a cigányok (videó)

november 27, 2013 a Hírmondó

A kalocsai cigánysoron embertelen mennyiségű és minőségű hulladéklerakó alakult ki, amely a patakon át a négy kilométerre lévő Dunát szennyezi

Felnémet: újabb idős embert támadtak meg a cigányok

november 22, 2013 a Hírmondó

Németkér után a Heves megyei Felnémet egy újabb olyan település, ahol tombol a cigányterror és ennek idősek esnek áldozatul. A

A Betyársereg győzelme a cigánybűnözők felett (+videók)

november 18, 2013 a Akcióink

Nemrégiben a Betyársereg Vácon mutatott irányt a cigánybűnözőknek. A kiállásnak meg is lett az eredménye. A betyárok megmozdulása helyükre tette a cigányokat.

A Betyársereg Vácon csapott le a cigánybűnözőkre (+videó)

november 12, 2013 a Akcióink

A Betyársereg egy 70 fős csapattal mutatta meg erejét, hogy irányt mutasson azon cigányoknak, akik egy helyi vállalkozót próbáltak terrorizálni. 

Cigánytőzsde – újabb szavazatvásárlási botrány! (videó)

november 1, 2013 a Hírmondó

A Betyársereg akciócsoportja egy újabb országos botrányt leplezett le, amely jól jelzi a pártok és a cigányvezetők közti üzleti kapcsolatot.

Újabb áldozat – meghalt a németkéri magyar bácsi

október 15, 2013 a Hírmondó

A cigánybűnözés újabb magyar ember életét követelte. Az egy hónapja megtámadott idős úr meghalt. A mélyaltatásból már sosem ébredt fel.

Devecseri tüntetés – a zsidó “Tett és Védelem” csatát vesztett (+videók)

október 2, 2013 a Hírmondó

A tavaly augusztus 5-ei felvonulás a liberálisok szerint közösség elleni izgatásnak számít – a rendőrség ezt nem így látta.  

A cigányok sportszelettel várták a betyárokat

szeptember 29, 2013 a Hírmondó

A liberális Index is beszámolt a németkéri tüntetésen történtekről és kiderült, hogy a cigányok várták a hazafiakat – sportszelettel.  

Ismét Hajdúhadházon a Betyársereg

május 30, 2013 a Akcióink

Vona Gábor a Jobbik elnöke tartott lakossági fórumot a helyieknek, ahol több mint 200 ember és a betyárok is megjelentek.

A betyárok Hajdúhadházon a falopások ellen (+videó)

április 27, 2013 a Akcióink

A betyárok a cigánybűnözés által sújtott újabb településen jártak. A Hírtv riportja Hajdúhadházról ahol a falopások ellen demonstráltak a helyiek.

“Nagy RENDET a Kistérségekben” – tüntetés a Betyársereg részvételével

április 16, 2013 a Programok

Tyirityán Zsolt a Betyársereg vezetője is felszólal szombaton a ceglédi Élet Menetén. A szervezők mindenkit várnak az eseményre, akinek elege

Kihallgatták őket – Tyirityánt és Toroczkait a devecseri ügyben kérdezték

április 4, 2013 a Akcióink

A HVIM alapító/elnöke és a Betyársereg vezetője a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányságra kapott tanúkénti idézést a 2012-es devecseri események kapcsán. A