A hétvégén lesz az Attila-védvonal Emléktúra, amelyet a nemzeti oldal példás összefogásból valósít meg évről évre. A negatív reklám ellenére a szervezők szerint idén is kiváló feltöltődést, kikapcsolódást fog jelenteni. Barcsa-Turner Gáborral beszélgetett az AlfaHír munkatársa.

 – Bár a túra neve az elmúlt hetekben lejáratócikkek eszközeként merült fel a kormánypárti politikai bulvármédiában, kezdjük inkább egy fontosabb kérdéssel: milyen újdonságokkal készültök a szeptember 24-ei túrán?

  – Minden évben igyekszünk újítani a túrán, hogy akik eljönnek évről évre, azok ne ugyanazt kapják. Egyrészt a változtatás teljesen természetes is egy ekkora rendezvénynél, hiszen nyolc (!) hazafias szervezet koordinálásáról van szó. A szervező szervezetek összetétele is változik, de hála Istennek mindenki igyekszik minden évben profin csinálni a maga pontját. Idén, ami kimondottan újdonság lesz, hogy az útvonalat minimálisan módosítottuk, hogy a 2015-ben elkészült Szár-hegyi pihenőt is érintse, amely 2016-ban megkapta a Makrai Ales pihenő nevet, és egyébként szintén az Attila Védvonal része volt. Jön egy új szervezet is, az Identitesz, illetőleg a tavalyi évben kimaradt mogyoródi cukrászda is visszakerült a túrába, így az édesebb szájúak egy krémesre meg tudnak állni. Van meglepetésünk is, ami főleg az interaktivitás irányába viszi el a túrát, de erről nem akarok még beszélni, mert akkor nem lenne meglepetés…

 – Egészen biztosan vannak, akik még nem hallottak az Attila-védvonalról, és esetleg a tavalyi interjúnkat sem olvasták. Röviden mit jelent ez a védelmi rendszer, mikor és milyen célból épült?

 – Miután sikeresen védekeztünk a második világháború vége felé, a vörös rémmel szemben a Kárpátokban, az Árpád-vonalon, az áruló, átálló románok délről beengedték a szovjet csapatokat. A katonaföldrajz pedig adott: az Aradi-medence nyitottsága okán ki tudott bontakozni a túlerőben lévő vörös horda, kiegészülve román csapatokkal, és az Alföldön esélyünk sem volt megállítani őket, hiszen nem volt olyan terepszakasz, amire támaszkodva hatásos védelmet tudott volna felállítani a már igencsak megviselt magyar és német honvédő erő. Ekkor már tudni lehetett, hogy csak lassítani lehet az ellenséget, és az így nyert időt Budapest körüli védőgyűrű létrehozására kell szánni. Az Attila-védvonal három védvonalat takar, és a védvonalak is többlépcsőből álltak. Mi gyakorlatilag a II. jelzésű védvonalon megyünk végig, Dunakeszitől Maglódig. 1944 őszén épültek ki ezek a rendszerek, és a front decemberre érte el azt, és igen sikeresen fel is tartotta a vörösöket, azonban részben a hatalmas túlerő, részben pedig a sikeres megkerülő manőverek miatt ki kellett üríteni a maradék állásokat, és megkezdődött Budapest ostroma. Érdekesség, hogy a Szent László Hadosztály is harcolt itt, pont azon a helyen, ahol most a Szent László kilátó van Mogyoródon. Mai napig lehet látni a kilátó mögött, az erdős-bokros részen (és még számos helyen) a megmaradt állásokat…  Bővebben érdemes elolvasni a honlapunk leírását.

 – Miért fontos erre emlékeztetni?

 – Az emberek kényelemből vagy nemtörődömségből úgy vannak vele, hogy régen volt ez az egész második világháború, felesleges ezzel foglalkozni, sok minden történt azóta… Valóban sok minden megváltozott: sajnos a világ 180 fokkal negatív irányba fordult, és a második világháború elvesztésével nemcsak egy háborút vesztettünk, hanem az államiságunkat (az ezer éves királyság megszűnése), a társadalmi berendezkedésünket (a kommunisták népirtása), a hitünket és vallásunkat (a történelmi egyházak legyengítése), illetőleg anyagi javainkat, országunk területének jelentős részét is elveszítettük. Nem beszélve az emberi áldozatokról: kiváló férfiak, nők haltak meg, és az ő emberi minőségük nagyon hiányzik nemzetünknek. Ha úgy nézzük, hogy egy sokkal emberibb és tradicionálisabb világot védtünk, ami összehasonlíthatatlanul más volt, mint a mai kor, akkor persze, mondhatjuk, hogy „régen” volt. De pont ez az oka is az emlékezésnek és emlékeztetésnek: nem feledhetjük őseink hagyatékát, és ha komolyan gondoljuk, hogy bármit is szeretnénk helyreállítani, akkor egyértelmű, hogy nem feledhetjük a hősöket. Konkrétabban: a vörös rémmel szembeni hősies, emberfeletti kitartást és elszánt védekezést minden generáció számára példaként kellene állítani. Az Attila Védvonal egyben az összefogást is mutatja: a lakosság is részt vett az építési munkálatokban, és az Európát védő országok csapatai egy emberként harcoltak. Itt húzódott akkor Európa határa. Ahogy a történelemben sokszor, akkor is mi védtük a kontinensünket. Az sem elhanyagolható szempont, hogy a modern, városi embert kicsit felrázzuk: a népszerű kirándulóhely, ahova kiruccan hétvégenként a családdal, vagy a kutyáját kiviszi sétálni reggelente, az egyébként 60 évvel ezelőtt véres ütközetek színhelye, és az árkok, tölcsérek nem véletlenül kerültek oda, hanem ennek az eseménynek a lenyomatai.

 – Tavalyi meglepetés volt a „vármegyés dalárda”, és idén is lesz a kiírás szerint. Tényleg van kedvük még a túrát teljesítőknek énekelni? És egyáltalán miket?

 – Annak a 142 főnek, aki végigment a szakadó eső és a térdig érő sár ellenére a túrán, már nem volt kedve énekelni a beérkezéskor (nevet), de erőt merítettek a hazaútra, illetve egyfajta katarzisélményt is nyújtott a nótázás. Persze, az ismertebb dalokat (például Erdély induló) együtt énekelték a sátorban lévők a dalárdával. Nagyon jó hangulatot teremtett a dalárdánk – akik évközben amúgy dalárdaversenyt is nyertek -, és jobban esett mindenkinek az étel. Reméljük idén az időjárás nem lesz ennyire zord hozzánk, és egyrészt ismét 200 feletti lesz a résztvevők száma, illetve a célban több ember csatlakozik majd a nótázáshoz.

 – A tavalyi beszélgetésünkkor a leginkább azt emelted ki, hogy a rendezvényen a „példás összefogással együtt tiszteleg a nemzeti oldal”. Idén milyen szervezetekkel találkozhatnak az ellenőrzőpontokon a túrázni indulók?

 – Mint említettem már, sok szervezet közös összefogásáról van szó: Betyársereg, helyi Jobbik alapszervezetek (mogyoródi, isaszegi és maglódi), Magyar Nemzeti Gárda, Magyar Önvédelmi Mozgalom, Identitesz, HVIM, Farkasok. Csak jelzem, hogy megvalósult a nemzeti szervezetek összefogása, hiszen egy célért, egy rendezvényen együttesen lépünk fel. Büszke vagyok arra, hogy ezt így minden évben össze tudjuk szervezni.

 – A túrának adott egy kis reklámot a fideszes médiabirodalom is, amikor szennylapocskák próbálták fegyverként felhasználni. A cikkekben azt próbálták bebizonyítani, hogy a nemzeti néppárt közpénzből támogatja a Hatvannégy Vármegye Alapítványt, amelynek ugyanaz az alapítója, mint a HVIM-nek, a mozgalom pedig olyan túra szervezésében vesz részt, mint az Attila Védvonal Emléktúra, amelyen „Jobbik-rajongók Hitler-kosztümben pózolnak”. Igen, elég kacifántos gondolatmenet, de mi igaz ebből?

 – Annyira szánalmas és gyenge próbálkozás volt, hogy a témában megjelent utolsó anyagokat, cikkeket már el sem olvastam, meg sem néztem, de reklámnak mindenképpen jó volt, köszönjük szépen! Miről is szólnak ezek a lejáratások, mint például a március elejei „Farkasok-botrány” is? Egyrészt, hogy fogást találjanak a Jobbikon, el tudják hitelteleníteni, és a párt kiváló vezetőivel szemben valami negatívumot fel tudjanak mutatni a tömeg számára. Másrészről, hogy a meg nem alkuvó, a pártokrácián egyébként felülemelkedő, a nemzeti ellenállást képviselő szervezeteket, személyeket kiiktassák a Jobbik környékéről is, ezzel mintegy előidézve a párt puhulását. Hála Istennek ez nem sikerült eddig, pont azért, mert a Jobbikban is látják, hogy mi a médiát irányítók szándéka. Akit megtámadnak a médiában, megpróbálják lejáratni, attól nem elhatárolódni kell, hanem együttesen meg kell védeni, mintegy „védvonalat” kell köré képezni… Ha a Jobbik képes lesz a jövőben is kitartani amellett, hogy nem engedi meg, hogy kívülről mondják meg számára, hogy ki lehet a pártban, a párt körül, ki lehet alkalmazásban, milyen projekteket pénzelhet, hanem megmarad sziklaszilárdan, akkor a győzelem csak idő kérdése. Ha a média tematizálhat minket, ha összezavar az ellenséges propaganda, akkor végünk.

 – Akkor a párt nem támogatta?

 – Az Attila Védvonal Túrát nem támogatta egy fillérrel sem a Jobbik sem közpénzből, sem semmilyen módon (egyedül, egyes helyi alapszervezetek biztosítanak pontokat kvázi önerőből), és pont azért, mert ez a túra egy sikertörténet: teljesen nonprofit módon működve, nincsen szükségünk „külső” támogatásra. De ha támogatná is ezt a rendezvényt közpénzzel a Jobbik – amit meg tudna tenni teljesen törvényesen -, akkor az miért lenne gond? A homokosok deviáns felvonulását támogassa, vagy az ilyen, építőjellegű rendezvényeket? Egyébként a hozzászólások is nagyon beszédesek voltak: többen kifejezték örömüket a rendezvény iránt, és hogy valóban az ilyesmit kellene támogatni. Nehogy már az ellenség mondja meg, hogy mire költsük a pénzünket…

 – És arról ki dönt, hogy mi legyen az egyes túrapontokon?

 – A túra koncepciója, hogy alapvetően nem szólunk bele, hogy ki, milyen pontot hoz létre, hiszen a saját pontján autonómiát élveznek a szervező szervezetek (bizonyos fokig természetesen). A szóban forgó „Hitler-kosztümös” személy, a legelső, 2013-as túrán volt jelen. Azóta nem volt ilyesmi, de ennek nem az az oka, hogy polkorrektségtől fűtve eltiltottuk volna, hanem egyszerűen így alakult. Az ő pontjuk egyébként egy teljesen korhűen berendezett harcálláspont volt, aminek a központjában a pecsétet és almát, kedvesen, bajsza alatt mosolyogva egy Hitlernek beöltözött személy adta. Erről én is csak úgy szereztem tudomást – abban az évben még nem voltam főszervező -, hogy az egyik, mi pontunkra érkező fiatal, átlagos, nem nemzeti oldali apuka lelkendezve mutogatta a fotókat. Mindenki humorosnak gondolta ezt akkor ott, és nem döbbentek meg azok sem, akiken látszott, hogy semmiféle szimpátiát nem mutatnak a III. Birodalom iránt. Egyébiránt, a „Hitler-kosztümös” személy nem Jobbik-rajongó, nem szimpatizáns, tudtommal nem is szavazója a pártnak. Az említett bulvárlapok színvonalát jól mutatja, hogy más rendezvények fotóit is bemutatták, mintha azok a túrán készültek volna, illetve a túra fotóit pedig felhasználták máshova: éppen, amelyik szövegkörnyezetbe jobban illett, oda került az adott fotó.

 – Tehát, aki a túrán végigmegy, az számíthat arra, hogy Hitler-hasonmások ugranak elő a bokrok közül, vagy sem?

 – Hát, ha valaki eljön Hitler-hasonmásnak öltözve, én nem fogom hazaküldeni, de azért nem ez a jellemző. 2013-ban volt egy ilyen, és azóta sem. A szabadság és a demokrácia állítólag ettől szép: elfogadjuk a másikat olyannak, amilyen. Ha valaki szeret Hitlernek beöltözni, akkor öltözzön, és ha abban leli örömét, hogy bokrok mögül kiugrál az arrajárók elé, hát tegye. Jobb, mintha férfiként nőnek öltözne be vagy akár Sztálinnak. Én ezt a fajta másságát tolerálom, amit meg ők tolerálnak, azt meg nem én nem tolerálom. Nem azt tartom a világ vagy akár Magyarország legnagyobb problémájának, hogy van egy, a második világháború hőseire megemlékező emléktúra, ahol az egyik ponton, bent az erdőben kialakítottak egy korhű környezetet, és ott egy Hilternek beöltözött személy ücsörög és kedvesen almát osztogat.

  – A kis kitérő után, kanyarodjunk vissza a lényegre… Két távon lehet nevezni. Fizikai megterhelés, illetve látnivalók szempontjából mennyire térnek el ezek egymástól. Melyiket kiknek ajánlanád?

  – A rövidebb, 31 km-es távot azért találtuk ki, mert családoknak, idősöknek, vagy éppen nem annyira gyakorlott túrázóknak, lehet hogy sok a 44 km. Élvezetes persze ez a táv is, de sajnos, aki ezen indul, az kimarad a Fóti-somlyó hegy kínálta csodálatos kilátásból és páratlan természeti adottságából (fokozottan védett terület!), illetve a mogyoródi cukrászda krémeséről… (nevet) Fizikai megterhelés tekintetében arányosan könnyebb nyilván a rövid táv, de el kell mondanom, hogy mivel a Gödöllői-dombságról beszélünk, a 44 km-es táv sem egy nagyon brutális túra, a szintemelkedés sem drasztikus, és a szintidőt sem vesszük olyan komolyan.

 – Végül pedig, nincs túra ellátmány nélkül. Mivel készültök a résztvevőknek, milyen felszereléssel, elemózsiával érdemes elindulni?

A korhűséget egyedül az ellátás tekintetében nem hozzuk: legendásan sok mindent kapnak a résztvevők, ami abból fakad, hogy a szervező szervezetek egészségesen rivalizálnak egymással, hogy a saját pontjuk legyen a legjobb, legemlékezetesebb és mindenki szívét-lelkét beleteszi az ellátásba. Gyakorlatilag 1-2 literrel vízzel, minimális élelemmel el lehet indulni, mert útközben úgyis tud vizet vételezni, illetve a pontokat folyamatosan fog kapni csokoládét, gyümölcsöt, zsíros kenyeret stb…  Amit azonban ajánlanék: jó minőségű, kipróbált lábbeli, esőkabát, vízhatlan tasak az itinernek. Amit pedig kimondottan kérünk, hogy mindenki tartsa be a szervezők kéréseit, és a kiszalagozott útról ne térjen le! Az előregisztráció pedig főleg nekünk fontos, hogy tudjunk egy hozzávetőleges létszámot. Szeptember 22. 24:00-ig lehet megtenni a honlapon.

A védvonalon találkozunk!

(AlfaHír)