16.8 C
Budapest

Tyirityán Zsolt: Nem indulunk meg sehova! A Kossuth Tér nem lesz Majdan!

A napokban megjelent Volner János nyilatkozata, miszerint „…de ha egyszer úgy látjuk, hogy nem lesznek elegen, vagy egyszerűen csak veszélyben érezzük a Szent Koronát, kihívom a Kossuth térre a Betyársereg 300 jól képzett emberét és magunk teszünk rendet.”

A Vadhajtások megkereste Tyirityán Zsoltot, a Betyársereg alapítóját és vezetőjét, aki egy exkluzív interjúban némileg árnyaltabb képet festett a helyzetről. A Vadhajtások oldalán megjelent interjú, változtatás nélkül, alább olvasható.

V: Volner János Facebook oldalán megjelent egy poszt, miszerint a Betyársereggel megoldható lenne a napok óta a fővárosban zajló rendbontás és zavargások. ..

Ty.Zs.: Volner János a napokban felhívott telefonon és érdeklődött, mi a véleményem a helyzetről, ami a Kossuth téren és környékén kialakult. Konkrétan az érdekelte, hogy mi a véleményem arról a magyar- és keresztényellenes patkánylázadásról, amelynek résztvevői ki akarják hozni a Nemzet templomából a Szent Koronát, és örömittasan rongálnak, gyújtogatnak. Szóval kimondottan a baloldali felforgatásra volt kíváncsi. Egyértelmű, hogy az értékrendem alapján elítélően nyilatkoztam magáról a jelenségről. Miután ezt megbeszéltük, és elmondta, hogy egyetért velem, kitette a facebook posztot. Meglepődve tapasztaltam, hogy a Betyársereg neve is meg van említve ebben, és természetesen már minden média így vette át és kapta fel. Egyébként ezzel nincs semmi probléma, mert az értékrendünk szemben áll azzal a jelenséggel, ami az elmúlt napokban a fővárosban megnyilvánult, de erről magánemberekként beszélgettünk. Nyilvánvaló, hogy Volner nyilatkozata robbanást idézett elő a média világában, ennek következtében az én telefonom is robbanás közeli állapotba került a rengeteg hívás miatt. Ez annak köszönhető, hogy nagyon sokan érdeklődtek a nemzeti tábor tagjai közül, hogy akkor most induljanak-e, mi legyen. Nos, erről szó nincsen, nem indulunk sehova, egyébként Volner Jánossal éppen ma este találkozom és személyesen is tárgyalunk a helyzetről. A jobboldaliság ismérve a fegyelmezettség, tehát akkor gyakoroljuk!

V: Mi a véleményed azokról, akik most már harmadik napja tüntetnek és rongálnak a fővárosban? 

Ty.Zs.: A tüntetés céljával azonosulunk, hiszen számunkra, sokunk számára sem jó ez a törvény, tehát tiltakozunk ellene. De ez a tüntetés már teljesen más irányba megy. Ez a tüntetés már régen nem erről szól, nem a rabszolgatörvénynek elnevezett törvénymódosításról, hanem a rombolásról, gyújtogatásról, keresztény ellenességről, Jézusgyalázásról, valamint legfőképpen ezek köntösébe csomagolva, de nyíltan is, a különféle elmebeteg, szélsőbalos ideológiák hangoztatásáról. Ez pedig csak egy irányba tud vezetni: anarchiába és káoszba taszítani az országot.

A káosz, az anarchia pedig egyetlen igazi hazafinak sem lehet sem célja, sem érdeke.

Nagyon fontos elmondani, hogy Volner nyilatkozatát sokan félreértelmezik. A Betyársereg nem fog megtámadni senkit, nem fog megrohamozni senkit és nem fog megverni senkit. Az elmúlt tíz évben egyetlen erőszakos cselekmény sem köthető a Betyársereg nevéhez, és ez után sem fog. Főleg mert jelenleg az a legfőbb célunk, hogy a törvénytisztelő és jogkövető magatartásra demonstratív formában hívjuk fel a figyelmet, amennyiben ez a jelenség egyre veszélyesebbé válna. Fogunk tiltakozni, de kizárólag törvénytisztelő módon. Annak semmi értelme nincs, hogy odamenjünk, és az anarchia, a káosz teremtésében mi is részt vegyünk. Ha durván és ostobán reagálunk, csak a felforgatást fokozzuk, márpedig ez az elveinkkel ellenkezik.

V.: Mi a megoldás? Ha kimegy pár ember tüntetni a tüntetők ellen, azzal nem lehet célt érni. A rendőrség, bár meglepő módon és a korábbi gyakorlattól eltérően már alkalmazott könnygázt ellenük, de napról napra hagyják, sőt, kísérik az advent szétverését. Hogyan lesz békés karácsonya az országnak, ha Tordai Bence már kijelentette, hogy az ünnepek sem érdeklik a tüntetőket?

Ty.Zs.: A rendvédelmi szervek feladata ezt a problémát orvosolni, ők tudják kezelni a helyzetet, és nekik van infrastruktúrájuk ennek helyes megoldására. Ha elindul az a folyamat, ami akár Ukrajnában, akár Macedóniában az állam összeomlásához vezetett, akkor nagyon hatékonyan kell lépniük és nagyon gyorsan. Egy biztos: hazafias civilekként mi pontosan tudjuk, kinek a pártján fogunk állni, ha ez a helyzet bekövetkezik. Ez pedig értelemszerűen a rend pártja, ahol mindig is voltunk, vagyunk és leszünk is.

V.: Több CEU hallgatót őrizetbe vettek a tüntetések során és után, akikről kiderült, hogy fő szervezők és hangadók voltak a zavargásokban. Tudom, hogy a Sorosozás sokak számára unalmas, többen vélik, hogy túltolja a kormány ezt a témát. Szerinted tényleg unalmas, vagy igazán valós veszély Soros György, és a hozzá köthető szervezetek, köztük a CEU?

Ty.Zs: Valós a veszély. Huszonöt éve vagyok a nemzeti oldal élvonalában. Huszonöt éve, amikor egy akkori kiadvány, a Magyar Fórum a kezembe került, olvastam Soros Györgyről egy cikket. Az volt a címe, hogy „Egy emberbarát taposóaknái”. Azóta figyelem kiemelten Soros György tevékenységét. Nyilvánvalóan egy hálózati rendszerről beszélünk, amikor Soros neve szóba kerül, de ennek ő az ideológiai atyja és az arca. Ez a hálózat az egyik legveszélyesebb jelenség ma a világon, számos országban tanúi lehettünk machinációnak, felforgató tevékenységének, tehát vallom, hogy Soros György a szimbóluma az elembertelenedésnek, és magának a gonoszságnak.

Az a véleményem, hogy a tüntetés hangadói teljesen hiteltelen emberek. A tüntetéseket, emellett a rendbontásokat és zavargásokat a hátukon cipelő pártok arcai az elmúlt húsz évben mindent megtettek azért, hogy a multinacionális cégek térnyerését elősegítsék. Miután pont ők a hangadók, az egész kezdeményezésük hiteltelen. Gondolj csak Gyurcsányra, aki egykoron kilövette a tüntetők szemét, ma meg az egyik randalírozó védelmére kel, akit kicsit megpiszkáltak a rendfenntartók, mikor éppen bűncselekményt követett el. Nem tudom eldönteni, hogy nettó gazember, vagy ilyen mértékig elmebeteg. Ezek a pártkatonák és baloldali zavargók ugyanakkor nagyon szeretik magukat a párizsi tüntetőkhöz hasonlítani. Nem véletlen, hogy az első eseménynél többen sárga mellényben feszítettek. Azonban Párizsban és Franciaország szerte jelenleg egy globalizáció ellenes éhséglázadás zajlik, itt, Magyarországon pedig pont a macronisták irányítása alatt csinálják a felforgatást, pontosan a globalizáció érdekében. Jó lenne végre rendet tenni a fejekben.

V.: Szóval akkor mi lenne az igazán jó megoldás a tüntetők számára, hogy kifejezhessék véleményüket, de a rend és a törvényesség keretein belül? 

Ty.Zs.: Azt, hogyha nem veszítik el el a józanságukat, nem lesznek részesei a tudatos provokációnak, nem állnak bele a káosz és anarchia megteremtésébe. Tegyenek úgy, mint az a józan hazafi barátunk, B. Miklós, aki tegnap kiment tüntetni, mert egyetértett a munkatörvénykönyv módosítás elleni tiltakozással, de mivel nem tudta felvállalni a többi, ezzel már összemosott okot, pl. a CEU távozása őt a legkevésbé sem zavarja, és a globalizáció sem az ő „asztala”, így beállt a szánkókat védeni a csürhétől. Aki el akart emelni egyet is, azt szépen, de határozottan megkérte, hogy tegye vissza. Nem győzőm tehát hangsúlyozni: mi a rend pártján voltunk, vagyunk és leszünk. Ez az ország nem süllyedhet káoszba és anarchiába, ahogy az zajlott Ukrajnában és Macedóniában, mert akkor itt nem a problémák megoldása lesz már a kérdés, hanem maga a létünk lesz kérdéses.

V.: Mit üzensz az embereknek a holnapra tervezett, még nagyobb, állítólag már Molotov koktélos tüntetésre?

Ty.Zs.: Azt, hogy a Kossuth tér nem lesz Majdan!

Vadhajtások.hu

spot_img
spot_img

Kapcsolódó cikkeink

Friss cikkeink