A harcos magyarság gondolata egymaga nem állja meg a helyét. Kell hozzá egy vezérfonal, amelyet követhetünk küzdelmeink során. Nem egy ideológiát mutatunk most be, csak egy lehetséges utat, amely tiszta szívvel vezethet minket. „A fiatalságról mint célcsoportról van szó.”
Julius Evola életművének jelentős része ma már hozzáférhető magyar nyelven, azonban-e monumentális korpusz nemrég újabb kötettel gazdagodott. A Jobboldali fiatalok kézikönyve korábban egyetlen más nyelven sem létezett, ugyanis utólagos magyarországi kompiláció, tematikus válogatás a szerző témához kapcsolódó rövidebb tanulmányaiból, cikkeiből. Több szempontból is fontos műről van szó. Fontos egyrészt azért, mert olyan csoportot szólít meg, amely korunk politikai orientációja szempontjából esszenciális jelentőségű, másrészt azért – és ez kapcsolódik az előző ponthoz –, mert e réteg fokozott össztűz alatt áll a modernitás gyakran terrorisztikus módszerekkel élő vélemény- és magatartásformálói részéről. A fiatalságról mint célcsoportról van szó.
A kötet figyelemreméltó Előszavát Vona Gábor írta, aki számos lényeges pontot rögzít az ifjúsággal kapcsolatban, egyúttal írásának centrális elemeként jelöli meg, hogy a magyarság viszonylatában mit jelent a témakör. Értékes gondolat a két magyarországi politikai generáció, a „rendszerváltó” 1989-es – amelyről nyugodtan kijelenthetjük, hogy a valódi rendszerváltást eláruló –, valamint a 2006-os „eseményekben” résztvevő generáció relációba állítása, kibékíthetetlenségük hangsúlyozása. Míg az előbbi tevékenysége nyilvánvalóan a „rendszer” 1989-ig létező status quójának némi átrendezést, fazonigazítást, kozmetikázást követő, háttérből érkező vezénylő elveknek megfelelő átalakítása – közben az ország szellemi, politikai, gazdasági elárulásának, kiárusításának folytonossága – jegyében áll (mérhetetlenül undorító, önös, haszonszerzésre irányuló szervilizmussal), addig a második generáció, ahogyan azt 2006 őszének eseményei során tapasztalhattuk, nem kér ennek a hazug, minden téren hiteltelenné vált generációnak a további pusztításaiból. Az Előszó ugyanakkor kitér arra a megkerülhetetlen kérdésre, hogy a „2006- os generáció” mely tagjaiban van meg a kellő bátorság ahhoz, hogy az ott és akkor fellobbanó tüzet megőrizze, táplálja, olyanformán, hogy a hétköznapokban is mint gyújtóláng szolgáljon a további, immáron átgondoltabb, bensőleg, szellemileg és doktrinálisan is előkészített, megalapozott akciókhoz. Ehhez a felkészüléshez nyújt nélkülözhetetlen alapelveket ez a könyv.
Julius Evola e kötetben szereplő írásai legközvetlenebbül talán benső akciókhoz használható útmutatások, amelyek adott esetben, kellő, kedvező pillanatokban azonban külsővé is válhatnak. A könyv szellemi tanítások praxissá válásának útját tartalmazza. Olyan princípiumokat ad át – elsősorban, de nem kizárólag politikai síkon alkalmazható ideákat –, amelyeket megfelelő benső alkat és elhatározások révén „hússá-vérré” alakíthat a személy. A fiatalság mint életkorhoz kötődő minőség nem feltétlenül a biológiai évek számától függ esetünkben, hanem spirituális nyitottságtól. Hogy az adott személyben él-e, eleven-e egy pozitív odafordulás a szellemi tanítások felé; hogy a nyitottság nem pusztán egy lázas, nyugtalan éhség-e az „új” felé (egy kielégíthetetlen vágy a még nem látott, nem hallott jelenségek irányában), hanem alkalmasság egy magasrendű politikai, metapolitikai létszemlélet magáévá tételére. Ez a „fiatal”, amennyiben létezik, megegyezik az emberrel a romok között.
A Jobboldali fiatalok kézikönyve „Orientációk” fejezetcím alatt tartalmazza Evola azonos című és már beszerezhetetlen kötetének politikai vonatkozásokban alapvető irányelveit. Ezekben az orientációkban lefekteti egy heroikus, (politikai) vezetésre termett embertípus vonásait, jellembeli kritériumait, egyszersmind vázolja azokat a romboló tényezőket, amelyek korunk immáron csaknem befejezettnek tekinthető degenerálódásához vezettek, és amelyeket maradéktalanul ki kell küszöbölnie annak, aki egy heroikus, önmagán túlmutató életstílust akar megvalósítani, s politikailag a káoszból való kivezető utat kívánja felmutatni.
Evola számos cikkben foglalkozik a lázadó ifjúság döntően 1968-tól eredeztethető mozgalmaival, azok minőségtelenségével, e „kontesztációk” minden szellemi alapot nélkülöző üres, sokszor pusztán a biológiai fiatalság impulzusai által mozgatott megnyilvánulásaival. A szerző a rá jellemző tántoríthatatlan szigorúsággal (de nem merevséggel) vizsgál meg és zúz szét minden anomáliát, ami a torz liberális és egyéb baloldali szemléletek révén él együtt napjainkban „a fiatalok” táborával, és azok egyoldalú magasztalásával kapcsolatban.
A könyv írásai megvilágítják, hogy a „fiatalnak lenni” szellemi minőségének milyen feltételei vannak, amely feltételek egybeesnek a „jobboldalinak lenni” szellemi minőségével; hogy az a „fiatal”, aki – természetesen életkortól függetlenül – birtokba veszi ezeket, egy felfelé vezető utat tudjon kijelölni; hogy a káoszt kozmosszá tudja alakítani a politika vonalán is.
Milán Péter, Magyar Hüperión III. szám
(Betyársereg)
