Már elérhető az új „Ne bántsd a magyart” támogatói póló és pulóver. Elérkezett az idő, hogy megújuljon a támogatói póló kínálat. Reméljük, hogy az új minta is hasonló sikereket ér el, mint az „Inkább állva meghalok, mint térdelve éljek” feliratú! Ha tényleg meg akarsz lepni egy hazafit, akkor azt tedd a leghitelesebb márkával!
A két új póló közül az egyik, emléket állít két bakonyi betyárnak, (a Kanizsai Klán évről-évre megemlékezik róla – a szerk.) akik megmentve mások életét a végsőkig kitartva harcoltak, és életüket áldozták becsületükért, de nem árultak el senkit. Így büszkén mentek a másvilágra, ahonnan emelt fővel tudják hirdetni, hogy „Ne bántsd a betyárt, mert pórul jársz!”.
A támogatói pólók megvásárlásával hatalmas segítséget nyújtasz a „nemzeti oldal” egyre fogyatkozó hiteles szereplői közül a Betyároknak, ezzel népszerűsítve azt az eszmét, mely remélhetőleg megmaradásunk záloga lesz!
A termékek megvásárolhatók a szokott helyeken, és a Nimród webáruházban.
Figyelem! Az „Inkább állva meghalok, mint térdelve éljek” feliratú póló már csak rövid ideig lesz megvásárolható.
Az emlék póló története (katt a képre a történet megtekintéséhez):
Forrás: „A szép Balaton mellől” című elbeszéléskötet, Keszthely, 1906.
Vak Illés és Kőkes Pista Győr, Sopron és Veszprém megyék területén garázdálkodtak. Bakony erdőiből menekülniük kellett, átjöttek Zalába, ahol hamar hírhedt betyárokká váltak.
- december 15-én a rezi szőlőhegyen Lamperter János pincéjében mulattak orgazdáikkal együtt, akiktől tartozásaikat akarták behajtani. Egyikük azonban, nevezetesen Ivanics Ferenc, aki félt, hogy Illéssel együtt könnyen akasztófára kerülhet, feljelentette őket.
Tizenkét pandúr körülvette a pincét, majd miután a két betyár nem adta meg magát rájuk gyújtották azt. Tetőtől-talpig égve rohantak ki és több lövés által halálukat lelték.
Vak Illést és Kőkes Pistát a Gyöngyösi csárda közelében, közvetlenül az országút mellett temették közös sírba. Emléküket a még ma is látható kövekkel körberakott nyárfa keresztek és nevükkel faragott kőtábla őrzi.
Kis Gyerek Pista
Áll két kereszt Rezi külterületén a Gyöngyösi Csárda mellett egy szomorúfűz alatt. Betyársírok. Vak Illés és Kőkes Pista, a Balaton környék betyárjainak nyughelye. A legenda, s az elbeszélések azt mondják, különös fordulópont történt itt ennek a Kőkes Pista betyárnak az életében. A halál mindenképpen az – mondhatja mindenki. Így is van. A halál, fordulópont. Na de milyen halál…
„Köhécselve tért magához a gyerek, az erős pálinka, melyet a félszemű öntött a szájába, marta a torkát. Teljesen meztelen volt.
– Aztán legközelebb, ha azt mondják, menj haza, akkor fogadj szót! – egy szelet kenyeret és szalonnát tett le mellé Vak Illés, majd belevetették magukat a nádasba. Pista még sokáig feküdt kábán. Azok a betyárok, akikkel a rossz gyerekeket ijesztgetik, azok húzták ki a mocsárból. Akkor most ki a jó, és ki a rossz? Délután a vörsi pandúr ébresztette fel.
– Úgy látom, megtaláltad a betyárokat! – Inkább azok találtak rám. – ült fel Pista. Hazazavartak Vörsre. Úgy megijedtem tőlük, hogy nem figyeltem a zsombékra, mikor észbe kaptam, már nem engedett a mocsár. Ők mentették meg az életemet.
– Merre mentek? – szegezte rá fegyverét a rézsisakos. – Én nagyon kába voltam, a fenéki csárdát emlegették. Arra indultak, de több csapáson! – mutatott észak felé Pista. A pandúrok távozása után összeszedte a nádason száradó ruháit, megette a kenyeret, szalonnát, s elindult dél felé, Hídvég irányába.
– Adjon isten jó estét! – köszönt rá a csárdában a betyárokra. – Nem megmondtam, eredj haza! -dörrentett rá Illés. – Nem lehet. A pandúrok ébresztettek fel, maguk után kérdezősködtek, én meg elküldtem őket Fenékre. Most már rájöttek, hogy becsaptam őket, nem mehetek vissza Vörsre. Magukkal maradok. – Hogy hívnak? – Árva vagyok. A Kőkes Pista nevet ragasztották rám.
– Na, ezentúl Kis Gyerek Pista a neved. Aludj egyet a szűrben, aztán ha holnap is úgy látod, velünk jöhetsz. De, tudnod kell az igazat. Ránk akasztófa vár. Ha velünk tartasz, a te sorsod is ez lesz. Indulj aludni! – küldte ki Illés. A Sümeg – Keszthely út mellett álló Gyöngyösi csárda a Keszthelyre tartó állatkereskedők utolsó állomása volt. A betyárok gyakran megfordultak itt. Péntek Vendel lelakatolta a kármentő ajtaját, ekkor hallotta meg a vörösgém rikkantását.
– Zsuzsi gyere be! – szólt ki a konyhába. – Tudom, semmi közöm hozzá, de nem jól van ez így. Nappal az Ivanics gyerek jár hozzád, éjjel meg a Kis Gyerek Pista. Tudod, itt nincsenek vörösgémek.- fojtotta a lányba a szót.
– Vigyázz Zsuzsi! Nagyon vigyázz! A pandúr fizetett ellensége a betyárnak, a féltékeny férfi viszont elvetemült gyilkos! Most eredj! Az a vörösgém egyre hangosabban riko¬tozik. Pár hónap múlva, egy zord, hó fútta téli estén komor arcú öreg betyár zörgetett be a csárda ajtaján. Kimerülten rogyott le a kecskelábú asztal mellé.
– A Rezi szőlőhegyen voltunk Lamperter János pincéjében. Itt törtek ránk a pandúrok. A vén Ivanics vezette őket. Ránk gyújtották a tetőt. Álltuk az ostromot, amíg a fojtogató füst engedte. Akkor aztán Illésék kitörtek. Láttam mikor Vak Illést és Kőkes Pistát leterítette a golyó, aztán kimásztam a hátsó ablakon. – horgasztotta le a fejét az öreg. A Gyöngyösi csárda mögött temették el őket. Egyszerű temetés volt, csak Zsuzsi állt a koporsó mögött. Este nagy nehezen álomba sírta magát, melyből a vörösgém rikkantása zavarta fel. Az ablaka alatt Kőkes Pista állt.
– Bognár Jankót találta el a golyó. Én megmenekültem. – szorította karjaiba Zsuzsit.
– Most el kell rejtőznöm, de visszajövök érted. A következő évben egy novemberi éjszakán kétségbe¬esetten verte valaki a csárda ajtaját. – Nem hallották a lövést? – rogyott le a rezi plébános a székre. ¬ Hat pandúr jött értem, az Ivanics házhoz vittek, ott derült ki, hogy Vak Illés emberei. Elvitték az öreg orrgazdát a tanítóhoz, megíratták vele a végrendeletét, én voltam a tanú. Aztán idejöttünk a betyárok sírjához, ahol feladtam az utolsó kenetet, s a síron agyonlőtték Ivanicsot. Ott fekszik kint élettelenül. – temette arcába a kezét a plébános. A vörös¬gémet csak Zsuzsi hallotta meg. Az épület árnyékában várta Pista.
– Ugorj a nyeregbe! Megyünk a Tiszántúlra! Engem nem látott a pap. Én halott vagyok. Ott aztán keresünk munkát, letelepszünk, megváltozom, tisztességes ember leszek. – segítette fel a lóra. – Az egész világot meg kellene változtatni, hogy ne legyen pandúr, betyár, úr és koldus. Hogy az emberség, a jóság, és a megértés uralkodjék. Akkor, csakis akkor lehet majd tiszta szívvel ítélni és mérni az igazságot. – ölelte át Zsuzsi Pista derekát a nyeregben”
(Lipták Gábor nyomán)
Az írások és elbeszélések szerint Vak Illés (Illés Imre) és Kőkes (Kis Gyerek) Pista betyárok többek között Veszprém vármegye területén is garázdálkodtak. Miután a Bakony erdőiből menekülniük kellett, átjöttek Zalába, ahol hamar még hírhedtebb betyárokká váltak. Egy ízben a csárda közeli szőlőhegyen a Lampertet féle pincénél a Kosár nevű csendbiztos vezetése mellett a pandúrok körbefogták a betyárokat. A szalmatetős hajlék felgyújtását követően a menekülés közben 1862. december 15-én tűzpárbajban agyonlőtték őket a pandúrok. Vak Illést és Kőkes Pistát a Gyöngyösi csárda közelében, közvetlenül az országút mellett hantolták el közös sírba. Ma is láthatók a szomorúfűz tövében a kövekkel körberakott nyárfa keresztek és nevükkel faragott kőtábla őrzi emléküket. A romantika ugyan széppé teszi a történetet, de az igazsághoz hozzátartozik, hogy Kőkes Pista nem halt meg a szőlőhegyen, mert a Lamperter János féle szőlő és présháznál (pincénél) a Bognár Jóska nevezetű legényt lőtték le. Kőkes Pista elmenekült és később (a legenda szerint maradék társaival pandúroknak öltözve Reziben 1863. március 14-én) bosszút állt az áruló Ivanits Ferenc orgazdán. A Rezi község halotti anyakönyvében a fenti időpontnál és névnél a bejegyzés rovatnál a mai napig megtalálható „Duhajok által bosszúból agyonlőve”. Az akkori kocsmáros, egy Péntek Vendel nevezetű ember volt, és az ő Zsuzsi nevű szolgálójával kezdett új életet ki tudja merre..
(Betyársereg)
