Egy francia újságíró több hónapot töltött el az Iszlám Állam fogságában. A franciaországi terrortámadásokat követően megjelent könyvében igyekszik rámutatni azokra a hibákra, amelyeket a nyugati világ a terrorszervezettel szemben vívott harcban elkövet. Egy remek írás, amely kulcs lehet az IÁ elleni harcban!
Egy francia újságíró több hónapot töltött el az Iszlám Állam fogságában mielőtt 2014. április 18-án kiszabadították. A franciaországi terrortámadásokat követően megjelent könyvében igyekszik rámutatni azokra a hibákra, amelyeket a nyugati világ a terrorszervezettel szemben vívott harcban elkövet. Könyvének „Comprendre l’Etat islamique” („Megérteni az Iszlám Államot”) című fejezete segít áttekinteni a szervezet kialakulásának és terjedésének okait. Az alábbi összefoglalóból az is kiderül, a radikális iszlamisták hogyan használják fel a globalizáció vívmányait a Nyugat ellen, s hogyan csábítják soraik közé a francia fiatalokat.
Nicolas Hénin; Jihad academy, Nos erreurs face à l’Etat Islamique; Comprendre l’Etat islamique; 2015, Librairie Arthème Fayard
Nicolas Hénin francia újságíró és egykori hadifogoly könyvében rámutat, hogy a Tigris és Eufrátesz folyók völgyében elterülő Irak és Szíria hajdanán egész civilizációnk bölcsője volt. A jelenleg a térségben zajló folyamatok saját gyökereinket rombolják le, ha ez a világ elpusztul, a sajátunk is veszélybe kerül. Mégis egyre többször derül ki, nem állnak rendelkezésünkre a megfelelő ismeretek ahhoz, hogy az Iszlám Államot megértsük. Pedig a szervezet valójában csak egy több mint tíz évvel ezelőtt leírt, több nyelvre lefordított és iszlamista körökben terjesztett tervet hajt végre. Az Abu Bakr al-Najdi által kidolgozott dokumentum nem is olyan bonyolult, a harcművészetek mintáját követve az ellenfél erejének okos visszafordítására épít. Esetünkben ez a térséget jellemző autoriter arab rezsimek erejének ügyes kihasználását jelenti. A szervezet építői előbb erőszakot alkalmaznak, amelyre az államok kiszámítható módon még több erőszakkal válaszolnak. Végül olyan káosz alakul ki, amelyben az államhatalom elveszíti legitimitását a lakosság szemében. Ezt a kaotikus helyzetet használják fel a dzsihádisták, akik az állam alternatívájaként megjelenve irányítás alá veszik a területet, biztonságot teremtenek és visszaállítják az alapvető közszolgáltatásokat, például gyógyszert és élelmet osztanak. Minél nagyobb területen uralkodik el a káosz, annál jobban bővül és erősödik meg a szervezet által létrehozni kívánt kalifátus. Az Iszlám Állam számára nehézséget jelenthet a hosszú távú fennmaradás kérdése. Azonban már 2010-ben napvilágot látott egy eszmefuttatás, amely receptet ad arra, hogyan lehet fenntarthatóvá tenni a születendő kalifátust. A terrorra épülő eredeti politikát fel kell, hogy váltsa egy hatékony igazgatási rendszer kialakítása. Az irányítás alá vont csoportokat (esetünkben a szunnita arabokat) egyben kell tartani, amelyhez elengedhetetlen az alapvető közszolgáltatások és a közbiztonság biztosítása.
Az Iszlám Állam és az Al-Kaida: mire jó a terror?
Az Iszlám Államot az Al-Kaida terrorszervezettel összehasonlítva több érdekes különbséget is megfigyelhetünk. Az Al-Kaida egy távoli ellenségre fókuszált, az Izrael szövetségeseként aposztrofált nyugati világot jelölte ki célul. Eközben valódi területi követelései - legalábbis rövidtávon – nem voltak. Az Iszlám Állam ezzel szemben a síitákban helyi ellenségeket is megjelöl a Szíriában harcolók számára, valamint konkrét területi követelésekkel áll elő. Ezen kívül a stílusban és a kommunikációban is eltéréseket tapasztalhatunk. Míg az Al-Kaidát irányító Oszáma bin Laden gazdag családból származó, a nyugati világot is beutazó milliárdos volt, addig az Iszlám Állam vezéregyénisége, Abu Musab al-Zarqawi menekült családból származik, és egy rendkívül szegény jordániai kisvárosban nőtt fel. Bin Laden az Öböl-államok gazdag polgárait szólította meg, Zarqawi ezzel szemben a legszegényebb rétegekhez szól mind a közelkeleten, mind Nyugat-Európában. Bin Laden gondosan megrendezett videó-üzeneteiben kiművelten nyilatkozott, Zarqawi azonban egyszerű videófelvételeken, késsel a kezében jelenik meg, rövid üzeneteket fogalmaz meg. Nincs helye barokkos körmondatoknak, se disszertációnak, tulajdonképpen a kamera előtt elkövetett erőszak maga az üzenet.
Az ellenféllel szembeni harcban is a terror a legfontosabb eszköz. Minél brutálisabban kell végezni az ellenféllel, és mindezt látványossá kell tenni. A brutális videófelvételeket minél szélesebb körben kell terjeszteni, hogy az ellenség folyamatos félelemben éljen. A dzsihádista dokumentumok nyíltan utalnak Sun Tzu háborús technikáira, kimondott céljuk az ellenség teljes demoralizálása. Mindenközben az Iszlám Állam tanult az amerikaiak által Irakban alkalmazott Sahwák esetéből. A sahwák olyan helyi törzsek, amelyeket az Egyesült Államok pénzzel motivált sikeresen az Al-Kaida elleni harcra, alig két év alatt kiszorítva a terrorszervezetet Irakból. Az Iszlám Állam igyekszik megelőzni egy hasonló végkifejletet, a törzseket még időben felfegyverezve és maga mellé állítva. Pénz helyett hatalmat ajánl nekik, átengedi számukra a meghódított területek feletti helyi szintű irányítást.
Facebook generáció fiataljaiból radikális dzsihádisták
Az Iszlám Állam a dzsihád népszerűsítésére sikeresen használja fel a globalizáció termékeit. Rendkívüli erőssége, hogy a nyugati fiatalok körében is el tudja hitetni, hogy a dzsihád „menő”. Be kell látni, az Iszlám Állam nem csupán egy regionális képződmény, hanem a Facebook és a Twitter korának terméke. A szervezet képviselői nagy hatékonysággal tudják felhasználni a közösségi hálókat saját céljaik elérésére. Mivel a taktika sikeres, az iszlám állam dzsihádistái nem csak egy távoli, elszigetelődött kultúra képviselőiből állnak, hanem olyan emberekből is, akik ugyanazokon a filmeken, sorozatokon nőttek fel, mint mi. A szerző elmondása szerint, az Iszlám Állam börtönében elöltött idő alatt az egyik legszadistább őre egy brit fiatal volt, akinek egyébként a Simpson család volt a kedvenc sorozata. De még szemléletesebb példa, hogy többen a világszerte népszerű Call of Duty videójáték segítségével gyakoroltak a harcokra. A közösségi hálókon a dzsiháddal kacérkodó nyugati fiatalok az erőszakot ironikusan azzal igazolják, hogy nem Teletubbies-világban élünk. Azonban a közösségi hálókon verbuválódott, közelkeletre érkező fiatalok vallási tilalmakra hivatkozva a helyszínen már nem nézhetnek többet tévét és nem hallgathatnak zenét. Helyette hipnotikus hatású indulókat, rabul ejtő himnuszokat hallgathatnak csak. A szerző szerint egyébként a dzsihádisták jó része „kezdő” muzulmán, akik hitük frissességét radikális erőszakkal igyekszenek kompenzálni.
A fiatalok dzsihád iránti fogékonysága szociológiai és pszichológiai szempontból generációs nihilizmusra vezethető vissza, egy olyan fiatalságra, amelyet elbűvöl a halál gondolata. Az Iszlám Állam lehetővé teszi a globalizáció elveszett, marginalizálódott vagy frusztrált fiataljai számára, hogy saját erőszakos cselekedeteik által legitim módon éljék át a mindenhatóság érzését. Más szóval, a szervezet mellé állva megvalósíthatják önmagukat, hősökké, mártírokká válhatnak, kompenzálva a nyugati világban megélt értékválságot. A radikalizálódási folyamatot leginkább a szektataggá válás folyamatán keresztül érthetjük meg. A folyamat kiindulópontja egy meghatározó, traumatikus életeseményhez köthető. Ezután a közösségi hálókon keresztül közvetített rendkívüli erőszakmennyiség elgyengíti a fiatalokat, akik folyamatosan veszítik el mérlegelési képességüket, mígnem az agymosás tökéletes alanyaivá válnak. A szerző maga is tapasztalta, hogy a szír helyzetről való több éves tudósítás alatt kialakult közösségi hálófiókjait rendkívüli mennyiségű erőszakos tartalom öntötte el. Az interneten keresztül érkező erőszakmennyiség véleménye szerint magasabb, mintha valaki a legvéresebb frontokon személyesen lenne jelen.
Maha Yahya, a Carnegie Middle East Center kutatója az Iszlám Államhoz történő csatlakozás fő okaiként a következő tényezőket emeli: iskolarendszer kudarca, rossz gazdasági lehetőségek, és a konfliktust elszenvedő térség államainak gyenge kormányzása, ahol a kormányok csak erőszakkal tudják fenntartani hatalmukat a nép felett. Ezt súlyosbítja, hogy az Arab-tavasz után a lakosság elveszítette bizalmát a Nyugatban, amelynek minden egyes lépését nagy kiábrándulással fogadta. A szerző kiemeli azt is, hogy a fenti társadalmi és gazdasági okok egyébként megegyeznek az Arab-tavasz kitöréséhez vezető tényezőkkel. Feltehetően az vezetett a radikalizmus térnyeréséhez, hogy az Arabtavasz által érintett államokban kialakult rezsimek nem hagytak helyet a mérsékeltebb ellenzéki erőknek. A fent említett bizalomvesztést tovább erősíti, hogy a Nyugat éppen ezeket a rezsimeket támogatja.
Szuper terrorista-csoport vagy szekta?
A szerző szerint a megoldás az lenne, ha az Iszlám Államot leemelnénk piedesztáljáról, és egyszerűen szektaként kezelnénk. Észre kell venni, hogy a „szuperterrorista-csoport” jelző, amelyet a nyugati politikusok számtalanszor használnak a szervezet leírására, éppen az utóbbi malmára hatja a vizet. A média sem kezeli megfelelően a jelenséget, amely ahelyett, hogy a szervezet és támogatóinak valós motivációját igyekezne kutatni, érzelmileg túlfűtötten, felületesen vizsgálja a kérdést. Be kell látni, hogy az Iszlám Állam legendát szőtt maga köré, amelyet a Nyugat nemhogy megcáfolna, hanem még erősít is. Elég az Iszlám Államra hivatkozva elkövetni egy bűncselekményt, a média máris a helyszínen terem, s a sokkoló tett képei bejárják a világot. Ezzel a szervezet eléri célját, állandóan a nyugati társadalmak napirendjén tartja magát. Hasonlóképpen a francia rendőrség és bíróságok is helytelenül állnak a problémához azzal, hogy a fiatal dzsihádistákat terrorista hadúrként kezelik. Az egyik első Iszlám Állammal kapcsolatos bírósági ítélet 2014 augusztusában született. Egy fiatal francia állampolgárt hét év börtönnel sújtottak, pedig alig 10 napot töltött Szíriában, amennyi idő alatt aligha állhatott harcba. Figyelembe kellene venni azt a tényt, hogy az elvakított nyugati fiatalok közül többen, miután a helyszínre érkezve szembesülnek a véres valósággal, visszavonulót fújnak és haza kívánnak térni. Ez 2014 tavaszán még lehetséges volt, mára azonban megváltozott a helyzet, az Iszlám Állam többé senkit sem enged ki kötelékei közül, ha kell, börtönbe zárja az árulókat. Ha pedig egy fiatalnak mégis sikerül meglépnie a terrorszervezet fogságából, a hazatérés lehetősége sem jelent kiutat, mert otthon is börtönbüntetés várja. Pedig éppen ezekre a kiábrándult fiatalokra lehetne a legjobban építeni a beszervezés elleni küzdelemben.
A szerző szerint érdemes megjegyezni, hogy a dzsihád, bár mára mind a szélsőséges iszlamisták, mind a nyugati országok kiforgatták a kifejezést, az iszlámnak alapvetően egy pozitív gondolatán alapszik: az ember önmagán való erővételét jelenti, amely segítségével javíthatja életét és hozzájárulhat egy igazságosabb világ létrejöttéhez. Állítása szerint a leghasznosabb az lenne, ha a dzsihád pozitív értelmét felhasználva olyan humanitárius vagy egyéb legális segélyakciókat szerveznénk, amelybe a magukat haszontalannak érző fiatalok bekapcsolódhatnának, úgy érezhetnék, tehetnének valamit a világért. Ezt a szükségletet az a tény is megerősíti, hogy az Iszlám Állam ellen harcba induló önkéntesek közül többen hasonló motivációval rendelkeznek, mint azok, akik az Iszlám Állam melletti harcban vállalnak szerepet. Mintha ki-ki a saját dzsihádját kívánná megélni, kilépve az unalmas hétköznapokból. A mai francia fiatalok – mondja a szerző –, akikre sokszor tekintünk úgy, mint túlságosan individualista és értékektől kiüresedett, materialista emberekre, megérdemelnék, hogy ne csak úgy tehessenek tanúbizonyságot elkötelezettségükről, hogy belépnek egy bűnbandába. Ennek a lehetőségnek a megteremtése a szerző szerint a nyugati államok felelőssége és feladata.
(szazadveg.hu)
