Budaházy Edda már évek óta dolgozik azon, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy Európa és Magyarország népessége folyamatosan csökken, emiatt pedig demográfiai katasztrófa fenyeget. Vannak olyan erők, akik a bevándorlókban látják a megoldást erről szól az alábbi írás, amelyet Budaházy Edda bevezető gondolataival kezdünk.
Semmiben sem különbözünk attól a békától, aki hagyja magát megfőzni
Milyen érdekes, hogy akik eddig egyáltalán nem foglalkoztak a népességfogyás problémájával, sőt, elhallgatták, kinevették lekicsinyelték azokat, akik kongatják a vészharangot, most hirtelen észrevették az elöregedés és kihalás veszélyeit, és a bevándorlók millióiban látják a megoldást. Nocsak. Még érdekesebb, hogy az őshonos fehér európai népek születésszámának emelése, a gyermekvállalás sürgős és hathatós elősegítése nem szerepel a megoldási javaslatok között. Fel sem merül! Pedig lehetséges volna!
Aki eddig nem jött rá, annak mára világossá kellett válnia, hogy valakik ki akarnak irtani minket, és mi még csak észre sem vesszük, mint az az ominózus béka, aki ahelyett, hogy kiugrana a vízből, inkább megfő. Nemhogy észre sem vesszük, hanem asszisztálunk hozzá, nevezetesen mindazok, akik ahelyett, hogy Isten és a nemzet parancsát követve családot alapítanának és gyermekeket vállalnának, élik az egyedülálló szinglik tiszavirág életű boldogságát, hogy pár év múlva nem találván életük értelmét a pszichiátrián kössenek ki. Tisztelet a kevés kivételnek, akiknek önhibájukon kívül nincs gyerekük.
Lehet, hogy a háború brutális valósága fog csak minket felrázni. A harmadik világ nem titkoltan gyermekek nemzésére és szülésére szólítja fel híveit Európa elfoglalására buzdítva tudván, hogy az a nép erős és van jövője, akik sokasodnak.
Itt az idő, hogy világgá kiáltsuk: magyarok, házasodjatok és sokasodjatok különben az a föld, melyért apáitok, nagyapáitok, ükapáitok a vérüket hullatták a betelepülő népeké lesz!
Már előre látom a kommentelők hadát, akik szánalmas kifogásaikkal a gyermektelenség mellett törnek lándzsát. Megkérem őket, hogy az egyszerűség kedvéért írjanak csak annyit: nekem nem ér annyit a magyar haza, hogy kisgyermekeket gondozzak, szeressek, életemmel védelmezzek érte.
Álljon itt egy több mint 10 évvel ezelőtti cikk Fekete Gyulától, aki egész életében a magyarság népességfogyása ellen emelte fel a szavát, munkásságáért meghurcolták és kinevették.
Fekete Gyula: „Telepítsünk vagy gyűlöljünk?”
Olvashattuk a sajtójelentést. „Ha csak gyors migrációs politikával igyekeznénk orvosolni a helyzetet, azonnal be kellene fogadnunk 1, 8 millió külföldit, majd évente folyamatosan 40-50 ezret – nyilatkozta … a MTA demográfiai bizottságának elnöke.” Alapos, részletes, fél évszázadra kitekintő számítások előzték meg a közleményt: hogyan lehetne elérni, hogy az ország népessége ne csökkenjen zuhanásszerűen, hosszabb távon is lehetőleg tíz millió táján maradjon.
Így lehetne elérni. A magyar nők teljes termékenységi mutatója nem sokkal több a fele annak, amennyi a népesség szinten tartásához kellene, tehát benne foglaltatik a zuhanás. Évtizedek során sikerült lebeszélni, leszoktatni a szülésről a lezüllesztett sajtónak, s azoknak a politikusoknak, akik eleinte a létező egy pártban, majd a „rendszerváltó” több pártban folytatták a lebeszélést gyerekadóval, „liberalizmussal”, az állampolitika rangjára emelt népirtással. Ahhoz, hogy az ország lakosságszáma tízmillió táján maradjon, ahhoz olyan népeket kellene betelepíteni Ázsiából, Afrikából, ahol a nők termékenységi mutatója két-háromszorosa a magyar nőkének.
Ez igazán egyszerű képlet, mindaddig egyszerű, míg csak matematika.
Egyébként az idézett közlemény nem javaslat akart lenni, hanem figyelmeztetés: itt tartunk.
Tény, hogy azt a zsugorított területet sem tudjuk belakni, amit a történelmi országból Trianon meghagyott. Történelmünk legocsmányabb kártevői – rosszabbak a ránk törő tatárnál, töröknél, németnél, orosznál – akik lefasisztázták a pusztulásra figyelmeztetőket, akik szóval-tettel, minden igyekezetükkel besegítettek a népirtásba, akiket „egyáltalán nem érdekel, mikor hal ki az utolsó magyar”, akik a rádió, a tévé, a nyomtatott sajtó minden fórumából kirekesztették a tisztességes szólást első számú közügyünkről (s kirekesztik jórészt mindmáig) akik az Akadémia pulpitusától a kabaré színpadáig bizonykodtak: „Hozzá nem értő írók kongatják a vészharangot!”, akik a „szabadságjogok” nevében hétmilliónyi magzatot gyilkoltattak le, s kapartattak a küblibe, történelmünknek ezek a legocsmányabb kártevői máris kapnak az alkalmon és kórusban üvöltik: „EGYETLEN MEGOLDÁS A BETELEPÍTÉS!”
„Telepítsünk, vagy gyűlöljünk?” – harsogja egy aljas módon kigondolt cím a Magyar Hírlapból és sajtószerte cikkek falanxa készítgeti, szoktatja a tervbe vett új leprabélyeget, a megkopott „fasiszta”, „antiszemita”, „szélsőjobb”, „rasszista” gyarapítására: „idegengyűlölő”! „Fajgyűlölő!”
Egy sunyi felmérés szerint a lakosság 38-40 százaléka „idegengyűlölő”, amire meggyőző bizonyság, hogy ellenzi milliók betelepítését, jobb szeretné, ha legalább ez a vakarék a hajdani nagyhazából a magyaroké maradna.
Készülőben a vádirat új nagy kollektív bűnünkről: tele a magyar történelem idegengyűlölőkkel. Ha csak az Árpádháznál kezdjük, majd Nagy Lajos, Mátyás, Bethlen Gábor, a Zrínyiek, a Rákócziak – elsorolhatatlan, s akkor még el sem kezdtem a névsort az irodalomban, a művészetekben, vagy sorra venni idegengyűlölő honvédségünk történelmi bűneit.
Százezerek, milliók adták az életüket azért, hogy ez a föld magyar maradjon, tessék csak megfigyelni, ebből a véráldozatból, hazaszeretetből hogyan fognak évek alatt kollektív bűntudatot kalapálni a médiát ma is megszállva tartó kértevők. Hogyan sminkelik át erénnyé a hazaárulást, s bűnné az áldozatot, a hősi halált is. Tessék csak figyelni ezt a manővert, engem most leginkább az foglalkoztat, miket követtek el népesedésünk megrontásáért – akár személy szerint is – az idegengyűlölet bőtorkú harsonásai.
A betelepítés gondolata különben nem újság, már a hetvenes években így vélekedett a jogi egyetem KISZ titkára: „Meg kellene egyezni a túlnépesedő országokkal, hogy ha mi kevesen leszünk, jöjjenek be ők. Végtére is Európa kizsákmányolása miatt maradtak el a civilizációs fejlődésben, jár is nekik ez a jóvátétel, hogy népfölöslegüket, most fogadja be Európa.”
Íme az előrelátás csodája?
Igaz, ma nem a marxista, hanem a globalizációs világprogram iheletésére született meg az ajánlás: fogyatkozó népessége pótlására fogadjon be Európa 160 millió idegent. Indiában máris képezik számítógépes szakmára tízezerszám az exportálandó fiatalokat, a németek magyar fiataloknak zöld kártyát kínálnak hat évre. Az a hat év éppen elég ahhoz, hogy egy fiatal családot alapítson, végleg megtelepedjék.
A brain drain új hulláma részleges népcserével fenyegeti Kelet-Európát, szívesebben pótolja innen – rokon kultúrterületről – a hiányát Nyugat.
A kiszippantottak helyére szippanthatnak a keletiek Ázsiából, Afrikából, többet az elégnél.
Semmi baj, gond nem volna az ide-oda kószálásokkal, ki-be vándorlásokkal, betelepülésekkel, ha az egész csak matematika volna. Ha nem allergén kultúrák, hitek, hagyományok, szokások, nyelvek, szándékok keverednének igen sokszor, s nem hoznák létre, szinte szükségszerűen az etnikai aknamezőt.
S ezen az aknamezőn sokkal hamarább lesznek áldozatok az elvénülő befogadók, mint az életerős, fiatal, összetartó jövevények.
Természetesen a betelepítés – a brain drain – igen szemérmetlen s nagyon kedvelt kizsákmányolási forma. A gonddal-költséggel felnevelt, netán szakmára tanított, netán diplomás fiatal „munkaerő” más ország kertjében hozza gyümölcseit, nem ott, ahol a beruházás történt. Így gazdagodott meg az USA, minden égtáj felől magába szippantva százmilliónál jóval több bekívánkozót. De kilyukadt a malting pot, s ma már az USA-ban is kétséges – nem szólva a magunk fajta kis országokról -, hogy ezért az osztályharctól mentesített álruhás kizsákmányolásért nem kell-e majd később igen súlyos árat fizetni.
(Betyársereg)
