Arra még nem volt példa a történelemben, hogy egy népet a saját vezetői akartak volna kiirtani vagy (Bertold Brechttől ihletetten) „lecserélni”. Európában most éppen ez történik. Gazdag István publicista írása.
Bármennyire is durván hangzik, az európai etnomazochista „elitek” saját népeik kulturális és demográfiai megsemmisítésére törekednek. A korszak uralkodó ideológiájává emelt antirasszizmus cégére alatt valójában egy par excellence faji és rasszista célkitűzést követnek, amely nem más, mint az őshonos népességek fokozatosan eltüntetése Európából. Ennek érdekében bátorítják és elősegítik a harmadik világbeli allogén elemek bevándorlását, egyre növekvő adósarcokkal kiszipolyozzák és elszegényítik az őshonos népi és középosztályokat, szándékosan letörve gyermekvállalási hajlandóságukat és így végletesen megroppantva natalitásukat, velük szemben szociális, gazdasági, jogi és kulturális téren előnyben részesítik az idegeneket, bátorítják a társadalom iszlamizálódását, mindennek a megkoronázásaként pedig démonizálják, üldözik és büntetik a „nagy lakosságcsere” ellenzőit, akárcsak az antirasszista ideológia kritikusait.
Az európai civilizáció előre megfontolt szándékkal elkövetett likvidálásában – mondjuk így – a „trockizmus” játssza a főszerepet, amely a „proletár internacionalizmus” nevében mindenáron el akarja törölni a nemzeti kötelékeket és az etnikai identitásokat, különösen az európaiakét. Céljuk eléréséhez a trockista éceszgéberek számíthatnak az európai balliberális értelmiség többségére, az európai konkurencia letörésében érdekelt egyes amerikai politikai-gazdasági körökre és persze magára az iszlámra, illetve annak különböző kormányzati és vallási tényezőire.
Tavaly másfél, kétmillió bevándorló özönlött Európába, akiket az Európai Unió – vagyis a lecserélésre ítélt európai őshonosok – költségén etetnek, itatnak, istápolnak, és sokkal jobban tartanak, mint a nélkülöző, munkanélküli vagy hajléktalan őshonosokat. Az idén már több mint 350 ezer érkezett belőlük Horvátországba, Szlovéniába, Macedóniába és Szerbiába, és legalább hárommillióan várakoznak ugrásra készen Törökországban, nem is beszélve azokról, akik Líbiából a Földközi-tengeren keresztül az „olasz úton” özönlik el földrészünket. Az európaiak gyöngeségét és gyávaságát kihasználva a migránsok gyakran követelőzőnek, arrogánsnak, sőt agresszívnek mutatkoznak, hiszen biztosak lehetnek benne, hogy a fősodratú médiától (többnyire) cinkos hallgatásra, a „humanitárius” szervezetektől bűnpártolásra, az állami szervektől pedig (csaknem teljes) büntetlenségre számíthatnak.
„Arab invázióról beszélhetünk, ez társadalmi tény”, kottyantotta ki nemrég a pápa, de ez egyáltalán nem zavarja, éppen ellenkezőleg, elvégre „Európa oly sok inváziót ismert meg, és mindig felül tudta múlni önmagát, előre tudott haladni, hogy aztán gyarapodjon a kultúrák közötti csere által”. (Conversation politique avec le pape François, lavie.fr, 2016. március 2.) Naivitás? Cinizmus? Elvakultság? Vagy mindhárom keveréke? Mindenesetre a pápa sajnálatos történelmi tudatlanságról vagy ideológiai dogmatizmusról tesz tanúbizonyságot, amikor az „inváziók” állítólagos jótéteményeiről prézsmitálva „kulturális cserének” titulálja a véres konfrontációt. Szavai bizarr rokonságot mutatnak a trockista tézisekkel. Március 27-i urbi et orbi húsvéti üzenetében egyébként ismét elítélte a nyugati országok migránsokkal szembeni magatartását, és nyomatékosan felszólította az európai országok vezetőit, hogy ne zárják le előttük a határaikat. Dacára annak, ami Kölnben történt szilveszterkor, és ami egyébként csak a jéghegy csúcsát alkotta a muszlim bevándorlók által az európai nők ellen folytatott nemierőszak-dzsihádban.
Ez utóbbi egyébként teljesen logikusnak mondható fejlemény. Kamel Daud algériai író szerint ugyanis „a muzulmán világ egyik legnagyobb nyomora beteges kapcsolata a nőhöz. Bizonyos helyeken lefátyolozzák, megkövezik, megölik; minimum a szemére vetik, hogy egyenetlenséget szít az ideális társadalomban. (…) Ma a szex egy óriási paradoxon számos arab országban: úgy űzik, mintha nem létezne… (…) Ezek az ellentmondások elviselhetetlen feszültségeket teremtenek: a vágynak nincs kimenetele… Ebből olyan szexuális nyomor következik, amely képtelenséghez vagy hisztériához vezet. (…) Az eredmény: máshol fantáziálunk, vagy a Nyugat szemérmetlenségéről és paráznaságáról, vagy a muzulmán paradicsomról és a szüzeiről. (…) Egyes papok groteszk fatvákat bocsátanak ki: tilos meztelenül szeretkezni, a nőknek nincs joguk banánokhoz nyúlni, egy férfi nem maradhat egyedül egy munkatársnőjével, csak ha az az anyja… A szex mindenhol ott van. És különösen a halál után. Az orgazmus csak a házasság … és a halál után elfogadott. A paradicsom és a szüzek a prédikátorok fétis témája, akik ezeket a síron túli élvezeteket a szexuális nyomor földjeinek lakóit megillető kárpótlásként mutatják be. A kamikaze erről álmodik, és egy rettenetes és szürreális okoskodásnak veti alá magát: az orgazmus a halállal jön, nem a szerelemmel. (…) … a legutóbbi közel-keleti és afrikai bevándorlóhullámokkal a patologikus kapcsolat, amelyet az arab világ egyes országai tartanak fenn a nőkkel, betör Európába. (…) A nyugati nagyközönség félve és nyugtalankodva fedezi fel, hogy a muzulmán világban a szex beteg, és hogy ez a betegség éppen most éri el az ő földjeit.”
(La misère sexuelle du monde arabe, nytimes.com, 2016. február 12.)
Németországban egy nyugalmazott evangélikus lelkipásztor igencsak eredeti módon orvosolná testvérei (Ábrahámban) szexuális nyomorát. Ulrich Wagner szerint prostituáltakat kellene a rendelkezésükre bocsátani állami költségen. „Akkor jött az ötlet, amikor az egyik barátom elmesélte, hogy száz menedékkérő érkezik a falujába, és most nagy a félelem, hogy ez a sok férfi zaklathatja a helyi nőket.” (Pfarrer schlägt vor: Prostituierte für Asylbewerber, merkur.de, 2015. március 8.) Mit is mondhatnánk? Igazán megható a keresztyén karitásznak ez a (szexuális) forradalmi megnyilvánulása. Most már csak az a kérdés, hogy vajon az általa javasolt „szakszolgáltatás” léte és igénybevétele szinkronban van-e az Evangélium szellemiségével?
(Gazdag István – www.demokrata.hu)
