8.9 C
Budapest

A Betyársereg is segíti a kárpátaljai menekülteket

Mint ismert, múlt csütörtökön megkezdődött a háború a szomszédos Ukrajnában. A Magyarországtól elcsatolt Kárpátalján százezer fős magyarság él és pénteken jöttek a hírek, hogy a háború és a kényszersorozás elől menekülő magyarok elindultak a határok felé és segítségre van szükségük.

A Betyársereg figyelve az eseményeket gyorsan reagált és gyűjtést szervezett a háború elől menekülő és a Kárpátalján maradt magyarok megsegítésére. Az adományokat a tagság, a barátaink, valamit rokonaink dobták össze. Ez részben pénzbeli, részben tárgyi adományokat jelent.

Előzetesen informálódtunk, hogy mire lehet szükség a határ mentén, így az összeadott pénzből vasárnap reggel bevásároltunk konzervekből, bébiételekből, pelenkákból, tartós tejből, tisztálkodószerekből . 

Összességében 1 tonnányi adomány gyűlt össze, mellyel elindultunk a határhoz. Külön szeretnénk köszönetet mondani a Hazajáró Egylet csapatának, akik rendelkezésünkre bocsátották a kisbuszukat és emellett anyagi hozzájárulást is adtak az adományhoz.

A célhely kiválasztásánál az volt a szempont, hogy ne nagyobb átkelőhöz menjünk, mert azt tudtuk, rengeteg adomány indult már el a nagy határpontokhoz. Ezért a tiszabecsi átkelőt választottuk. További fontos szempont volt, hogy az adományunk a kárpátaljai magyarokhoz jusson el.

Koradélután értünk le Tiszabecsre és kerestük a helyet, hogy hol veszik legnagyobb szükségét az adományunknak. dr. Apáti István volt a segítségünkre a helyszíni eligazodásban, amit ezúton is köszönünk neki.

Először elmentünk a határhoz, ahol igen érdekes kép fogadott. Nagy volt a nyüzsgés, de a határ felől áramló emberek nagy része ukrán cigány volt. Kisebb részben voltak ukrán családok, de csak 1-2 kárpátaljai magyar családdal találkoztunk. Őket is már várták itthoni rokonaik, ismerőseik, hogy elvigyék őket.

Ami elképesztő volt, hogy katonakorú pakisztáni/afgán kinézetű férfi csoporttal is találkoztunk, akik feltehetőleg kihasználva a zűrzavart így léptek Magyarország és ezzel az Unió területére. Hangsúlyozom, hogy ez a tiszabecsi határátkelőnél látható kép volt. Tudomásunk van róla, hogy máshol azért több magyar család is átlépte a határt. Informálódva azt hallottuk, hogy Kárpátalján egyelőre még nyugalom van, nincs tömeges menekülés a háború elől.

A határon már tudtak róla, hogy a Betyársereg egy nagyobb adománnyal érkezik, így egy cigány úriember jött oda hozzánk, hogy átveszik a csomagjainkat. Képviselőként mutatkozott be, de az nem derült ki számunkra, hogy kit vagy mit képvisel. Mivel nem láttuk biztosítottnak, hogy az adományunk valóban a kárpátaljai magyarokhoz kerül, így újabb helyszínt kerestünk. (A „képviselő úrra” még visszatérünk.)

Ticsabecsen járva találtunk egy lerakóhelyet, ahol nagy örömmel fogadtak minket. Itt helyiek és vöröskeresztesek dolgoztak együtt. Hatalmas tiszteletet érdemel a munkájuk, mert elmondásuk szerint szinte alvás nélkül dolgoznak 1-2 napja, hogy fogadják és szétosszák az adományokat.  Biztosítottak róla, hogy a helyben fel nem használt adományt átjuttatják Kárpátaljára. Pont ilyen helyet kerestünk, így itt kipakoltuk a csomagjainkat! Ezúton is köszönjük a Tiszabecsiek és a vöröskeresztesek munkáját!

Megható volt látni a magyar emberek összefogását is, mert ameddig pakoltunk, folyamatosan érkeztek a civil emberek autókkal, kisbuszokkal a személyes adományaikkal. Ez az igazi magyar mentalitás, ahogy a nehéz időkben összefogunk.

Ezt követően visszatértünk még a határhoz, mert az volt az elképzelés, hogy ha kipakoltunk, a megüresedett helyeken visszaviszünk magyar családokat Budapestre, mert adott esetben szállást is tudunk nekik biztosítani. Erre azért nem került sor, mert nem volt kit.  Szotyit köpködő embereket nem szólítottunk meg, akit meg vihettünk volna, már várta ott rokoni, ismerősi fuvar.

Egy helyi segítő hölgy elmondása szerint már megjelentek a haszonlesők is, akik pénzért vállalnak fuvarokat a menekülteknek. Megmutatni – érthető módon – már nem szerette volna őket, hogy kik azok, bár szándékunkban állt elzavarni őket.

Kiemelném még a helyi lakosokat, akik kocsival kőrözve keresik a családokat, hogy kinek kell szállást biztosítani. És kiemelném továbbá a rendvédelmi szervek, rendőrök munkáját, mert professzionálisan, higgadtan kezelik a kialakult helyzetet.

Visszatérve a fent említett cigány „képviselőre”, a mai nap felrakott a facebook-ra egy videót, amin azon kesereg, hogy nem nekik adta a Betyársereg az adományt. Jó szokás szerint kaptunk egy kis átkot is tőle a videó végén. Tájékoztatnám, hogy mindenkinek szíve joga eldönteni, hogy kit szeretne segíteni. Van aki az éhező cicákat, van aki a bangladesi sziámi ikrek szétválasztását, van aki „roma” önkormányzatokat szeretné segíteni, de a Betyársereg a kárpátaljai magyarokat fogja segíteni a jelen helyzetben. A magyar emberek ahogy eddig is, ezután is számíthatnak a Betyársereg segítségére, védelmére.

A héten további és még nagyobb mennyiségű segélyszállítmányunk érkezik a határra. Tagjaink kárpátaljai magyar családoknak fognak szállást biztosítani. Folytatjuk a munkánkat!

Varga Balázs

Betyársereg

spot_img
spot_img

Kapcsolódó cikkeink

Friss cikkeink