11 C
Budapest

A gyilkosok a fehér gyerekeket sem kímélik Dél-Afrikában – Elkészült Lauren Southern új filmje

A napokban megtekinthetővé vált a Farmlands című dokumentumfilm, amely brutális őszinteséggel, tabuk nélkül tárgyalja Dél-Afrika történetét, és gyakran könnyfakasztó történeteket mesél el a meggyilkolt farmerekről, a kétségbeesett örökösökről, és arról az általános, az élet minden területére kiterjedő feszültségről, ami az országot jelenleg jellemzi. 

Dél-Afrikát nehéz megérteni. Ha ezt akarjuk, akkor meg kell értenünk Dél-Afrika múltját, amikor történelem kerekei beindultak. 

– kezdi a Farmlands című művet Lauren Southern.

Hogy teljes legyen a kép az újságíró/aktivista visszaviszi a nézőt egészen az 1600-as évekig, amikor a holland Kelet Indiai Társaság megalapította az első európai kolóniát a területen. Ezt Fokvárosnak nevezték el, és kereskedőtelepként funkcionált, később, 1814-ben pedig Anglia vásárolta meg a területet. Ekkor alakult az első jelentős angol kolónia, Port Elizabeth. Egy idő után Fokvároson kívül is településeket alapítottak, ami részben a búroknak, részben pedig az úgynevezett voortrekkereknek (továbbvándorlók) köszönhető, akik 1830 és 1840 között elhagyták a fokvárosi kolóniát, és tulajdonképpen ők alkották a dél-afrikai fehér lakosság gerincét. Amikor az ő vándorlásaik elérték a csúcsot, ugyanekkor törzsi háborúk törtek ki északabbra, ami miatt megindult a fekete afrikai törzsek migrációja dél felé, és hamar át is lépték a mai Dél-Afrikai Köztársaság határait. Nem akarjuk persze szpojlerezni, a lényeg, hogy a fehérek és a fekete-afrikai törzsek között sok összetűzés volt, amelyből kisebb-nagyobb háborúk alakultak ki, és ebben a feszült viszonyban alakult meg a Dél-afrikai Unió, amely apartheid rendszerben működött.

A jogvédőknek és a haladó toleranciának hála, az 1990-es évek elején az apartheid rendszer összeomlott, több száz törvényt hatályon kívül helyeztek és 1994-ben már a fekete lakosság is részt vehetett a választásokon. 1994. május 10-én Nelson Mandela lett a Dél-afrikai Köztársaság első demokratikusan megválasztott elnöke, akinek a történetét szintén részletesebben tárgyalja a film. Ezen a ponton pedig Southern rá is tér a film lényegére, méghozzá arra, hogy ebben a zűrzavaros, fiatal demokráciában még mindig nem világos, hogy kit mi illet meg, így napjaink legnagyobb problémája az, hogy kinek a jogában áll földeket birtokolni.

AZ ÉLET MINDEN TERÜLETÉN FESZÜLTSÉG VAN

Southern kifejti érkezése után néhány órával már meg is tapasztalta az ingatag állapotokból eredő tüntetéseket, amelyek gyakran erőszakba, illetve gyújtogatásokba torkollanak napi szinten. A filmből kiderül, hogy egy iskola felgyújtásához például már az is elég, hogy a tanulók elégedetlenek legyenek az osztályfőnökkel. A helyzet tehát minden szempontból kritikus, hiszen nem csak a földviták miatt vannak erőszakos cselekmények napi szinten, hanem az élet minden területén pattanásig feszült a helyzet. Lauren Southern ezzel kapcsolatban elmondja a filmben, hogy a mainstream média ezeket a problémákat kivétel nélkül elhallgatja, a kormány által kiadott statisztikák pedig nem mutatnak semmilyen kritikus változást az erőszakos cselekmények növekedésében. Érdekes.

A filmben csodával határos módon sikerült megszólaltatni egy párt, akik mindketten egy olyan szervezetnél dolgoznak, amely a kormány megbízásából a bűntettek, főleg gyilkosságok helyszíneit tisztítják meg és el. Már elve sok kérdést vet fel az a tény, hogy egyáltalán szükség van egy állítólagos demokráciában ilyen szervezetre.

Eileen De Jager elmondja, hogy az elmúlt években igenis megnövekedett az erőszak és különösen a fehérek ellen elkövetett bűncselekmények száma. Ezt a hölgy férje, és egyben kollégája is megerősítette, aki azt is hozzáteszi, pontos adatokat nem tud, mivel nem csak ők dolgoznak ezen a területen, vagyis a számok a “belsősök” által ismertnél is magasabbak. A “takarítók” azt is megerősítik, hogy a fehérek elleni támadások célja nem más, mint a gyilkosság maga, amelyet az is megerősít, hogy De Jager elmondása szerint gyakran kegyetlenkedésekre utaló nyomokat is találnak a helyszíneken, ezek pedig nem “sima rablásokra” utalnak. A beszámolók alapján a gyilkosok a gyerekeket sem kímélik. Sajnos a kormányhoz közel dolgozók nem mondhattak el mindent a kamerába, pedig nagyon szerették volna, azt viszont a riporternek megígérték, hogy kamerán kívül név nélkül elmesélnek neki mindent azzal kapcsolatban, hogy a támadásik vajon faji alapon történnek-e. Hogy mi történt a felvételen kívül, csak találgatni lehet.

Lauren Southern természetesen farmereket is felkeresett. Egy nő elmesélte, hogy a farmja már vagy száz éve a család birtokában van, szerencsére még mindig, de könnyek között hozzátette, az édesapját szintén meggyilkolták, majd kirabolták a házat és megvacsoráztak a hűtőből. Az elkövetőket a történet szerint a szomszéd farmerek kapták el, a bírságon viszont mindössze 15 évet kaptak annak ellenére, hogy életeket tettek tönkre.

A filmben ezen kívül még sok szívszorító történetet hallunk, de olyan megszólalót is láthatunk, akit az interjú után két héttel támadtak meg. Az országban ezek a történetek szájról szájra terjednek, éppen ezért a mindennapokat elektromos kerítések, hőkamerák és olyan fegyverraktárak jellemzik, amelyet egy hadsereg is megirigyelne.

SENKITŐL NEM SZÁMÍTHATNAK SEGÍTSÉGRE

A kormány a farmereket semmilyen szinten nem támogatja, és nem csak a biztonságuk jelentéktelen a vezetés számára, hanem az is, hogy vajon a tevékenységük jövedelmező-e. Egy interjúból például kiderül, hogy a szárazság miatt egyre veszteségesebb a farmerkedés, a kormány által erre szánt pénz viszont rejtélyes körülmények között eltűnt, így sokaknak már az sem éri meg, hogy bekapcsolják a gépeiket, másik pedig nem tudják etetni az állataikat.

Az is kiderül, hogy a kormány érdeke az, hogy az ország etnikai összetétele látszódjon a farmokon és a statisztikákban is. Southern kifejti, hogy állítólag a kormánnyal szerződéssel dolgozó cégeknek 8 százalékon kell tartani a fehér bőrű alkalmazottak számát. Emellett a farmerek beszámolóiból az is kiderül, hogy kormány azon dolgozik, hogy ellehetetlenítse a farmerek megélhetését, amely szintén a földek újraelosztására tett kísérlet részét képezi.

A dél-afrikai farmerek számára egyelőre nem dereng fény az alagút végén, apró öröm ugyan, hogy Ausztrália elhatározta, hogy befogadja a menekülni kényszerülő lakosokat.

Sajnálatos módon hiába egyre rosszabb a helyzet, a mainstream média azonban még mindig nem foglalkozik az üggyel, de a Farmlands talán elindít egy folyamatot, és egyre többen foglalkoznak majd azzal, ami talán Európa sötét jövője is lehet egyszer.

pestisracok.hu

spot_img
spot_img

Kapcsolódó cikkeink

Friss cikkeink