A Betyársereg veterán harcosa Paál Gyula a múlt hétvégén a csehországi Spartan Race Ultra akadályfutó versenyről érkezett haza. Erről a versenyről tudni kell, hogy a Spartan leghosszabb távú és legnagyobb nehézségű versenye, így ezt tényleg csak a legkeményebbek tudják teljesíteni. Szolnoki harcosunk végül sikerrel teljesítette ezt a hihetetlen, 52 kilométeres távot. De mi vitte előre és pontosan, hogyan zajlott a verseny? Paál Gyulával beszélgettünk.
– Hogy érzed magad?
– Nagyon jól! Most érkeztem haza Csehországból, a Spartan Race Ultra versenyéről, amit sikeresen teljesítettem!
– Tudjuk, hogy a Spartan Race versenyek eléggé embert próbáló feladatokból állnak. Mit kell tudni Spartan Race Ultráról?
– Ez a Spartan legnagyobb távú versenye. Ez 52km- es távot, 76 akadályt és 3.200m szintemelkedést jelentett. Hosszú és nagyon kemény pálya volt.
– Hogy kerültél oda, nem az az ” ultrázós „; alkat vagy.
– Igazad van, 2 méteremmel és a 112 kilómmal kilógok a sorból. Pár éve még azt gondoltam, ezek a távok csak az őrülteknek valók, aztán megleptem magam az 50. születésnapomra.
– Mesélj a versenyről!
– A verseny érdekessége, ellentétben a többivel, hogy nem elég teljesíteni.
Több helyen időkorlátokat tesznek be, ha megadott pontra nem érsz be szintidőre, levágják a chiped és vége.
A versenyt 15 óra alatt kellett teljesíteni 3 időkorláttal.
Az elsőt 19,5km és 38 akadály leküzdése után értem el, 1óra 15 perccel a megadott idő előtt.
Nem fáradtam el, pedig 7-szer burpeeztem.
A burpee egy speciális 6 ütemű fekvőtámasz, amiből akadály rontáskor 30-at kell csinálni.
A második szakasz kevesebb akadállyal, de nagy szintemelkedéssel a hegyre vitt fel. Sípályára fel-le, fel-le. Lefele mikor lehetett, futottam. Felfele igyekeztem folyamatosan menni. Előző nap egész éjszaka esett, így néhol nagyon csúszott. Második időkorlát 31,5 km- nél jött el. Ide 1 óra 45 perccel értem be előbb, mint az adott idő. Mint később kiderült, kellett is ez az előny, mert a harmadik szakaszon elfogyott. Összesen 9-szer másztuk meg a hegyet, hol 30 kilós homokzsákkal a nyakunkba, hol síugrósánc oldalán lévő lépcsőn felszaladva. Fájdalom, fáradtság és akarat határait sűrűn lépegette át az ember. Zombi üzemmódban értem el a harmadik időkaput 49,5 km- nél.
Terveztem, hogy kicsit megállok, lenyújtok, frissítek, de a kapun belépve szembesültem vele, hogy a negyedik szakasz 2 km 15 akadályára csupán 1 órám maradt, és az eső is eleredt.
Nem időztem, nekifutottam az utolsó szakasznak. Ennyi szenvedés után, nagyon akartam a befutó medált.
Nem tudom mennyi burpeet csináltam, minden összefolyt. Vizesek voltak az akadályok, nagyon csúsztak Burpee, futás, akadály, akadály, burpee, futás……
Végül 14óra 46 perckor befutottam, 14 perccel az időhatár vége előtt.
Sarasan, koszosan, kimerülten nyakamba akasztották a befutó medált.
Úgy gondolom, ez az élmény, meghatározó része lesz az életemnek.
– Gratulálunk! Indulsz jövőre is?
– Naná!
– Nem fáj, így utána?
Nagyon, de ahogy mondják: „A fájdalom elmúlik, de a dicsőség megmarad!”
Köszönjük az interjút és még egyszer gratulálunk!
(Betyársereg)
