A Betyársereg egy jó barátja Svédországban járt és ha már ott volt figyelt. Megnézte, hogy mivé vált a vikingek bölcsője, a svéd acél országa, az európai fehér faj régi bástyája Svédország. Megsúgjuk: a liberalizmus mételye megfertőzte az egész északi régiót. Vigyázz magyar, a példa előtted…
Sokan szeretnénk eljutni olyan országokba, melyek kisebb csodának tűnnek távolról, mind földrajzi fekvésükből adódóan, mind gazdasági sikereiknek köszönhetően. Ilyenek a skandináv államok is, igaz a liberalizmusnak hazudott métely, mint látni fogjuk, a gazdasági csoda emberanyagát lassan lerombolja, a parazita élősködő megöli a gazdatestet.
Honnan lettek a svédek? A mai skandináv országok területén a vikingeknek nevezett népcsoport élt. Minden bizonnyal nem alkottak egy egységes klánt, egy központból vezetett harcosokkal, családokkal, elszórtan éltek a félszigeten. Ennek tudható be, az összes manapság ott lévő ország népe kemény, elszánt viking leszármazottnak vallja magát, ahogy a svédek is.
A svéd csoda az acélgyártással és a hozzá kapcsolódó iparágakkal indult és vált azzá, amit ma Svédországnak nevezünk, igaz erre sokaknak megnőtt az étvágyuk arrafelé is. Manapság a népesség 90%-a nem használ készpénzt, sokan (ezt tapasztaltuk) azt sem tudják, hogyan néz ki a forgalomban lévő korona kézzel fogható változata. A bankok uralják az üzleti élet és a magánkereskedelem szinte minden szegmensét. Nem kell mondani, komoly sápot szedve a teljesen vakká tett népesség körében.
Érkezésünk zökkenőmentesre sikeredett. Egy kisváros repterén landoltunk, ahonnan vonattal folytattuk utunkat északra. Mivel kis hazánk sincs ellátva nagy mennyiségű svéd fizetőeszközzel, és mi a kártyás fizetésben nem hiszünk, így nem túl sok korona lapult a zsebünkben, de Euró annál több, azzal mindenhol tudunk fizetni, gondoltuk. A vasutas érkezésekor boldogan köszöntünk, közöltük, vennénk jegyet. Kicsit lesokkolt a jegyár, de oda se neki, fizetünk. Nos, Euróval nem tudtunk, mert elromlott a gépe. Kérte adjunk helyi pénzt, adjunk kártyát. Kártya ugye nincs, helyi pénz meg nem elég. Asszonyunk egy fejvakarás után elment, majd két óra múlva visszajött és az éppen akkor aktuális helytől kiállította jegyeinket, amire már elég lett a készpénzünk.
Átszállás közben gondoltam megveszem a jegyeket az állomáson. Kérdezgettem a népeket, hol a jegyeladás, húzogatják a vállukat, mindenki csak néz. „Miért nem vetted meg a neten?” Kérdik és néznek rám, mint egy ufóra. Majd egy nyilván boldogság szérumot áruló arab-svéd gyerek megmutatja az automatát. Elkezdem, bonyolult, de nem adom fel, majd hívnak a barátaim, hogy gyere, indul a vonat. Rohanok, elérjük, megyünk újra. Bakterunk egy fiatal kisasszony. Várjuk, mikor jön. Jön, de senkihez nem szól, rohan. Mondom, ne zavarjuk, majd ellenőriz, de nem. Keresésére indulok, mégsem kellene bliccelni, nem azért jöttünk. Mikor megtalálom, boldogan pörgő ujjakkal üti telefonját, felnéz, mosolyog, majd folytatja. Nem zavarom, neki nem fontos, nekünk sem. Gondolom, az állami vasút meglesz kicsiny adományunk nélkül, van elég, viszik az ország foglalókat ingyen jobbra-balra.
Útközben nézelődtünk, hova jöttünk. Egyik kisváros el, másik utána, de valahogy nem láttuk a különbséget. Kocka házak, multi bevásárló helyek, de ami a legmegdöbbentőbb volt, az hogy a házakat mindenhol azonos színkombinációval díszítették. A faházak azonos sötétvörös festékkel lettek tartósítva, nem láttunk mást. Ekkor jött az első érzés, laktanya. A házaknál állatokat nem látni, a legtöbb helyen a gazdasági épületeket lakásokká alakítják, kiadják.
Megérkeztünk, várnak, aranyosak. A barátunk készült, látszik a hűtő töltöttségéből, mi hoztuk a bort, pálinkát, az itt nincs, ami van drága és nem a mi ízlésvilágunk. Gyorsan sötét lesz, de nem számít, megérkeztünk, majd holnap feljön a nap, ami igaz reggel kilenckor, de feljött. Nincs hideg, ez magnyugtató, rosszabbra számítottunk. Egy lakótelepen vagyunk, kicsit sétálunk. Házigazdánk dolgozik, de feltaláljuk magunkat. Játszótér, nem uniós, de mégis jó, itt jó a gumi külső, láncon lógva, minden bizonnyal ez piti pénz, nem kellett felújítani. Sétálunk tovább, kiégett autó. Hogy mi?! Igen, egy kiégett autó. Az elején két rosszul kivitelezett szvasztika. Kicsit megállunk, nézelődünk, egy mosoda előtt állunk, jönnek-mennek a feketék, arabok. Az anyja, mi ez? Lassan feleszmélünk, az egész telep egy menekültbázis, igaz néhány fehér ember maradt, aki valamilyen oknál fogva nem tudott elmenekülni.
A kisboltban csak multi szemét, de később rájöttünk, csak ezeket lehet kapni mindenhol. Nincs piac, nincs falusi tojás, nincs igazi hús. Vesszük mi is, de ahogy mondjuk, se íze, se bűze, minden műanyag.
Gyerünk egy nagyobba, nézzük miből élünk. Mennék befelé, de az utamat állja egy nagy gyertya, mégis mindjárt itt a karácsony, nincs ezzel baj. Kicsit hátrébb lépek és csak nézek, ez gyerekek nem a Jézuska! Mi van itt? Egy rohadt nagy Menóra áll az ajtóban, egy zsidó szimbólum. Nyelünk, megyünk tovább, pénzt kell váltani, anélkül nem élhetünk. Pénzt természetesen csak „hivatalosan” lehet cserélni, a bankok nem hibáznak. Szimpatikusnak már első ránézésre sem mondható teller-emnek ISAC a neve, ami már utal származására, de a nagy orr mindent visz. Mondom itt a pénz, kérek helyette helyit. Adom a papírjaimat, de neki nem elég. „Honnan van?” – kérdezi. „Honnan lenne?” -mondom, a zsebemből, ennél sokkal több 10.000 euro lehet nálam, ez nincs a fele, hol a gond? Ő nem vált nekem, menjek a francba. Mondom, rendben akkor adj kevesebbért, azt sem kell neki, honnan van a pénz. Nézek, mint a moziban, nem értem, mi történt, de később rájöttem. Minden váltásnál levonnak 50-eseket, ami kb. 6 Euro, ha egyben váltom, csak egyszer lehet, ha több, kisebb tételben, akkor minden alkalommal. Na, mondom, nem véletlen a vasvilla az ajtóban.
Már besötétedett, amikor baktattunk a szállásunkra és felfigyeltünk egy hegyen elhelyezett oszlopra, mely érdekesen van kivilágítva. Megállunk, nézem, fényképezem, de akárhogyan szeretném nem látni, ez a mindent látó szem szimbóluma a város felett. Liberális ország, kezdem érteni mit jelent, ki az úr.
Nézegetem a kisváros nevezetességeit, a közösségi életet, a sporttevékenységet. Érdekes dolgot fedeztem fel az egyik klub jelvényében. Gondolom a tagok és szurkolóknak már fel sem tűnik, mit hordanak mezükön, mit festettek a terem falára, mi előtt tisztelegnek.
A svéd nemzeti színek a sárga-kék, e két szín adja zászlajukat is. Ellenben a kék (fehér) és a sárga, más nép történelmében is megtalálható. Szegény gyerekek, fel sem fogják szüleikkel egyetemben milyen jelképek árnyékában teszik tiszteletüket az egészség, a sport oltárán. Döbbenet.
A liberalizmus és az ezzel járó vérszívó had győzelemre áll ebben a skandináv országban, a nép már észre sem veszi kizsákmányolóját. Minden pénzügyi műveletből sápot húznak, az élelmiszer kereskedelem, élelmiszeripar nem svéd kézben leledzik. Jobban nem mentünk bele, ebből ennyi elég volt, tán túl sokat láttunk, legközelebb kicsit vakokká kell válnunk. Hazafelé még megállapítottuk, az autóútról is „egykaptafásak” a házak, kisvárosok. Benzinkutak a pálya mellett sem különböznek egymástól, minden bizonnyal egy a tulajdonosi kör, azonos a zseb.
Ellenben a kevés hír, ami kijön bizonyítja, a fiataloknak elegük van. Legutóbb a rendőreikkel vállvetve küzdöttek a látható élősködők ellen. Reméljük, lassan észreveszik a sunnyogót is, aki irányítja a déli csőcseléket, aki kiviszi a hasznot gazdaságukból, aki ellopja gondolataikat, tönkreteszi gyermekeik egészséges fejlődését, boldog jövőjét. Vigyázz magyar, a példa előtted…
(Betyársereg)
