Nem mondok újat, mert mindenki a saját szemével láthatja, hogy a „fehérség” – legalábbis a fehér országokban – kezd kimenni a divatból. Minden tekintetben. „Társadalmi konstrukcióként” a fehér társadalmak egoista-szibarita (gyermektelen) életszemlélete és a nyugati kormányok népességlecserélő (a fehéreket színes bőrűekkel helyettesítő) politikája nyomán.
Szépségeszményként pedig a nyugati szórakoztatóipar tudatmódosító és ízlés(de)formáló erőfeszítései következtében, ám paradox módon csak a fehérek körében. Mert miközben degenerált fehér fiatalok viselkedésükben, megjelenésükben és beszédstílusukban is fekete rappereket, színészeket és sportolókat majmolnak, négerebbnek akarva látszani a négereknél (ezek a whiggerek), szexuálisan etnomazochista fehér nők pedig tüntetőleg csak feketékkel hajlandók összemelegedni, sőt olyanok is akadnak köztük, akik nemcsak fekete identitásúnak vallják magukat, hanem különböző módszerek alkalmazásával biológiailag is feketévé válnak (ez a transzracializmus), eközben a világ maradéka mindenre és bármire képes, hogy minél fehérebbnek tűnjön.
A kihalófélben lévő – mert már csak a világnépesség 12 százalékát képviselő – fehéreket ugyanis világszerte a szépség etalonjának tekintik bőrük színe és fenotípusuk változatossága miatt. A koreai K-pop együtteseket fehérebbnél fehérebb tagok alkotják. Ez felülmúlhatatlan kritérium az ázsiai piacon, és egyáltalán nem a „nyugatosodás” hatására. Ázsia minden magaskultúrájában hagyományosan a porcelánfehér hódít. Egy kínai, japán vagy vietnámi nő szemében a napbarnítottság azt jelenti, hogy az illető alig jött ki a rizsföldről, a lehető legfehérebb bőr viszont a kétkezi munkától megkímélt, elit társadalmi helyzet kifinomultságát jelképezi számukra. Indiában a bollywoodi sztárok sem a sötét bőrű dravidák, hanem a világos bőrűek közül kerülnek ki, nagyon messze az átlagos indiai megjelenésétől. Ugyanez a helyzet a muszlim Pakisztánban és a multikulti-paradicsom (vagy inkább multikultipokol) Brazíliában. Mindezekben a társadalmakban a társadalmi rang empirikusan a faji státushoz igazodik, amelyet a bőr színárnyalata határoz meg: minél fehérebb, annál magasabb az általa biztosított rang.
Ez a nemzetközileg hozsannázott és áhított fehér „szépség” egy ideje szisztematikus ócsárlásnak van kitéve egy bizonyos fehérellenes lobbi és a kezében lévő média részéről, újabban már a női szépség – elvileg legalábbis – objektív értékelésére szolgáló nemzetközi versenyeken is. Aktivizmusuk eredményeként és a feketék bálványozásának tragikomikus társadalmi kényszeréhez idomulva tavaly például az összes ilyen megméretkezésen feketék fejére került a korona az USA-ban, de a nyugat-európai országokban is egyre inkább ez a trend érvényesül. Nyilvánvalóan a Nyugaton már több mint hét évtizede zajló fehérellenes kulturális agresszió egyik újabb stádiumáról van szó, amely a frankfurti iskolás neomarxizmusban gyökerezik, az összes elképzelhető és elképzelhetetlen erkölcsi, kulturális és esztétikai degeneráltságot népszerűsítve. Miután a hagyományos európai társadalomszervező struktúrákat (patriarchátus, nukleáris családmodell, természetes nemi szerepek stb.) többé-kevésbé már sikerült szétzilálniuk, most az általános szépségfogalom dekonstrukciója zajlik. Nem kellett hozzá sok, hogy a jelenlegi szakaszba lépjenek, amikor szó szerint a gnómot, a debellát nyilvánítják „szépnek”: Adonis helyett Quasimodót, Mona Lisa helyett Aaron Philipet. Az előbbit remélhetőleg nem kell bemutatni, a fizimiskájáról pedig bárki képet alkothat magának Victor Hugo regényéből. Ami az utóbbit illeti, benne haladó korszakunk új női szépségideálját csodálhatjuk, konkrétan egy mozgáskorlátozott, transzvesztita (tehát fiúnak született, de önmagát lánynak képzelő) néger tinédzser személyében, aki kerekesszékével a New York-i, párizsi és milánói divatbemutatók új üdvöskéje, maga a „divat jövője” – ahogyan azt a Soros György résztulajdonában lévő amerikai Vice magazin ex cathedra kinyilatkoztatta. (Trans Disabled Teen Model Aaron Philip Is the Future of Fashion, vice.com, 2018. október 20.)
Íme, a kötelező transznegroid esztétikai kánon progresszív európaiaknak! Tiziano helyett Kongó. Kár, hogy nem mindenki hajlandó ráharapni. Főleg nem a feketék. Valójában egész Afrika belepusztul a vágyba, hogy minél inkább a fehérekre hasonlítson. A fekete nők néha szó szerint is, hiszen sokan közülük arra is képesek, hogy sósavas fürdő révén próbáljanak kifehéredni. Mára kolosszális kiterjedésű jelenséggé vált a bőrfehérítés Afrikában. „A divatipar realitása az, hogy minél világosabb a bőröd, annál szebb vagy”, mondja egy kenyai manöken. „A feketék többsége a fehérséget a felsőbbrendűséggel és a kiváltsággal társítja, következésképpen, amikor egy feketének világos a bőre, akkor azt jobbnak, kiváltságosabbnak és határozottan szépnek tartják”, tódítja egy dél-afrikai egyetemista lány. „A bőr fehérítése a hatalom és a fehérséggel társított kiváltságok keresésének szimptómája, és nemcsak Afrika sajátossága, hanem a világon mindenhol így tekintenek rá”, magyarázza az egyik amerikai egyetem fekete segédprofesszora. (Blanchiment de la peau en Afrique: témoignages sur un phénoméne d’une ampleur colossale, ladepeche.fr, 2018. augusztus 12.) A hajegyenesítés és a bőrfehérítés „banális” szépségrecept a fekete nők számára, panaszkodik a kérdés szakértőjeként egyikük, aki ugyanezzel a jelenséggel szembesült Kínában is, amelyet szerinte „mindig elbűvölt az értékes ritkaságnak látott fehér bőr”, miközben a „nem fehér bőrt alsóbbrendűnek tartja”. Mivel a „bőrszín sokat elmond a nők osztályáról és rasszbéli hovatartozásáról”, a kínai nők 40 százaléka mindenféle módon fehéríti a bőrét, hogy megjelenésében minél jobban hasonlítson a fehérekre. (Chine : pour en finir avec l’obsession de la peau blanche, asialyst.com, 2018. január 5.)
Ez mindenképpen megnyugtató. Mert ha fehérek már nem is lesznek a Földön, az általuk megtestesített szépségideál nem fog eltűnni a kihalásukkal. Az indiaiak, kínaiak és mindenféle népek gondoskodni fognak róla, a feketékről nem is beszélve. Black is beautiful? Kérdezzék csak az érintetteket.
Gazdag István – Demokrata
