Az elmúlt időben fellobbanó „gender” vita kapcsán sokféle vélemény látott napvilágot pro és kontra. Pro, többnyire a nemzeti oldalról, kontra pedig természetesen a „jelen idejű lények” (liberál bolsevikok) tollából, akik minden társadalmi jelenséget igyekeznek kiragadni a nagy egészből, a közösséget, és a jövőt érintő vonatkozásaiból, azokat teljes mértékben figyelmen kívül hagyva. Budaházy Edda a tradicionális férfi és női szerepekről.
Egy valamiben azonban úgy tűnik mindenki egyetért: a világ megváltozott és ezáltal a férfi és női szerepek is megváltoztak, ezt figyelembe kell venni.
Én nem hiszem ezt.
A világ persze valóban sok mindenben megváltozott, kivéve pont ezt: van férfi és van nő. A nő nem lett a megváltozott neoliberális szemlélet miatt férfi, és a férfi pedig nem lett nő. Ami megváltozott, az az, hogy megszűnt a „helyes” és a „helytelen”. Egy olyan világban, ahol minden helyes, semmit sem ítélünk el, (kivéve a csekkek határidőre való befizetésének és a banki tartozások törlesztésének elmaradását) abban a világban, ahol nincs fix pont (Isten), minden megkérdőjelezhetővé válik. A férfi és női szerepek is.
Egy olyan világban, ahol helyes az, ha egy házaspár hűséges egymáshoz, de nem ítélik el azt sem, aki otthagyja a családját, csecsemő gyerekét, mondván, hogy az illető új életet kíván kezdeni. Ahol helyes az, ha valaki gyermeket vállal, de azzal sincs gond, ha 10 hetes korában elveteti, megöli azt. Elnézi a közösség, hogy valaki homoszexuális propagandát folytat egy színházban, vagy meztelenül provokál az utcán felvonulva, vagy gyermekeket érzékenyít arra, hogy merjenek másneműek lenni, mondván, mindenki legyen csak önmaga, még akkor is, ha ez nyilvánvalóan árt az egyénnek és a közösségnek is.
A szép pont az, hogy a férfi-női szerepek ma sem változtak meg. Egy stabil, -normális – családban alapvetően a férfi keresi a pénzt, védelmezi a családját, és a nő hordja ki a gyerekeket, szüli meg, szoptatja, nevelgeti, főz, mos, takarít, ugyan úgy, mint évezredek óta. Ez a helyes. Régen sem csak a háztartás és a gyermeknevelés volt a nő feladata, régen is dolgozott: fejte a tehenet, kapált, aratott, eltette a termést, lekvárt főzött, font, szőtt, ruhát varrt, tehát a szó legteljesebb értelmében dolgozott, ugyan úgy, mint ma, legfeljebb a munkavégzés helyszíne került át az otthontól messzebb. Ez persze egy normális családban van így. Ami változott, az az, hogy nem normális családok árasztják el a társadalmat szanaszéjjel szakadt, atomizált egységek, mozaik családformációk, egyedülálló, magányos szinglik, a maguk kínkeserves valóságával. Ehhez a nemnormális világhoz alkalmazkodva jöhet létre olyan abszurdum, mint az egyetemi gender-szak, amely magyarázni, elemezni próbálja a magyarázhatatlan, az elemezhetetlent. Azt, amit nem kell magyarázni, elég lenne kijelenteni: ha egy nő egyedül kénytelen nevelni a gyerekét, az nem egyfajta választott életmód: az nem normális. Ha egy családban a férfi végzi a házi munkát és a nő a multinacionális cég felső vezetője, az nem normális. Nincs nő, aki ilyen kapcsolatra vágyik. Persze ez nem azt jelenti, hogy egy férfi nem segíthet be a háztartásba, de egy normális világban teljes abszurdum az, hogy egy férfi porszívózik míg a nő a tévét kapcsolgatja, mint ahogy abszurdum az is, ha a férfi vakaródzik, míg a nő keresi a pénzt.
Ezt nyilván jobb letagadni annak, aki sikertelenül próbál párt találni, vagy fordított szerepekbe kényszerül és ebből erényt kovácsol. Ez attól még nem helyes.
Nincs olyan nő (szóljon az, aki tud ilyet), aki szeret többet keresni a férjénél. Minden nő őszintén utálja az ilyen helyzetet, ez valóságos válóok lehet hosszú távon. Egy nő erős férfire vágyik, egy férfi pedig házias és kedves nőre.
A két nem között nincs háború és nincs rivalizálás normális esetben. A béke záloga, hogy mindenki tudja a szerepét, és elvégzi a feladatait. Amennyiben ez nincs így, és mindent lehet, úgy nincs akadálya a „gender” elnevezésű áltudománynak sem. Az elmélet lehet szép, mondván tanulmányozzuk a két nem egymáshoz való viszonyát, a gyakorlat azonban azt mutatja, hogy ezek a kurzusok melegágyai az LMBTQ propagandának, hamis, félrevezető tanulmányok készítésének, melyben a deviáns szexualitást, a nemek cseréjét normálisnak, a nők férfiak elleni harcát széles körűnek, az emberek által elfogadottnak állítják be. A „gender” szak lényege, hogy elfogadjuk az abnormálist normálisnak. Magyarország szerencséje, hogy nem kell kipróbálni, hogy ez hová vezet, elég, ha szétnézünk pár száz kilométerre nyugatra.
A helyes tehát az volna, ha kimondanánk: ha nem alapítunk családot, és nincsenek gyermekeink, az nem helyes, mert feléljük a jövőt. Ha elhagyjuk a feleségünket, férjünket, gyermekeinket, az nem helyes. Ha abnormális szexuális vágyaink vannak, az nem helyes, azt gyógyítani kell. Talán, ha ehhez kellene igazodni, mert a társadalom ezt várná el, sok ember boldogabb lehetne.
A Hozz Világra Még Egy Magyart Mozgalom ezért üdvözli, hogy a kormány a jövőben nem óhajt képzéseket finanszírozni a társadalmi nemek tanulmánya, vagyis a „gender” szakon.
Budaházy Edda
