A HVIM Budapesten is folytatja a harcot a bevándorlás ellen (+videó)

július 28, 2015 a Hírmondó

A HVIM budapesti tagsága az elmúlt hetekben munkahelyi kötelezettségei mellett, szabadidejüket feláldozva végezték azt a munkát, melynek eredményeképp, sikeresen felhívták a figyelmet a Magyarországra leselkedő veszélyre. A vármegyések szöveges, videós összefoglalója.

11264446_989467161072453_5296554608249916203_n

A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom évek óta foglalkozik a Magyarországra és Európába érkező migránsok témakörével. Legfőképpen Balassagyarmaton, majd Ásotthalmon szerezhettünk tapasztalatokat, és kongathattuk a vészharangokat, melyre azonban senki nem figyelt. Egészen az idei év tavaszáig.

 A HVIM budapesti tagszervezete koranyár óta kiemelten foglalkozik a migránsok okozta problémával. Nagyjából május-júniusban árasztották el a forgalmas budapesti köztereket az illegális vagy legális migránsok, mi pedig úgy éreztük, mindenképpen cselekednünk kell. Nyár elején már készen volt a terv, a legfontosabb teendő a felderítés volt. A HVIM fővárosi tagsága különböző közterületeken végzett éjszakai, illetve nappali megfigyeléseket. Feltérképeztük, merre van a legtöbb migráns, figyeltünk, jegyzeteltünk. Végül leszűkítettük a lehetséges helyszíneket, és mivel láttuk, hogy a Nyugati, illetve a Keleti pályaudvar a leginkább érintett terület, így utóbbi helyszínre hirdettük meg a demonstrációt, melyre több mint ezer ember jött el. A megmozdulást megelőző éjszaka az Érpataki Modell keretében alkalmazott technikákat hívtuk életre, és megpróbáltuk a köztársaság saját törvényeit betartatni a köztársaság rendőrségével. Sikerrel jártunk, 110 illegálisan illetve legálisan itt tartózkodó migránst távolítottunk el a négyes metró kapcsán milliárdokért felújított közterületről. Erről videót is készítettünk. Ez az állapot azonban sajnos csak pár napig állt fent.

 Tagjaink nem egyszer éjszakába nyúlóan figyelték meg a Zugló-Keleti-Blaha-Nyugati vonal mentén mozgó migránsokat, sok hasznos információt szerezve. Emellett több olyan hotelt is találtunk a külvárosban, ahol szintén jelentős számban vannak migránsok. Beszélgettünk rendőrökkel, migránsokat segítő aktivistákkal, sőt, még Szíriából érkezett migránssal is, sok hasznos információhoz jutva. Többször próbálkoztunk a rendőrség telefonon történő kihívásával, azonban hiába jelentettük a segélyhívón a problémát, intézkedés egyik esetben sem történt, ami igencsak aggasztó. Tapasztalataink alapján a jogi háttér meglenne ahhoz, hogy budapesti köztereink ne egy menekültszállóhoz hasonlítsanak, ugyanakkor a kormányzat nem biztosítja a megfelelő infrastrukturális, technikai hátteret a rendőrség számára. A létszám sem elegendő, ráadásul beszélhettünk nem egy olyan volt rendőrrel, aki éppen azért szerelt le, mert mint mondta, nem erre esküdött fel.

Emellett több olyan tapasztalatot is szereztünk, melyek alapján megfogalmazhatjuk javaslatainkat a migrációs probléma kezelésére. Egyrészről, a beérkező migránsokat azonnal a táborokba kell szállítani ilyen-olyan módon, lehetőleg a déli határ mentén kijelölt helyszínekre. Semmi szükség keresztül-kasul utaztatni őket az országban. Migránsnak csak azt lehessen tekinteni, aki legálisan, a határátkelőkön érkezve jut be az ország területére. Aki illegálisan érkezik, annak ne legyen lehetősége érvényes papírokhoz jutni. Jelenleg a regisztráció után hét napjuk van, hogy saját maguk valamilyen úton-módon eljussanak az előre kijelölt táborba. Ezen változtatni kell, a már fentebb említett javaslattal. A táborok zártak legyenek, főképp a helyi lakosság érdekében. A napi költőpénzt egy, a szociális kártyához hasonló rendszerben kapják meg. Helyi vállalkozók üzemeltethessenek ruha illetve élelmiszer boltot a táborokon belül, a kártyákkal a költségvetés terhére kiosztott segélyeket csak ezekben az üzletekben költhetnék el, a kártyára kapott kreditet fizetőeszközként használva, természetesen meghatározott árucikkekre, például alkohol, cigarettát ne lehessen vásárolni ily módon.

 A HVIM budapesti tagsága az elmúlt hetekben munkahelyi kötelezettségei mellett, szabadidejüket feláldozva végezték azt a munkát, melynek eredménye, hogy sikeresen hívtuk fel a figyelmet a Magyarországra leselkedő veszélyre. A küzdelem azonban csak most kezdődik, hiszen egyre többen jönnek, miközben a táborok már most rendkívül túlterheltek. Ami tőlünk telik megteszünk, kérdés, hogy ez mire lesz elég. Rajtunk mindenesetre semmi nem fog múlni ezen túl sem!

Lipták Tamás – HVIM budapesti vezető

 (Betyársereg)

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Komment