Közép-Európa eseményeiről ad tárgyilagos tájékoztatást a Visegradpost.com címen elérhető francia és angol nyelvű internetes portál, amelyet Almássy Ferenc indított el újságírótársaival március 31-én. A honlap nemsokára indul a V4-ek nyelvein is. A kulák hátterű magyar anya és francia mérnök apa gyermekeként Párizsban született, ott felnövekedett, matematikát, történelmet és építészetet tanult fiatalember 2010-ben, huszonnyolc évesen végleg szakított Franciaországgal. Magyarországra költözése után néhány hónappal társaival létrehozott egy szervezetet, amely a nálunk élni kívánó, arra érdemes nyugat-európaiaknak nyújt segítséget az átmeneti időszakban. Lovas István interjúja a Magyar Hírlapból. Zseniális és nagyon fontos – olvassák!
– Tökéletesen beszél franciául és magyarul. Édesanyja magyar, apja francia. Párizsban született. Ott nőtt fel, járt egyetemre, mégis úgy döntött, Magyarországra költözik. Miért?
– Minden nyáron ellátogattam Magyarországra. Nemcsak az itt élő rokonaim miatt. Az ember nem tudja megválasztani a kultúráját, beleszületik. S én mindkét kultúrában otthon érzem magam, mindkét nyelvet gyerekkoromtól beszélem. Mindig is franciának és magyarnak éreztem magam, és mindkettő leszek is életem végéig. Azért költöztem ide 2010-ben, mert Franciaországban nem láttam a jövőt. Úgy éreztem, hogy Magyarországon van még szabadság. És természetesebbek az emberi viszonyok. Paradicsom persze sehol sincs, gondok mindenhol, mindig vannak. Franciaországban huszonkét évig éltem, Magyarországon hat éve. Jobbak itt az emberek, lélekben nincsenek annyira tönkretéve.
– A választások után telepedett le Magyarországon?
– Igen, de annak semmi köze a döntésemhez. A Sorbonne-on tanultam történelmet, matematikát. A legjobban az építészet tetszett. Építészmérnök akartam lenni. A második évben kezdtem megismerkedni nagyobb építkezésekkel a helyszínen. Amit ott láttam, attól kirázott a hideg. Állami pénzlopás. Illegális migránsok olcsó foglakoztatása, mintha rabszolgák lennének. Tudták, ha panaszkodni mernek, kivágják őket az országból.
– A Soros-féle Transparency International korrupciós percepciós indexe szerint nálunk jóval nagyobb a korrupció, mint Franciaországban.
– Ott már százötven éve köztársaság van, és nagy gyakorlatuk van abban, hogy tisztának látszódjék, ami nem az. Azok az összegek, amelyekhez Magyarországon hozzászoktak az emberek, számszerűen hasonlóak, ha jövedelemről esik szó, mint Franciaországban, csak itt forintban viszik haza azt, amit ott euróban… Itt amatőrök vannak, ott profik. Mondok egy példát. A Jussieu Egyetem, Franciaország legnagyobb tudományegyeteme fő campusának felújítására nyolcszázmillió eurót irányoztak elő, ugyanis tele volt azbeszttel. A munkálatokat olyan ügyesen csinálták, hogy elvégzésük kétharmadánál már 1,8 milliárd eurót elköltöttek. Rengeteg kisvállalkozást alkalmaztak. Ezek kiképezték az embereiket, megvettek mindent, amire szükség volt, és amikor a háromnegyedét elvégezték a munkának, a cégek kétharmada csődbe ment. De a fővállalkozóknak már a zsebükben volt a pénz. A francia munkásoknál heti tíz órával többet is dolgozó, de mintegy ezer euróval kevesebbet kereső lengyel munkások az azbesztet hermetikusan lezárt zsákokban elvitték valamilyen elhagyott telekre, és ott mindenfajta maszk nélkül kiürítették a rakományt. Ez Franciaország. Itt pedig az emberekben még mindig megvan az az illúzió, hogy Nyugaton jobb. Persze, hogy vannak dolgok, amelyek valóban jobbak. De miért? Azért, mert a Nyugat még mindig gyarmatosít. A fél világ a gyarmata. Afrika nem független. Francia gyarmat. Közép-Európa nem független. Német gyarmat.
– Sokan vannak Franciaországban, akik mernek és tudnak így beszélni?
– Egy hatvanhárommilliós országban, ahol mintegy negyvenötmillió francia él, vannak pár ezren. De azért vegye tekintetbe, hogy én ezekkel a dolgokkal tíz éve napi tíz órát foglalkozom. Erre szántam az életemet. Ez a hivatásom. Ennek alapján mondom, hogy azért nem dőltek össze még a nyugati országok, mert innen szívják ki az energiát. Ez is az egyik oka annak, hogy Magyarországon huszonöt év alatt sem emelkedtek észrevehetően a bérek. Amikor az előbb Magyarország előnyeiről beszéltem, ne higgye, hogy felelőtlen voltam. Tudom, milyen szegénység van az ország egyes részein. Viszont láttam azokat a francia helyeket is, ahol nyomorban élnek. Amelyekről senki nem tud. Ahol igazi szegénység van. Ami itt van Miskolc környékén, az Franciaországban is létezik.
– Párizsban is?
– Igen. Párizs környékén több romatelep is van. És már van egy a városban is, a XIX. kerületben. A körautópályán belül! Ott több százan vannak. Füstölnek meg minden…
– Ha ön vagy én illegálisan bekvártélyoznánk magunkat a civilizált világban bárhová, azonnal ki- vagy elvezetnének bennünket. És innánk a következmények levét. Nekik miért nem kell a törvényeket betartaniuk?
– Mert egyfajta toleranciával kezelik őket. Tudják, hogy nem lehet mit tenni velük a schengeni rendszerben.
– Azért ültünk le most beszélgetni, mert március legvégén indítottak egy honlapot. Milyet?
– Egy egyelőre kétnyelvű, francia–angol nyelvű portált. Többen dolgozunk a projekten nagy ambícióval. Visegradpost.com néven található az interneten.
– Miket posztolnak ki?
– Interjúkat. Képviselőkkel, egyetemi tanárokkal, újságírókkal. Azt szeretnénk, hogy az angolul, franciául értők ezeket is olvashassák. Ne csak azt, amit a liberális média közöl. Amit itt írnak liberális újságírók, azt ott kicsit megformázzák, és megjelenik németül, franciául, angolul. Vagyis mi nem Pravdát akarunk kiadni.
– Ma mennyire van jelen Franciaországban a nemzet fogalma és érzése az emberekben?
– Kevésbé, mint Magyarországon, a négy és fél évtizednyi kommunizmus ellenére.
– Viccel?
– Nem. Itt a kommunizmus alatt is büszkék voltak a magyar sportolókra, írókra, tudósokra, filmesekre. Mint más közép-európai országban. Franciaországban a nemzeti érzés és azonosságtudat 1968-ig volt jelen. Az 1968-as párizsi májusig – amelyet a CIA támogatott…
– Ezt mondják, vagy ez tény?
– Ma már tudjuk, hogy tény. Kiderült. A következményeket pedig láthatjuk. A mai Franciaországban a hatvannyolcasok uralkodnak. És ami most van Nyugaton, az az ő művük. Csontig hatolt a mérgező tevékenységük. Itt még van a társadalomban szolidaritás, kollektív tudat. Nyugaton az individualizmus teljes győzelmet aratott. Ott már segíteni sem mernek például fizikailag bántalmazott embertársaikon, például nőkön, mert félnek, hogy őket büntetik meg. Ez történt pár hónapja, amikor fél évre ítéltek egy férfit, mert megvert egy srácot, amiért az próbált megerőszakolni egy nőt. Az értékzavarra mi sem jellemzőbb, mint az, hogy az embereknek fogalmuk sincs róla, kik tarthatók hősnek. Amikor kitörtek a lázadások a külső kerületekben 2005-ben, két fiú – egyikük tizenöt, a másik tizenhét éves – ellopott egy motort. A rendőrök utánuk mentek, a fiúk elbújtak előlük egy transzformátorállomásban, ahol meghaltak. Most utcát neveztek el róluk. Zied és Bouna utca.
– Amikor először találkoztunk, azt mondta nekem: „Franciaországnak vége”. Hogy értette ezt?
– Audiard, Jean Gabin, Jacques Tati, Belmondo… Ennek vége. Mint a Római vagy Bizánci Birodalomnak.
– A franciák ezt átérzik?
– Sokan tudják, de nem akarják bevallani maguknak, mert kellemesebb egy illúzióban élni, amikor az igazság visszataszító. Ez a magatartás elsősorban a szüleim korosztályára jellemző. Ők még a régi Franciaországot képviselik, és nyilván nem akarják bevallani maguknak, hogy velük valaminek vége lesz húsz-harminc év múlva. Franciaország már valami más lesz, mint amit ők a hazájukként ismertek.
– Nemrég a magyar miniszterelnök kilencszáz „no-go”, azaz veszélyes zónáról beszélt…
– Igen, emlékszem, nagyon nekiestek, állítván, hogy nincs is ilyen, összekeveri a ZUS-szel, az „érzékeny városi területtel”, és egyéb sületlenségek is elhangzottak.
– Ha netán ilyen „érzékeny” övezetben van dolga, mit tesz?
– Franciaországban nem viszem magammal a francia papírjaimat, hanem magyar állampolgárként vagyok ott. A telefonomon megvan a magyar konzulátus száma. Nem akarok Franciaországban francia polgár lenni. Nem viccelek. Az igazi gond nem is a rendőrséggel van, hanem az igazságüggyel. Franciaországban ma embereket börtönbe zárnak kijelentésekért. Vagyis nincs szólásszabadság. Európában járva Fehéroroszországon kívül csak Franciaországban éreztem, hogy vannak dolgok, amelyeket senkivel nem lehet megbeszélni. Ez arra emlékeztet, amit anyámtól és a rokonaimtól hallottam arról, hogy mi volt itt a szocializmus idején. Magyarországon ma sokkal nagyobb a szólásszabadság.
– Mennyire szabad a francia közszolgálati televízió?
– Semennyire.
– Elhangozhat ott kemény bírálat a hivatalban lévő francia elnök ellen, vagy feltárhatnak nagy korrupciós botrányokat?
– Nem. Franciaországban a két nagy párt ural mindent. De mindegyik ugyanabból az elit körből jött. A parlamentben pedig színjátékot játszanak.
– És Marine Le Pen Nemzeti Frontja?
– Sajnos nincs stratégiája, és így nem is tud győzni. Ez vonatkozik a 2017-es elnökválasztásra is. De a két nagy párt ugyanazt a sekélyes politikát folytatja. Egyik sem ejti ki a száján bírálatként a másikkal szemben, hogy Franciaország gyarmatosít, mert tudják magukról, hogy a politikájuk ugyanaz.
– Franciaországban a tüntetés szabadságát is korlátozzák. Például Párizsban tilos palesztinbarát tüntetéseket rendezni. De legalább nem vakítanak meg senkit sem gumilövedékkel, mint nálunk 2006-ban.
– Tévedés. Ott a rendőrség sokkal durvább, mint itt. Tavaly is meghalt egy ember. Volt olyan is, akinek a szemét lőtték ki. Amitől én félek, az az, hogy egy liberális rendőrállam alakul ki. Jogállamról már most sem beszélhetünk. Ha valaki nacionalista, akkor felejtse el a jogállamiságot. Emlékszik 2013 nyarán a híres Clément Méric-ügyre? „Antifasiszták” túlerővel egy „nacionalistára” támadtak. Egyikük hátulról leütötte a másikat, aki megfordult, visszaütött, és egy Méric nevű antifasiszta meghalt. Manuel Valls belügyminiszter, a mostani miniszterelnök, az eset napján már azt mondta, hogy gyilkosság történt. A húszéves fiút meghurcolták. Fotója, neve, munkahelye ott volt minden médiumban. Egy évet ült, mire kiderült, hogy nem volt bűnös, hanem védekezett. Ez jogállam? Ma ott tartunk, hogy ha valaki kitesz a kertjében egy francia zászlót, és az a liberális szomszédját zavarja, kimennek a csendőrök, és ha nem veszi le azonnal, ötszáz euróra is büntethetik. Ez konkrét eset. Olyan ismerősöm vidéki házának kertjéről van szó, aki katonaként az életét kockáztatta a hazájáért.
– És Európa egésze? Amikor 2014 novemberében Lord Harries of Pentregarth anglikán püspök azt mondta, hogy II. Erzsébet királynő halála után Károly herceg megkoronázásánál majd a Koránból kell felolvasni, az nem azt mutatja, hogy vége a dalnak?
– Európai vagyok. Ők Európát a „kontinensnek” nevezik. Én meg azt mondom, csináljanak azt a szigetükön, amit akarnak. Franciaországban, ahogyan Belgiumban is, van már muzulmán párt. Próbáljon valaki keresztény – és nem „kereszténydemokrata” – pártot alakítani! Az amerikai nagykövetségek ezeket a rossz tendenciákat mégis támogatják. Őket és a szalafistákat a katariak és a szaúdiak. És ők pénzelik a francia politikai osztályt. A katariak a republikánusokat, a korábbi UMP-t, a szaúdiak a most uralkodó szocialistákat.
– Önök szervezetet akarnak felállítani, amellyel segítenék a hozzánk Nyugat-Európából érkező letelepedni akarókat. Ez hogyan fog működni?
– Az ideköltözés már megkezdődött, egyre többen érdeklődnek Magyarország iránt, franciák, belgák, angolok, németek. Szép ez az ország. Kedvesek és szépek az emberek, kellemes, nem szélsőséges az időjárás. A magyar konyha kiváló. Azok fognak idejönni Nyugat-Európából, akik szeretnék, hogy gyermekeik normális országban nőjenek fel.
– Miként lehetséges, hogy a felmérések mind azt mutatják, hogy Magyarország az egyik legboldogtalanabb ország?
– És ki csinálja a felméréseket?
– Azok, akik szerint az olyan országokban a legboldogabbak az emberek, ahol a napot is alig látják.
– Igen. Júniustól már lesz egy hivatalos szervezetünk. Nem akarjuk, hogy olyanok jöjjenek ide, akik segítettek Magyarországot abban a helyzetben tartani, mint amilyenben most is vesztegel. Vagy akiktől szemrehányást kaptam, amikor kimondtam az igazságot. Csak olyanoknak segítünk, akiknek itt hasznosítható tudásuk van, tőkéjük, azaz ne várjanak el segítséget. És legyenek jóakaratúak, azaz emberséges legyen a motivációjuk. Tehát ne a gyarmatosítók felsőbbrendűség-tudatával jöjjenek ide.
(Magyar Hírlap)
