1956. november 4. ? 1957. január 11. !
November 4. Magyarországon, ezen a napon, az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének évfordulójára emlékeznek. De miért pont ez a nap lett 1956 nemzeti gyásznapja?
Az tény, hogy november 4-én hajnalban a szovjet csapatok ismét rátörtek Budapestre, Nagy Imre a Jugoszláv nagykövetségre menekült. Az viszont egyáltalán nem igaz, hogy ezen a napon leverték volna a szabadságharcot. Sőt. Mit szólnánk ahhoz, ha az 1848-49-es szabadságharc végét 1849 június 21-hez, a cári orosz csapatok bevonulásához nem pedig a komáromi erőd feladásához, és az aradi vértanúk kivégzéséhez kötnénk, azzal az indokkal, hogy annál nagyobb orosz haderő még soha nem járt külföldön, még a napóleoni háborúk során sem, így a védekezés reménytelen volt.
Az, hogy november 4-én emlékeznek meg hivatalosan a szabadságharc leveréséről, ami azt sugallja, hogy a szovjet bevonulást követő napokról, hetekről kár is beszélni, hiszen Nagy Imre beszédével, és Jugoszláv nagykövetségre való elmenekülésével befejeződött a küzdelem. Valójában november 4-én csak a küzdelem egy szakasza zárult le.
A legendás felkelő bázisok többségéből november 4-én kiszorultak a felkelők, kisebb csoportokban tovább harcoltak. A harcok áldozatainak mintegy fele november 4-e után sebesült meg, vagy hunyt el. Jellemző, hogy a szovjet bevonulás után egy héttel Csepel még kitart, a Mecseki láthatatlanok még november vége felé is tartják magukat, gerillacsoportok szerveződnek az erdőkben, a szovjet bábkormánnyal szembeszegülő munkástanácsok, szovjetellenes röplapok, újságok készülnek.
Budapesten legtovább (november 10-11) Csepelen és Pesterzsébeten folytak a harcok, de az Óbudai Schmidt kastélynál, az újpesti Szent László tér környékén, Kőbányán az Éles-saroknál, Erzsébetvárosban, a József- és Ferencváros középső részén a végsőkig (november 7-10) védekeztek a szabadságharcosok. A szétoszlott csoportok számos tagja fegyvertelenül is folytatta az ellenállást a régi-új hatalom ellen, belföldön és külföldön egyaránt. A fegyveres ellenállás azzal a momentummal zárult le, hogy november 19-én a megszállók és csatlósaik, (a felkelők vezetői közül elsőként) letartóztatták Szabó János Széna téri parancsnokot, statáriális bíróság elé állították és kivégezték, megindítva a megtorlás gépezetét. A nagyobb csoportok önfeláldozó hazaszeretetén túl számos kisebb egység is kivette a részét a küzdelemből, és kitartott a végsőkig.
A szovjet katonai tanács 1956. december 4-ei jegyzőkönyvéből kitűnik, hogy a karhatalomnak nem a tömegoszlatásra, hanem a fegyvertelen tömeg szétlövésére kell használni fegyvereit a tömegoszlatásra való szabályok mellőzésével, és erre kell felkészíteni az egységeket. A karhatalom terrorakciók sorát követte el, módszeresen, sortüzekkel kezdte gyilkolni a megszállás ellen békésen tiltakozókat. 1956. december 6-án a Marx téren (Horn Gyula közreműködésével)
1956. december 8-án Salgótarjánban, 1956. december 10-én Miskolcon, 1956. december 22-én Tinnyén, 1956. december 10–12-én Egerben, 1957. január 11-én Csepelen.
A több száz áldozatot követelő sortüzek hatására az azok által kiváltott félelemnek köszönhetően, megszűnt a munkástanácsok által képviselt kettős hatalom, Teljessé vált a szovjet bábkormány által képviselt rend, csak ezután nyílt lehetőség a megtorlásokra, később a kádári rendszer „konszolidálásra”.
A hivatalosan kijelölt, datált ünnepeknek, vagy gyásznapoknak meg van az a sajátossága, politikai kompromisszumokat tükröznek. 1956. november 4-én Nagy Imre tette le a fegyvert, a “reformkommunisták” meghátráltak elvtársaik tankjai elől. 1989 után az akkori kommunisták a forradalom vezetőinek kiáltották ki a “reformkommunistákat” amire az akkori ellenzék kompromisszum készen rábólintott, és az 1956 november 4-e utáni eseményekre fátylat borítottak…
A magyar fiatalok tömegei viszont éppen november 4-e után ragadtak ismét fegyvert a megszállók ellen, és hetekig, sőt hónapokig kitartottak.
Emlékezzünk a Pesti Srácokra, és emlékezésre serkentsük azokat, akik ilyen-olyan megfontolásból inkább felejtenének. Habár a magyar szabadságharcot a szovjet hadsereg leverte, azok az eszmék, melyek jegyében ezek kirobbantak, sosem szenvedtek vereséget, megőrizték azt az alapvető eszmét, hogy saját sorsunkat magunk irányítsuk.
Vadhajtások
