0.5 C
Budapest

Kampány-nyitó mocskolódások – avagy 2014 a választások éve

Egy édesanya gondolatai, aki a nemzeti párt tagjaként, már többször szerepelt honlapunkon. Bertha Szilvia most a választások mocskos oldalát és a demokrácia valódi arcát mutatja be. 

Láthatólag beindult a kampánygépezet az ellenoldalon. Na, nem arról van szó, hogy a választáson induló pártok az ország problémáira próbálnak reális megoldásokat nyújtani, és ezek minden módon történő hangoztatásával szavazatot szerezni… Normálisan, ugye, ez lenne egy kampány.

Nem, a kampány indulását mi sem mutatja jobban, mint a hihetetlen leleplezések beindulása: Vona Gáborról egyszerre derül ki, hogy a fiúkat szereti és nőcsábász, Gyenes Gézáról, hogy bt-je mérlegében nem szerepel az Orvosi Kamara számára kiállított számlája (aki ért a könyveléshez, az tudja, hogy a mérlegben egyébként sem látszanak a számlák, mivel éves összevont adatokat tartalmaz), rólam, hogy Ausztriában voltam bébiszitter és kéjhölgy (még bébiszitter sem voltam, nemhogy Ausztriában – a többit nem is kommentálom), valamint szüleim szégyenükben öngyilkosak lettek (ilyen ízléstelen, kegyeletsértő megnyilvánulásra, úgy vélem, Ember nem hajlandó – már magában minősíti a hazugság leközlőit), amúgy pedig én magam vallottam be, hogy nagymamám zsidó (kicsit eredetibbet is kitalálhattak volna, ez olyan plagizálás ízű :))…).

Mindez körülbelül egy hét alatt termett, és várhatóan ennél sokkal durvább mocskoldások, hazugságok, manipulálások is felütik majd a fejüket a következő három hónapban. Előkerülnek a képviselők és képviselőjelöltek közeli és távoli múltjából olyan emberek és történések, amik soha nem is voltak – és, valljuk be, azt a legnehezebb bizonyítani a megvádoltnak, ami nem volt. Mert, hogy is? Ha reagálunk rá, akkor azzal jönnek majd, hogy „Na lám, valami lehet benne, mert hogy védekezik! Ha nem lenne benne igazság, nem foglalkozna vele!”. Ha nem reagálunk rá, akkor majd azzal jönnek, hogy „Hallgatás beleegyezés!”.

Előkerülnek majd szalmaláng életű hírnévtől is boldog, esetleg pénzre, bosszúra éhes, irigy volt barátok, barátnők, exfeleségek, -férjek, jól értesült szomszédok, áruló állítólag-haverok, akik mind-mind csupa érdekes, fele-sem-igaz lejárató, nehezen cáfolható bulvár történetet adnak majd elő. Mert, mit lehet tenni azon kívül, hogy azt mondjuk: ez így hazugság? Jaj bárkinek, ha bárhol véletlenül kétes hírű ember mellé sodródott a tömegben, és azt meg is örökítette valaki fényképen: onnantól ő már háttérben lepaktáló „ügynök” vagy hasonló lesz. Ahogy jaj Vona Gábornak, amiért minden lakossági fórumon tucatjával fotózkodik az azt kérő emberekkel „átkarolós” pózban: ezek lettek a fergeteges bizonyítékok ellene. És, lehetnek ellenünk is, hiszen senkiről nem kérünk C típusú nemzetbiztonsági átvilágítást, mielőtt egy fotóra kerülünk vele.

De majd az is a mi erkölcsi kontónkat terheli, ha valamely egykori szomszédunkról, osztálytársunkról, barátunkról derül ki valami csúnyaság. Mert milyen emberek vagyunk mi, hogy ilyeneket is ismerünk?

Persze, igen, lehet, és kell is feljelentést tenni, ameddig az ember és a jogi csapat bírja. És, majd évek múlva kimondja a bíróság, hogy becsületsértő volt a kijelentés, hazugság, rágalom. De, addigra már túl leszünk a választásokon, és a célt elérték: négy évre akár több százalékkal csökkentették nemzeti oldal parlamenti képviseletét. Hazugságokkal, manipulációval, hamis erkölcsi mítoszokkal.

Egyet ne felejtsen el senki: emberek vagyunk, a mai társadalomból. Gyengeségekkel, hibákkal. Van múltunk, és mi is ebben az embertelen, pénz és státusz központú, nem könnyű világban élünk, és próbálunk rajta javítani, lépésről lépésre. De nem lehet úgy élni a mostani világban, mintha egy másik, jobb, szebb világ lenne. Bármennyire is szeretnénk, és bármennyire is mást tartunk helyesnek, követendőnek.

Csak a legegyszerűbb példa: hiába is tartjuk helyesnek azt, ha az édesanyák alapvetően otthon maradnak, otthont teremtenek, gyerekeket nevelnek. Ha a gazdasági helyzet és a létbizonytalanság egyszerűen nem teszi lehetővé az egy keresős családmodellt, akkor álszent, káros és hazug elvárás ezt közvetíteni a nők (és férfiak) felé, és mércévé tenni. Lehet kitűzni célként, hogy a jövőben reálisan választható alternatíva legyen a családok előtt. De MOST elvárni, és ezek alapján megítélni egy családot, egy anyát, egy nőt – nemzetellenes. Mert a nő lételeme a biztonság, ha az nincs meg, akkor inkább nem vállal gyereket – egyet sem.


Hogy miért pont ezt a példát hoztam fel? A mi köreinkben is rendre felmerül ez a kérdés: milyen konzervatív elveket vallunk mi, politikus nők, ha csupa 3-4 gyermekes anyaként, sőt, pici gyerekek mellett dolgozunk, ráadásul ilyen „karrier” foglalkozást űzünk. A fenti, létbizonytalansági tényekről gálánsan elfeledkeznek ilyenkor a számonkérők. Mert a nő, ha nem ilyen „karrier” foglalkozást űz, hanem bármi mást – akkor sem dolgozik kevesebbet. Ahogy mi sem dolgoznánk kevesebbet, ha mást csinálnánk, csak nem lennénk ennyire szem előtt. El kell dönteni, hogy akarjuk-e, hogy a női mentalitás, a nők, családok problémái valóban, érdemben és első kézből származó tudással legyenek megjelenítve a törvényhozásban? És ha akarjuk, akkor mit várunk el? Hogy lelkiismeretesen lássák el a képviseletet, vagy csak úgy „mellékesen”, mikor nincs jobb dolguk?

Mellesleg, nem csak mi dolgozunk hétvégén, éjszakázunk, vagy tart a munkánk késő estig. Rengetegen édesanya három műszakozik gyerekek mellett. Mert muszáj. Vagy, „csak” reggel 8-tól este 8-ig dolgoznak, akár műszakban könnyű fizikai munkásként, akár rugalmas (?) munkaidőben relatív jól fizetett értelmiségiként, sokszor hétvégén is. Mert nincs választás. Nem tudja azt mondani, hogy nekem fele ennyi fizetés is elég, fele ennyi munkáért. Ez a munka van, ennyiért. Vagy csinálod, vagy menj, mert van helyetted 20 másik. És ez nem karrier kérdése. Ha pedig nem ebben a „karrier” szakmában hajtjuk magunkat a gyerekek mellett, akkor majd éjszakázunk és estézünk egy másikban. Mert ma, a gazdasági, családi létbizonytalanság miatt nem az a felelőtlenség, hogy egy édesanya dolgozik, hanem az, ha lenne hol, de ő mégsem teszi. Ez pedig a hamis erkölcsi mítoszoknak a mai valósággal való szembeállításának kérdése.

De, erre a helyzetre is megkapjuk majd, hogy vizet prédikálunk, és bort iszunk.

Mindenesetre, azt megígérem, hogy a tudomásomra jutott, rólam terjesztett lejárató kampánypletykákat itt, a saját oldalamon fogom kommentálni. Amennyiben eléri legalább azt a szintet, hogy egyáltalán érdemes kommentálni…

(Betyársereg)

spot_img
spot_img

Kapcsolódó cikkeink

Friss cikkeink