Szokatlanul nyíltan fogalmaz a polkorrektségnek fügét mutató kötet, amikor azt állítja, a nemzeti gondolat korunk forradalmi eszméje. Azok az emberek pedig, akik e gondolat jegyében élnek, igazi gerillák, megválasztott kormányukkal együtt. A Fordul a szél szerzőjét, Békés Márton történészt és politológust, a Terror Háza Múzeum kutatási igazgatóját kérdeztük. – A Demokrata interjúja Tyirityán Zsolt ajánlásával. Tessék elolvasni, a könyvet pedig tessék megvenni!
– Még a jobboldali politikusok egy része is a régi, bejáratott fogalmak alapján formálja meg véleményét, az ön új könyve viszont felrúgja a megszokott panelokat. Mennyire nehéz teljesen új nézőpontból vizsgálni a politika világát?
– Meg kell haladni azokat a világmagyarázatokat, amelyeket a hidegháború vége óta használunk. Leginkább azt a neoliberális formulát, hogy véget ért a történelem. A 2008-as világgazdasági válság, a brexit megszavazása, Donald Trump megválasztása és a 2010-es hazai kurzusváltás óta szükség van az új értelmezésekre. A „történelem végének” magyarázata nyugati elitcsoportok, a Soros-hálózat és a brüsszeli bürokraták elit meséje volt. Ez azonban a XXI. század elején véget ért. Fordul a szél, új narratívára van szükség!
– Ez a kötet üzenete?
– A globalizáció szerkezetében az elmúlt tíz évben egyenetlenségek jöttek létre, ezekbe a repedésekbe most behatolhat a nemzeti szuverenitás eszméje, és lebonthatja a neoliberalizmus elméletét és gyakorlatát.
– Behatolni a résekbe? Ez olyan partizáneljárás. Ön tehát úgy érzi, hogy a neoliberalizmus és a globalizmus még mindig egyértelmű fölényben van a nemzeti gondolattal szemben?
– A világ ugyanabban a lélektani helyzetben található ma, mint amiben a magyar jobboldal volt 2002-ben, azaz nem szabad elhinnünk, hogy automatikusan győzni fogunk, mert akkor keserű lesz az ébredés. Előző könyvem a gerillaháborúkról szólt, és már megelőlegezte ennek a mostaninak a mondanivalóját, amely szerint ma az állam kényszerül gerillaháborúra a globális struktúrákkal szemben. Jövőre befejezem a trilógia harmadik kötetét, ami a kultúra hegemóniájával foglalkozik majd, hangsúlyozva, hogy minden politikai kérdés egyben kulturális kérdés, ezért csak akkor tudjuk megszilárdítani a jobboldali rendszert, ha kiépítjük és szélesítjük a konzervatív kultúrát.
– Ön is úgy látja, hogy a kultúra a liberalizmus legféltettebb védőbástyája?
– A 2017-ben megjelent Gerillaháborúnak az volt a fő megállapítása, hogy a gerilla az a fegyveres felkelő, akinek megszállták a szülőföldjét, és egy nálánál hatalmasabb, szervezettebb erővel kell megütköznie, méghozzá az üss és fuss elve alapján. A gerilla elsősorban a megtévesztés, a helyismeret és a meglepetés fegyverével harcol. Ugyanez a helyzet most a világban, mi vagyunk otthon, és a magyar kormánynak kell nála jóval erősebb ellenfelekkel fölvennie a küzdelmet. A Soros-féle NGO-kra, a fősodrú liberális médiára, az EU-bürokráciára, a Sargentini-jelentésre, a hetedik cikk szerinti eljárásra utalok. Ebben a politikai helyzetben gerillákká kell válnunk.
– Könyvében „civil puccsról” ír. De pont ezek a puccsisták azok, akik gerilláknak nevezik magukat… Nem zavaró ez?
– A gerillák a napóleoni háborúktól mostanáig olyan helyi népfelkelők voltak, akik egy állami hadsereg ellen harcoltak. A XXI. században fordult a helyzet, most a nemzetállamnak kell gerillává válnia a nemzetközi, globalista „megszállókkal” szemben. A magukat „civilnek” nevező puccsisták valójában e tőkeerős, jól szervezett globális struktúra eszközei, céljuk a törvényesen megválasztott, nemzeti kormányok megtörése.
– Ezek a kormányok a civilek szerint populisták…
– A populizmus szó szerint népbarát politikát jelent. A populista kormányok nemzeti karakterűek, demokratikus felhatalmazásuk van, összekapcsolják a nemzeti szuverenitást és a népszuverenitást. A liberális demokrácia azért tekint ellenségként rájuk, mivel inkább liberális, mintsem demokratikus. Az NGO-k, a nemzetközi bíróságok, az uniós eljárások és a média jelentik a fontosabb fegyverét, amit pedig populizmusnak nevez, az valójában a mi saját önvédelmünk eszköze. Nekünk nagyon drága a szabadságunk és a demokráciánk, fontosak a nemzeti határaink. Mivel Nyugat-Európa sosem járt a kommunizmus zsákutcájában, sokkal inkább behódolt a nemzetköziség eszméjének, mint mi, akik megtapasztaltuk.
– Könyvében Konrád Györgyöt is idézi, aki szerint nem a munkások internacionalisták, hanem az értelmiségiek. A munkások inkább nemzeti gondolkodásúak…
– A kötetben áttekintem az elmúlt 170 év különféle változatait az internacionalizmusra. Először volt a kommunizmus, majd jött a globalizáció, aztán a „nyílt társadalom” eszméje és a globális iszlamizmus. Mindegyik nemzet- és nemzetállam-ellenes, nemzetköziséget hirdető eszme. Képesek az egymással való együttműködésre, mint például a nyílt társadalom hívei és az iszlamisták. Konrád majdhogynem megelőzte Soros Györgyöt, amikor Antipolitika című könyvében megfogalmazta a nyílt társadalom eszméjét. Azt írta, hogy az értelmiség, vagyis a mondén, poliglott világelit, amely ugyanazokat a kulturális kódokat használja, ugyanúgy öltözködik, ugyanaz az életstílusa és a gondolkodása, nemzetközivé vált, szemben a munkásokkal, akik Konrád szerint nem annyira műveltek, csupán egyetlen nyelvet beszélnek, és jellemzően saját országuk határain belül élnek. Alain de Benoist egyenesen azt állítja, hogy mára a jobboldali populista pártok lettek a munkáspártok. És tessék, Ausztriában a munkások többsége az FPÖ-re szavazott, a Trump mögött kibontakozó társadalmi szövetség is hasonló képet mutat, de a Fidesz is meghódította az egykori ipari nagyvárosokat.
– Ön leszögezi, hogy ma a nemzeti gondolat a forradalmi gondolat! Ez afféle paradoxon, mert a nemzeti gondolat leglényegesebb eleme nem a forradalmakra jellemző dinamika és progresszivitás, hanem a megőrzendő múlt és hagyomány…
– A globalizációval szembeni hatékony politikai ellenállás csak nemzeti lehet, természetüknél fogva egyedül a nemzetállamok képesek arra, hogy a globalizációnak mint az internacionalizmus legújabb változatának hullámtörői legyenek. A kritikus hangú baloldali csoportok és az iszlám globalizációellenessége nem hiteles, ezek ugyanis valójában csak egy másik típusú globalizációt akarnak ahelyett, mint ami most van. Az igazi antiglobalizációs erő a nemzeti konzervativizmus.
– Kijelenti a kötetben, hogy a kommunizmus volt a globalizáció kezdete… Ezt hogy érti?
– Marx és Engels Párizsban találkozott, Brüsszelben írták meg a kommunista kiáltványt, és Londonban adták ki. Ez a gyarmatosító világkapitalizmus három nagy központja volt a XIX. században. Le is írták, hogy a kapitalista burzsoázia nekik dolgozik, hiszen egységesíti a kereskedelmet, lebontja a nemzeti határokat, megteremti a munkásosztályt. A végén pedig majd csak ki kell sajátítani a kisajátítók rendszerét, és a proletariátus odaülhet a kapitalista gazdaság tetejére. Az elmúlt évszázadban azonban kiderült, hogy tévedtek: a világkommunizmus hosszú távon a globális kapitalizmusnak dolgozik, a nemzeti határok lebontása és a fogyasztás homogenizációja közös érdekük. A baloldal a kapitalizmus hű szövetségese is, ezt láttuk Európában az elmúlt 20-30 évben. A szocialista párti vezetők, mint Gyurcsány, Blair és Schröder egyaránt neoliberális politikát folytattak. Nyugat-Európában a baloldal most egy másik globalista projektre ült rá, történetesen az iszlámra. Judith Sargentini alakulata, az 1989-ben alakult holland GroenLinks (Baloldali Zöldek) például a bevándorláspártiság és az Izrael elleni bojkottmozgalom zászlóshajója. A Soros-NGO-k és a nyugati szociáldemokraták is beálltak a közös körbe, létrejött az „internacionálék internacionáléja”.
– Sorosról elég kíméletlen portrét rajzol a kötetében… Apja eszperantista volt, beszervezte az NKVD, a fiatal Soros is az eszperantón keresztül indult el a nyitott társadalmak eszméje felé.
– Amikor Soros 1994-ben Temesvárott járt, azt mondta egy újságírónak, nyugodtan jegyezze csak le, hogy ami egykor szovjet birodalom volt, az Soros-birodalom lett. Azt állítja, hogy inkább filozófusnak érzi magát, mint pénzembernek. Nos, ilyen nagy hatalmú filozófus még nem élt a földön. Platón, Kant vagy Nietzsche nem rendelkezett akkora magánvagyon fölött, amiből megvalósíthatta volna a maga bölcseleti rendszerét. Ehhez képest Soros csak tavaly 18 milliárd dollárt utalt át a Nyílt Társadalom Alapítványoknak. Származása ellenére Izraelről is úgy gondolkodik, mint miden más nemzetállamról. Zárt társadalomnak tekinti, amit pénzzel vagy eszmékkel, de fel kell törni. Ezért támogatja az Izrael elleni nemzetközi bojkottot és a muszlim „emberi jogi” szervezeteket.
– Soros egy láthatatlan erőcentrum kifutófiúja, vagy ő maga az erőcentrum?
– Nem mernék egy nagyobb struktúrát mögé képzelni. Azzal foglalkozom, amit látok. És azt látom, hogy Soros gondolkodik, beszél, szervez, fizet, díjakat oszt… Mindenféle felhatalmazás és kontroll nélkül. Amit csinál, és amiért csinálja, az bőven elég ahhoz, hogy elítéljük.
– Növekszik a nyomás, egyre agresszívabban kriminalizálja a szuverenista véleményeket, álláspontokat a globalista elit és média… Félnek talán?
– Remélem. Ez nyelvi harc: megváltozott a háború természete, nem a le-, hanem a meggyőzésért folyik a küzdelem. Hasonló csata folyik idehaza is, ahol a kormányellenes tüntetések narratívája és forgatókönyve nagyon hasonlít más régióbéli demonstrációkéhoz. Alapelemük a morális nyomásgyakorlás, a csúsztatás, a kollektív lelki terror. Létrehozták például a rabszolgatörvény fogalmát. De akik az öklüket rázták az utcán, azok többségében az elit gyermekei voltak. A munkások jogaiért handabandáztak, noha a dolgozóknak nem volt ellenükre a munka törvénykönyvének módosítása.
– Annak idején, 1968-ban is hasonló történt, a burzsoázia gyermekei lázadtak…
– A középosztálybeli egyetemisták saját kulturális kódjaikat, a rájuk jellemző liberális életszemléletet akarták érvényre juttatni, miközben támadták a tekintélyt. Herbert Marcuse szerint a ’68-as diáklázadás a barikád és a táncparkett szintézise volt, azaz a balhé és a buli ötvözete. Akárcsak ma a hazai kormányellenes tüntetések. A francia diáktüntetők célja a totális szabadság, a hedonizmus és a szexuális forradalom háromszögében fogalmazódott meg. Mindezt aztán könnyedén magába építette a fogyasztói kapitalizmus, amikor gond nélkül befogadta a ’68-as nemzedék tekintélyrombolását, szexuális szabadosságát, nemzetköziségét. Azzal, hogy 1968 megrongálta a vallás, a tekintély és a család intézményeit, a kapitalizmus hasznos idiótájaként viselkedett, ugyanis segített neki lebontani a fogyasztás még meglévő gátjait.
– Bibó trónfosztása is megtörténik a könyvben. Ő mindig a Nyugatra figyelt, a Nyugat volt számára mindennek a mércéje. És miden bajunkat a Nyugattól való lemaradásunkra vezette vissza. Békés Márton viszont kétségbe vonja ezt?
– A Bibót övező konszenzus sokáig töretlen volt. Bibó úgy gondolta, hogy Mohács óta folyamatos elmaradásban van a magyarság, és magyar elit mindig rosszul döntött, amikor csatlakozhatott volna a mitikus Nyugathoz. Szerintem viszont ez a lemaradás lett mára az előnyünk! 1989 előtt tulajdonképpen nem ismertük jól, csak bálványoztuk a Nyugatot, ami ráadásul az elmúlt három évtizedben jelentősen át is alakult. A 2010-es évek közepére kiderült, hogy ez a Nyugat már nem az a Nyugat, és értékei elszakadóban vannak a mieinktől. Akár a vasfüggöny miatt is, de mi egészen más kulturális miliőben vagyunk, mint amibe mára a Nyugat került. Ha létrejön a kétsebességes Európa, abban az értékrendet tekintve Közép-Európáé lesz az első sebesség.
– Spengler 1934-es, A döntés évei című kötetében leírja a két fenyegetést, az osztályharcot és a rasszok harcát. Tehát hinnünk kell ezután a jóslatokban?
– Az osztályharcot már nem a munkások vívják, hanem a világelit az európai népek ellen. A színes népek forradalma pedig e világelit szövetségese lett a migráción keresztül. Immár fizikailag is érzékelhetjük a globalizmus működését.
Demokrata
