Bayer Zsolt ismét rátapintott a lényegre. Újabb publicisztikájában ezúttal Szent István intelmeiről, és leginkább egyről, a folyamatosan támadott „gyámolítsd a jövevényeket” részről ír a kiváló esztéta. Gondolkodjunk el ezeken a mondatokon mielőtt támadjuk Szent királyunkat.
Bayer Zsolt: Szent István
(Intelmek nélkül)
„Mért vagyok én a hold? isten, mit vétettem, // Hogy a legnyomorúbb lénnyé tettél engem? // (…) // Oh melyik jó lélek ne szánná sorsomat? // Minden kutya, minden poéta megugat!”
Bizony, úgy járt István királyunk is, mint a szegény hold Petőfinél. Lassan minden kutya megugatja. Nem tudnak őróla semmit, fogalmuk sincsen sem életművéről, sem jelentőségéről, mégis a szájára veszi minden ócska, ostoba proli. Illetve nem is őt, csak egyetlen mondatát, méghozzá ezt: (…)„megparancsolom neked fiam, hogy a jövevényeket jóakaratúan gyámolítsad és becsben tartsad, hogy nálad szívesebben tartózkodjanak, mintsem másutt lakjanak.”
A sok ostoba proli közös jellemzője, hogy leginkább az 1990 előtti augusztus 20-kat szerették. Az állt közel szívükhöz. Ahogy Tímár Péter remekében, az Egészséges erotikában megfogalmazódik: „Éljen gusztus 20! Kotmányunk ünnepe!” Igen, ezt szerették. A komcsi alkotmányt, meg a vízi- és légi parádét. Meleg sör, hideg virsli. Aztán jött 1990, rendszerváltoztatás, miazmás. Kihozták a Szent Jobbot a bazilikából, és negyven év után ismét volt körmenet. Akkor a sok proli felháborodott, és a „tetemcafatról” meg a „svájci sapkáról” kezdett pofázni, ez utóbbin a Szent Koronát értve.
De most, hogy délről özönlik be az idegenség, most hirtelen feltalálták István királyt. Addig tapogatóztak sötétben, mocsokban, míg kezükbe akadt az Államalapító egyetlen mondata a jövevényekről. És most azt mantrázzák, de fogalmuk sincsen, miről beszélnek.
Lássuk hát, még egyszer, utoljára! Mindenekelőtt szögezzük le, hogy az Imre herceghez írt Intelmek első négy fejezete csupa olyasmit tartalmaz, amiktől ezek a prolik kiütést kapnak. Nézzük a címeket: „A katolikus hit megőrzéséről”; „Az egyházi rend becsben tartásáról”; „A főpapoknak kijáró tiszteletről”; „A főemberek és vitézek tiszteletéről”. Ez tehát az Intelmek első négy fejezete. Valamiért ezt soha nem idézik ezek. De az ezt követő ötödiket sem, ami így szól: „Az igaz ítélet és a türelem gyakorlásáról”.
Életükben nem gyakoroltak sem igaz ítéletet sem pedig türelmet, úgyhogy ez is ugrik. Ezt követi hatodikként a kedvencük: „A vendégek befogadásáról és gyámolításáról”. De ezt sem értik, úgyhogy erre még visszatérünk. S ezt követően István szót ejt még a „Tanács súlyáról”, arról, hogy „A fiak kövessék az elődöket”, az „imádság megtartásáról”, valamint a „kegyességről és irgalmasságról és a többi erényről”.
Tehát az intelmek döntő többsége vallási intelem, és a katolikus hit megtartásának primátusáról értekezik.
Tegyük mindjárt hozzá: mi másról értekezne? Ez István király életműve. Annak felismerése, hogy a katolicizmus felvétele és a központosított állam kiépítése nélkül a nemzet eltűnne a történelem színpadáról, és ma csak úgy emlegetnék a magyarokat, mint a gepidákat, avarokat, besenyőket vagy longobárdokat. És természetesen a másik oldal hülyéi ezt emlegetik úgy, hogy István volt az első haza- és nemzetáruló, továbbá a „magyarság” első tömeggyilkosa. Hja kérem, kretének nem csak a „gusztus 20 kotmányunk ünnepe” rajongótáborában vannak… De ragadjunk is mindjárt le kicsit ennél a „nemzet” dolognál.
István idejében ugyanis a nemzet nem azt jelentette, mint manapság. Egészen mást jelentett, mivel mai értelemben akkor nem is létezett. Akkor a „nemesi nemzet” létezett. Annak tagja pedig csak fegyverforgató, birtokkal rendelkező nemesember lehetett, továbbá természetesen a papság. Senki más. De, hogy még tovább bonyolítsuk a dolgot, a nemzet, mint olyan, egyáltalán nem volt lényeges identitásképző tényező. Megelőzte sok minden.
Első helyen állt a vallás. Egy István korabeli ember elsősorban úgy határozta meg magát, hogy a „Római Anyaszentegyház tagja”. Miképpen a Szentföldön, mondjuk Szaladin idején ugyanez így hangzott: „Muszlim vagyok”. Igen, és a Szentföldért sem a „francia”, „angol” vagy éppen András „magyar” seregei harcoltak a keresztes háborúkban, hanem a keresztények a muszlimok ellen. Mert ez volt az elsődleges identitás képző tényező.
Ezt követte, hogy ki kinek az alattvalója, familiárisa, vazallusa. Tehát a Szentföldön harcoló keresztények másodsorban Oroszlánszívű Richárd, Fülöp Ágost vagy András magyar király alattvalóiként gondoltak önmagukra. Az alattvalói identitást a szűkebb környezethez való ragaszkodás követte. Tehát István korában előbb volt valaki „szatmári”, mintsem „magyar”. És ezt a „magyart” még az osztályöntudat is megelőzte akkor, vagyis fontosabb volt, hogy „nemes vagyok”, „pap vagyok”, vagy éppen „paraszt vagyok”, mintsem hogy „magyar vagyok”. A „magyar vagyok” volt a legutolsó tényező. Így tehát, nem árt tudnunk, hogy Natio Hungarica tagja csak a nemesség és a papság volt, és e Natio Hungarica tagja lehetett egy német vagy egy olasz vagy francia nemes is, ám egy „magyar” paraszt nem.
Így tessék érteni az „idegenek gyámolítását”. Ők azok a királyi udvarnak „hasznot hajtó”, a királyi hatalmat és a központi államot védelmező nemesek, lovagok, papok vagy éppen tudósok, akik a Natio Hungarica tagjaivá válhatnak. Ők azok, akik ha naponta kétezer muszlim lépte volna át a határt, a királyi szót hallva és a véres kard körülhordozása nyomán lesiettek volna a déli gyepűhöz, és lemészároltak volna minden beözönlő muszlimot. Mint legelsősorban is idegent, vagyis nem katolikust.
Így kéretik idézgetni az Intelmeket, idióták!
(Magyar Hírlap)
