Fülsiketítő robajjal hasított bele az „ébresztőóra” a párizsi éjszakába, és csak remélni merjük, hogy egész Európa felébredt rá. Földi László biztonságpolitikai szakértő, az Információs Hivatal volt műveleti igazgatójának írása.
Szégyenteljes közhely lenne azt mondani, hogy a szakértők hónapok óta hangsúlyozták, következmények nélkül nem lehet tévesen politizálni. A politikának nem adatik meg, hogy rosszul döntsön és rossz válaszokat adjon a történelem kihívásaira. Mégpedig azért nem, mert egyedül a hatalom rendelkezik minden eszközzel ahhoz, hogy tökéletesen megvizsgáljon egy kérdést.
Számtalan lehetőség van a kezében, hogy megközelítse az objektív igazságokat, és ne kelljen intuíciók alapján döntenie. Nekünk, a „tudatlanoknak” és eszköz nélkülieknek van jogunk a dolgok félreértésére, miközben a vezetők nincsenek ebben a kényelmes helyzetben. Mert amelyik politika – bár nem tehetné meg, mégis – téved és stratégiája elhibázott, a történelmet kényszeríti fájdalmas korrekcióra. Olyankor a normális élet átalakul, elveszítjük megszokott és kellemesen unalmas életünket, hogy a döbbenet elmúltával a teljes zavarodottság legyen úrrá rajtunk.
S ez az a pillanat, amikor a korábban tévedésben élő és így helytelen döntéseket hozó politikusok újfent nem tévedhetnek. Azaz nem kapkodhatnak, a felkészültség látszatával higgadtan és bölcs előrelátással kell kezelniük a válságos helyzeteket, hiszen az ehhez szükséges eszközök – titkosszolgálatok, rendvédelmi szervek, maga az államigazgatás teljes stábja és persze a hatalom – az ő kezükben összpontosul. Nem kell egyedül a félhomályban ülve, kétségbeesetten törni a fejüket a megoldáson. Elegánsan hátra lehet dőlniük elődeik által fényesre koptatott karosszékeikben és hagyni kell a „szakmát” érdemben dolgozni. A rossz politikusi döntések hátterében ugyanis mindig fellelhető a szakma elhanyagolása, ítéletének és javaslatának figyelmen kívül hagyása.
Mert Párizs és a merényletek… Így, magunk között: ez nem lehetőség volt, hanem következmény.
Van olyan titkosszolgálati vezető Európában, akit meglepett 2015. november 13-a?!
Nyugodtan jelentem ki, hogy nincs ilyen vezető. Ahogy most is látom lelki szemeimmel – régi életem emlékképei alapján –, hogy ugyanezek a szakemberek dühödt felháborodás nélkül továbbra is higgadtan és precízen végzik dolgukat, napról napra tájékoztatják kormányuk tagjait a helyzetről, a kihívásokról, a kockázatokról és az esetleges helytelen politikusi döntések következményeiről. Számukra a vekker zaja „csak” egy újabb nap kezdetét jelezte.
Mert a „szakma” működési rendje világos és egyszerű. Információkat gyűjt, elemez és javasatokat készít a mindenkori kormányoknak. A témától függően gyakran A, B, esetleg C variációs formában. Persze nem kizárt, hogy a mindent jobban tudó politika és politikus fölülbírálja ezen tételeket, és döntésekor a D – nem szakmai – elképzelést valósítja meg. Ilyen esetekben a titkosszolgálat megpróbálja támogatni a D variációt olyan korrekciós háttérmunkával, amely esélyt ad arra, hogy a katasztrófa elkerülhető legyen. Példák bizonyítják, hogy ez nem mindig sikerül. Ahogy nem sikerült most Párizsban sem.
Különösen akkor nehéz a baj megelőzése, ha a döntéseket még csak nem is az adott országban hozzák. De a szolgálatok azt is tudomásul veszik, ha a stratégiai cél érdekében – a győzelem reménye mellett – őket nevezik meg bűnbaknak, függetlenül attól, hogy pontosan jelezték a tragédiák lehetőségeit. Mert a szakértelem és a politika együttműködésének kockázata előbbi javaslatának elutasításában és nem elfogadásában van. Hónapok óta látjuk azt az értelmetlen és teljességgel felfoghatatlan állásfoglalást, amit az unió vezetése a menekültválságnak álcázott Európa elleni háborús invázióval kapcsolatban produkált. Szándékosan vagy tudatlanságból félreértette vagy egyszerűen csak félretette az illetékesek jelzéseit és véleményét.
„Nincs olyan háború, ahol minden előnyt átadunk az ellenfélnek.”
„Nincs az a védelmi rendszer, amely kibírná, ha azt engedjük megkerülni.”
„Nem láttunk még olyan csodát, hogy az emóciók háborús helyzetben legyőzzék az értelmet.”
Mert mindennek eredményeként – látható módon – az ellenséges iszlám katonák a franciaországi nemzeti futballstadionig menetelhettek.
Ma a legfontosabb a tanúságtétel. Ezek közé nem sorolnám a visszafelé gondolkodást és az azon való elmélkedést, hogy ki mit mondott korábban és ki volt az, aki ezt nem látta be. Cselekedni kell, „mert a szó ereje már nem elég” – unos-untalan hangoztatott mondat ez is.
A politika és annak képviselője, a politikus képes változtatni vagy lemondani. Nem bonyolult dolog mindez, ahogy egyszerű és érthető, ha valaki belátja tévedését és korrigál. Hálás lesz ezért a történelem, meg persze mi, az életben maradottak. Szóval az egész csak annyi, hogy jöjjön végre a „szakma”, az emberek érdeke, a jövő lehetőségének fenntartása. S most a válság óráiban a nagyhatalmi érdek, a gazdasági megfontolások, a marginális politikai spekulációk lépjenek kicsit hátrébb, legyenek belátók és engedékenyek. Fogadja el a pénztőke és az azt kiszolgáló nagypolitika, hogy nem lehet mindent és persze mindenkit feláldozni egy szűk csoport érdekében. A világ újrafelosztása nem gazdasági érdek mentén történik, és a demokrácia megcsúfolása akkor is kiderül, ha éppen annak nevében teszik tönkre Európa rendjét és kultúráját.
Mert nem az a történelem következő lépése, hogy mi elpusztulunk, hanem hogy ők kerülnek annak ítélőszéke elé. Oda, ahol nincs pardon és megbocsátás, hiszen van olyan erő, amely biztosan nem téved…
(flagmagazin.hu)
